1 éve elhagyott a barátom, másik nőért . Haragudnom kellene rá tudom, de nekem még mindig nagyon hiányzik, Normális ez?

A megcsalás bűn, nem a szakítás.

Engem 4 hónapja hagyott ott a barátom. Bevallotta vagyis inkább kiszedtem belőle, hogy soha nem is volt belém szerelmes, egy kellemes időtöltés volt neki voltaképp ez a 2 év és nagyon szeretett, de soha nem szerelemmel és most már őt is kezdi frusztrálni ez... Hát akkor annyira padlón voltam, hogy azt hittem, belepusztulok, mert soha ennyire senkit nem szerettem, mindenestül, hibástul. Amikor találkoztam vele annak idején, úgy éreztem, az ég küldte őt, mintha csak rá vártam volna egész életemben. Nem tudom ezt másképp megfogalmazni, az a lényeg, hogy én is úgy érzem, ennyire csak egyszer lehet valakit szeretni. Csak ugye az a ciki az egészben, hogy az exem ezzel megközelítőleg se volt így. Nekem az is hetekbe tellett, hogy egyáltalán az eszemmel elfogadjam ezt az egészet, mert próbáltam magamban alkudozni, hogy én még úgy is visszafogadnám, ha csak simán szeret, de soha nem szeretett szerelemmel és nem is fog. Aztán erre más sikerült rájönnöm, hogy ez azért butaság, mert ez nem korrekt dolog: én se akarnám tuti leélni olyannal az életemet, akibe soha nem voltam szerelmes. Igaz, hogy a rózsaszín köd elszáll, de akkor sem lesznek soha azonosak az érzelmi viszonyok, ha az egyik fél nem is volt kezdettől fogva szerelmes. Szóval ezt nagy nehezen sikerült megértenem, de még most is rohadtul hiányzik és szoktam utána sírni. Vannak olyan rossz napjaim még azóta is, hogy semmihez nem lenne kedvem,csak inni meg bulizni. Nálam van, hogy dühöngök is, és szívből remélem, hogy majd őt is ugyanúgy seggbe rúgja az élet még. Mert nem azért haragszom, mert soha nem volt szerelmes, hanem hogy volt pofája közel 2 évig ezt elhallgatni előlem. Mindegy, a lényeg, hogy szerintem nem gáz még egy év után is ezen szomorkodni, főleg ha igazán szeretted, szerintem nekem is még nagyon sok idő kell, hogy ezen teljesen túllépjek. És tudom, hogy csak egy új szerelem fogja elfeledtetni őt, de nem bírom elhinni, hogy még egyszer valakit ennyire szeressek.Akkor meg megette a fene, nem fogok kialkudni senki mellett, csak hogy ne legyek egyedül. Akkor majd állatmenhelyt nyitok vagy ilyesmi:S Anyukám meg az idősebb nőrokonok is folyton azt mondják, hogy ez azért történt velem, hogy rámtalálhasson az, aki tényleg az Igazi, de tényleg nem bírom elképzelni. Ismerem a határaimat, most már tudom, hogy mennyire tudok valakit szeretni, nem hiszem, hogy még egyszer megajándékoz az élet ilyen érzéssel és pláne, hogy pont viszonzott is lesz. Nincs igazság:( Bocsi a regényért, de jó volt leírni:(

Szia, én a 8-as vagyok (voltam). Most már másfél éve, hogy elhagyott az exem. Azóta lehiggadtam, teljesen elfogadtam, hogy el akart menni.Új szerelem még mindig nem talált rám, pedig most már nyitott lennék rá. De még mindig rámtör időnként a letargia. Nem is annyira a személyét hiányolom már, hanem azt a boldogságot, amit mellette átéltem. Mert kár tagadnom, hogy életem legboldogabb időszakát éltem át mellette. Még most sem vagyok benne biztos, hogy jön az életembe egy újabb ilyen nagy szerelem, ami felülírja ezt a régit. Nem tudom elképzelni, azt hiszem, bennem végleg meghalt valami. Nem kesergek már meg nem bőgök utána, csak ezt érzem. Hogy képtelen vagyok a szerelemre.