Mit tegyek? Én is hibás vagyok?

de mi, cska így benyögte öt év után? vagy hogy történt? és azóta beszéltek? vagy mi van,?

be kellett volna mutatkoznod a feleségének, jó lenne, ha megtudná szerintem?

"nem akarok második lenni nem akarok hazugságban élni"

Akkor megválaszoltad magadnak a saját kérdésedet. Ide kellett eljutnod. Készen vagy. Kezdhetsz dolgozni a következő problémán: a hogyan?-on.

Ha szégyelled magad, írj privátban!

Szerintem ezek a dolgok egyszerűen csak megtörténnek. Mindnek van valami oka, némelyik rejtett, másik nem, egyik mélyebben van, más a felszínen. Viszont mindegyik emberi és mindegyik rendben van. Ha valaki mást mond, akkor ott benne is van egy ok, amiért mást mond. (Ami szintén nem baj, de ha az is lenne, az övé lenne, nem a tied.) :)

Nálunk az előző párommal 15 évig minden rendben volt, néha egy-egy hangos szó, veszekedés, kiabálás sosem, aztán ripsz-ropsz elhagyott. Semmi esélyt nem adott, elfogadható magyarázatot se. Elképzelheted, én is csak néztem kifele a fejemből hónapokig. Aztán elmúlt. De addig nagyon nehéz volt. Most nekem jobb, mint akkor, jobb, mint előtte elképzelni tudtam volna. Ehhez az kellett, hogy az exem szakítson velem. Én ma is szeretem őt, bár már nem akarnék vele élni. Viszont hálás is vagyok a sorsnak, hogy ez történt. Sokkal gazdagabb és izgalmasabb életem lett. (Ha nem is anyagilag értve.) :)

Az egyetlen, ami fáj, az a közös gyerek, ám ha jól értettem, nálatok ilyen gond nincs. Azzal nem tudlak biztatni, hogy hamar túl leszel rajta, vagy könnyű lesz és nem fog fájni. Dehogynem. De elmúlik. Valaki erre nekem azt mondta, hogy ha látni lehetne az emberek lelkét, akkor a sokat tapasztalt, érett és bölcs emberek tele lennének óriási, ronda hegekkel. Nem kicsi, elvakart pattanásokkal, hanem óriási vágások nyomaival, amik soha el nem múlnak, néha fájnak is, viszont begyógyultak, nem gennyesek, nem véreznek már. Én ezt nagyon találó képnek érzem.