Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Más is torpant már meg az...

Más is torpant már meg az összeköltözést illetően? (Hosszú)

Figyelt kérdés
Azt tervezzük hogy idén összeköltözünk a párommal. Van lakása, így oda mennék, és már felvetettem neki mikor karácsonyfát vett jan elején hogy -mivel megbeszéltük tel-on a méretet és h melyiket (jövőre lett volna a fa) nem tudta azt megvenni egy rossz kód miatt, de megvett egy másikat amiről nem kérdezett meg. Szóval felvetettem neki hogy ha összeköltöztünk is ezt fogja csinálni? (mivel mikor mondtam hogy majd szerzünk másik fát mert nekem nem tetszik, kijelentette? "NEM LESZ MÁSIK FA!!") Azt mondta nem és hogy tekintettel lesz rám és nem fog visszaélni vele hogy az ő lakása, de ma pl. tv-t akart venni, és kikérte a véleményem, ill. elvárta hogy támogassam egy márka mellett, holott nem szeretem így ráhagytam mert nem tudok mit csinálni mivel nem az én pénzem. Kocsit is szeretne másikat, én is egyet, de mivel mondtam hogy ha költözöm, nem lesz pénzem rá 1-2 évig (mivel suli mellett 40 körül keresnék, azt mondta nem baj ez is elég mert a sulim fontosabb neki) azt mondta hogy ha nem tudja megvenni azt a típust amit szeretne, majd együtt kitaláljuk, de 1-2 órával később visszatért rá, és mondta hogy: "ha te vennél kocsit azt magadnak vennéd, és nem hiszem hogy én döntenék" (gondolom utalt rá hogy magának venne kocsit és olyat amit ő akar) -ez rendben is van de akkor minek dobta fel az ötletet a közös kocsira? Jól tudja hogy ha odamegyek akkor nem tudok félretenni. Lehetséges hogy később a költözés után másban is kihasználja hogy "az ő pénze, az ő lakása?"
2011. jan. 30. 01:27
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
én nem költöznék össze vele a helyedben. voltam már hasonló helyzetben, szerencsére még időben észbekaptam. ha már most rosszul érzed magad, akkor később csak nehezebb lesz ennél.
2011. jan. 30. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Én nem költöznék össze vele!!!...

Már most világosan látszik : látszat kedvéért megkérdez, aztán úgyis azt csinál, amit ő akar, aztán meg már úgysem tudsz mit csinálni!...


Ha összeköltöztök, még ezt a látszatot sem fogja eljátszani, mivel az ő pénze, az ő lakása, neked "kuss" lesz, moshatod a zoknijait, megfőzheted, amit ő előír, kitakaríthatsz, vasalhatsz rá...

(Jó kis ingyen cseléd leszel neki!)


Aztán majd pár év múlva, amikor megunt, vagy amikor egy fiatalabb csajt talál magának, akkor majd szépen kirak és még hálás is lehetsz neki, mert ő "eltartott" téged...

(Ott állsz majd 35 évesen tökegyedül egyszál semmivel, amikor már minden hozzád illő korú pasinak családja lesz)


No, akkor most válassz : ilyen életet képzeltél el magadnak?!... Vagy most tedd lapátra ezt a pasast és keress magadnak egy normális fiút, akivel együtt kezditek a nulláról, de legalább őszintén szeretni fog és nem leszel mellette kiszolgáltatott helyzetben!

2011. jan. 30. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
93%
én sem költöznék.
2011. jan. 30. 02:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

mi nem torpantunk meg anno, de nagyon nem esett jól pár beszólása.

a lakást örököltem, a felújításra pont futotta, de új bútorra már nem, tulképp nem is akartam, mert azt is örököltem, és érzelmileg is kötődtem hozzá.

