Miért érzem azt, hogy nem is tartozom a családomhoz? Mintha nem szeretnénk egymást
Már évek óta ez van. 21 éves lány vagyok.
Egyszerűen semmilyen kapcsolatom nincsen velük. Nem tudnak elfogadni, bármit mondok az mindig hülyeség, buta vagyok,meg hülye pi*sa... közben meg főiskolára járok,dolgozni is szoktam,segítek itthon, minőségi kapcsolatban vagyok a barátaimmal, komoly kapcsolataim voltak főként,de az is úgy van beállítva,h én már mennyi fiút "elfogyaszottam"... A legutóbbi 2,5 éves volt és nagyon szerettük egymást,de már szinte őt sem hoztam hozzánk szívesen,mert anyukám folyton vitatkozott előtte velem,meg dirigált,h ezt meg azt csináljam, amikor itt volt a barátom befogott több órás házimunkákba,amit igazán megtudtam volna csinálni másnap is,de pont akkor kellett...
Akárhova megyek,ha reggel érek haza már én egy senki vagyok egy szemétláda,hogy el merek menni szórakozni...folyton lelkiismeret furdalásom van..
Az utóbbi időben annyira megutáltatták magukat velem,h már nem is szívesen beszélgetek velük,de ez csak ront a helyzeten,ráadásul apukámmal meg szinte nem is tudok semmiről beszélni,ha rólam van szó,akkor neki nincsen véleménye, egyedül az,h hülye pic*a...és ezek után meg ha nem szólok hozzá napokig,akkor meg nem elgondolkozik,h miért nem szólok,hanem akkor is egyből ez van,h én s*arok rájuk...
Nekem ebből már elegem van..Egyszerűen nem találok megoldás,mert nekik SEMMI sem jó!
Azt hiszem ALAP intelligencia,h ne így viselkedjenek felnőtt emberek... Én szeretem őket,de komolyan az jut már egyre többször eszembe,hogy nem is tartozom ide...
Apukám is néha tök undorító,ahogy viselkedik (fingik ,büfög..stb...) és én nem bírom az ilyen kultúrálatlan viselkedést...elfogadom meg minden,és sosem szólnék rá,de ha most például elhívok valakit hozzánk,akkor égne a pofám...:S Érdekes,hogy mindenki azt vitt magával az életébe,amit látott,de én pont az ellenkezőjét és nem tudom miért...
Kíváncsi vagyok mások véleményére,akik elolvasták!
Egyébként nyilván nem lehet átlátni ezt a helyzetet teljesen,csak így nagyjából felvázoltam...
válasza:
válasza:érdekes helyzet, az tuti.. én 18 vagyok, de a barátomat eleinte nagyon ellenezték, ( eleinte alatt értsd első 2-3 év, és még a mai napig is jönnek a mamáméktól beszólások, h minek kell nekem ez a srác, stb..pedig normális, kultúrált, tisztelettudú az illető, és 4 éve együtt vagyunk már )...
nekem nem szólnak bele abba hogy elmegyek bulizni, vagy ilyesmi, de akkor sem érzem magam ide tartozónak. apukám az egyetlen , akit nagyon szeretek és bármikor szívesen vagyok vele, a többiek olyanok számomra, mint az idegenek. régebben sokat piszkáltak a kapcsolat miatt, lehet hogy ezért van? nem tudom, de ha én bármelyik mamámra papámra v akármilyen rokonra gondolok, egyáltalán nem érzek se kötődést, se szeretetet... anyám iránt meg főleg nem pedig olyan kirívó dolgot nem tett, nem utálom, csak kicsit se érzem úgy h szeretnem kell vmiért is.
Gondolkozom rajta,tényleg ez lenne a legjobb megoldás,de ez menekülés lenne...és lehet megbánnám,mert nem akarom őket elhagyni. Persze egyszer úgy is el fogok majd költözni...
De abban biztos vagyok ,h velük akkor rendeződne csak a kapcsolatom,de nem ezt az ötletet tartom elsődlegesnek.
válasza: válasza:A leírtak alapján én nem látom hogy bármit is tudnál változtatni. Sajnos úgy tűnik hogy a családod többi tagja nem túl intelligens, hogy finoman fogalmazzak. Egyedül egyébként sem lehet egy problémát megoldani, mert ahhoz minden érintett félnek ezt akarni kellene.
Sajnálom. minél előbb költözöl el, annál hamarabb jöhetsz egyenesbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!