Akiket elhagyott kicsi korában az édesanyja, vagy édesapja, illetve akiket a párjuk hagyott el pici gyerekkel, válaszolnátok?

Szia!

Én 4 éves voltam, amikor a szüleim elváltak, mert állandóan veszekedtek, apám nem volt normális soha, mai napig nem az... Az állandó (mellesleg alaptalan) féltékenykedésével megmérgezte az anyukámmal való kapcsolatát. A későbbiekben engem csak ugródeszkának használt fel anyuhoz, hogy visszakönyörögje magát, nekem hordta zsákszámra az édességet, meg mindenféle játékot, aminek egy 4-5 éves gyerek örül és elkezdte sajnáltatni magát, hogy "látod anyukád milyen gonosz, hogy nem fogadja vissza aput". Én persze bömböltem anyukámnak, hogy fogadja vissza, mert gyerekfejjel még nem fogtam fel, hogy milyen aljas. Aztán anyu (csakis azért, hogy én rendes családban nőjek fel) jó néhányszor visszafogadta, ott éltünk a nagyszüleim házában (anyukám szüleinél) mindannyian. De jöttek megint a hülyeségei, ő sohasem ivott, józan bolond volt, állandóan gyanúsítgatta anyát, hogy fűvel-fával csalja, ez volt a rögeszméje, egyszer még magánnyomozót is ráállíttatott, de amiatt, hogy a nyomozó nem talált semmit, annyira felidegeskedett, hogy megütötte anyut, akkor telt be anyámnál a pohár másodjára. Ekkor jó néhány évig nem is láttam. Már iskolás voltam, kb. 10 éves, amikor újra eszébe jutottunk és megint ki akart békülni anyuval, égre-földre esküdözött, hogy megváltozott, elkezdtünk építkezni, a nagypapám segítségével (anyai nagypapám építőmester), fel is épült a 8 szobás emeletes ház. Beköltöztünk és volt kb. 3 hónap az életemben, amikor azt lehet mondani, hogy volt normális apám. El is határozták, hogy újra összeházasodnak, de apám az esküvő napján meggondolta magát (utólag: szerencsére,)valahogy megint bekattant, megint jöttek a gyanúsítgatások, anyámat már az összes kollégájával és a főnökével is összehozta gondolatban. Nagy veszekedés lett az egészből, anyut meg is ütötte, de ezt már anyu se tűrhette és visszaütött. Ezután jött az évekig tartó pereskedési herce-hurca: a vagyonmegosztás, a háznak a felét anyunak ítélték, de csak nagy nehezen tudta apám kifizetni, holott van elég jövedelme, sok földje (azóta ügyvéd lett).

Anyukámmal ezek után költöztünk Magyarországra (Erdélyben születtem), apám ott maradt. Anyai nagyszüleim is ott élnek. Már ennek 11 éve, most vagyok 21 éves. Az évek során apám csak akkor találkozott velem, ha nyáron hazalátogattam (ezt megértem mondjuk, mert dolgozik és ott van a távolság is stb.), de SOHA egyetlen egy születésnapomon, névnapomon, karácsonykor, húsvétkor fel nem hívott, nem küldött egy nyamvadt képeslapot sem. Sokáig nagyon fájt, hogy ennyire nem érdeklem őt, de mostmár belenyugodtam. Nemrég felhívott telefonon, anyámat elmondta mindenféle k*rvának és kitalálta, hogy ő nem is az igazi apám (csak hogy ne kelljen fizetnie tovább a havi járandóságomat, amit addig kapok tőle, amíg nappalin tanulok a főiskolán), de jól leordítottam, hogy szégyellje magát! DNS-tesztet követel, így megint megy a pereskedés. Biztos vagyok benne, hogy ő az apám (bár ne lenne), külsőleg sajnos nagyon hasonlítok rá, remélem belső tulajdonságaimban nem!!! Utálom azt az embert, nem is nevezném apának! Ha már nem tud hasznot húzni belőlem, akkor eldobna, mint egy rongyot!

Anya szerencsére hosszú magányos évek után újraházasodott és van egy nevelőapám, aki ezerszer többet tett értem, mint a vérszerinti apám valaha is az életben, őt tekintem édesapámnak!!!

21/L

Apám 18 éves koromban bukkant fel, előtte sose láttam.

Össze voltam zavarodva és nem érettem mit kéne tennem hogy kéne viselkednem. Utána egy darabig minden jól ment egészen addig amíg nem akart bele szólni az életembe és nem kezdett el újra elhanyagolni. Hónapokig nem jött mert rossz volt a kocsija. (persze nincs vonat vagy busz) Aztán karácsony után beállított egy új kocsival és persze üres kézzel. De azt megjegyezte hogy nem áll jól ha morcos vagyok. Megfogadtam hogy soha többé nem engedem magamhoz közel így is épp elég fájdalmat okozott.