ő meg elkezdte lefikázni, hogy milyen fos régi bútor, milyen csúnya ez meg az.

megmondtam neki, hogy majd ha lesz pénzed, akkor veszel másikat, addig van ez, nekem megfelel.


próbaképp odacuccolhatsz. ha továbbra is emberkedik, h az ő lakása, folyton lekezel, akkor meg lelépsz.

ha intelligens, belátja, h méltatlanul viselkedik.

sajnos sok ismerősöm, és még ln is beleestem ebbe a hibába, de időben kapcsoltam. azóta egy szó nem esik arról, h kié a lakás.

2011. jan. 30. 02:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
55%

Ket hulye peldat hoztal fel.

Karacsonyfa, eloszor is miert vitatkozol mar most? Masodszor, ha annyira nem tetszik, decemberben majd veszel egy masikat, ami tetszik, szoval lesz keto, na es. A kocsi az tenyleg szemelyes cikk. Majd ha leszel neked penzed ra, olyat veszel amilyet Te akarsz, O meg olyat vesz most amilyet O akar, orulj hogy legalabb egy kocsi lesz. Orulj, hogy tamogat a tovabb tanulasodban, hogy egyaltalan megkerdezett a kocsi vetelben kapcsolatba. En ferjem mar 6 kocsit vett ugy hogy elment itthonrol, belallitott egy kocsival. Na es? O ilyet akart, ezt tetszett neki.

Azt hiszem, elj magad, jobban jar a parod.

2011. jan. 30. 03:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
76%
ne csinálj bolhából elefántot. ilyen hozzáállásal én kerülnélek téged.
2011. jan. 30. 03:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim válasza:
Ha már ilyen apróságokon veszekedtek, akkor az nem túl jó, de valószínű, hogy megvan mindenetek, és azért vannak gondok a kisebb dolgokkal. Nálunk ez nem így működik, önkormányzati lakás, kevés pénz, egy kereset, semmi ingó-ingatlan, és mégis boldogok vagyunk és szeretjük egymást. Gondolkodj el ezen, hogy megéri e apróságokon veszekedni, vagy inkább kompromisszumokat köttök, és csak akkor kell veszekedni, ha tényleg nagyon gondok adódnak.
2011. jan. 30. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Akik szerint ez bolha:

Nem az a lényeg, hogy min kapnak össze. Hanem az, hogy hogyan. A pasi kikéri a véleményét, aztán közli, hogy lexarja a véleményét. és ha majd összeköltözésnél komoly kérdéseknél fog haosnlóan reagálni a pasi?

2011. jan. 30. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
69%

Én őszintén nem értem miről írsz. :)

Még a karácsonyfa úgyahogy... bár mi az a "rossz kód"? ... mondjuk el tudom képzelni a szitut, a barátod végigállja a hosszú sort, küzd hogy megvegye azt a fát, amivel tudja hogy neked örömet okoz, de valami gebasz csúszik a számításaiba és nem jön össze, de gyorsan keres egyet ami még aránylag szerinte megfelelne az igényeidnek... erre te meg lebaszod.

A kocsi dolgot megint csak nem értem... hogy akarsz te kocsit suli mellett, amikor mások meló mellett se tudnak kocsit venni??? És most a barátod azért ne vegyen kocsit, mert te nem tudsz? Hát hagy vegyen magának olyat amilyet akar. Az, hogy kikéri a véleményed nem jelent semmit, nem kell hallgatnia rád, csak akart hallani egy más nézőpontot. Melletted még biztos kikérte 5 ember véleményét. Ez így működik.


Egyébként meg szerintem elsődlegesen azt kéne tisztáznotok, hogy közös kasszán akartok-e élni, vagy fizetitek közösen a lakás költségeit és mindenki a maga pénzéből gazdálkodik... ez sok problémát megoldana.

Mert, ha közös a kassza, mindegy, hogy te vagy ő mennyit keres... minden pénzről közösen döntötök és onnantól nincs olyan hogy én autóm te autód... na de ez komoly felelősség... és amíg ilyen nagy az anyagi bevétel különbsége kettőtök között nem is nagyon van értelme.


Minek költözöl hozzá? Fejezd be a sulit, kezdj el dolgozni és utána költözz hozzá.

2011. jan. 30. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!