Mit tennétek ilyen helyzetben? A lelkiismeretemmel vívódom.

Ne értsetek félre, nem zsarolnak, hogy maradjunk. Csak látom rajtuk, hogy nagyon fáj a szívük, hogy ritkán fognak látni, nem fogják tudni, hogy épp mi van velem. Hiába van telefon, de nem ülhetnek autóba, ha látni akarnak.

Ha már unoka is lesz... tudom, hogy mindenben szeretnének segíteni, minél több időt tölteni vele.

Az egy dolog, hogy a felnőtt lányukat ritkábban látják, de egy csecsemővel való foglalkozást nem lehet telefonnal vagy időnkénti látogatással pótolni. Ezzel se piszkálnak, de tudom, hogy már nagyon-nagyon várják, hogy végre legyen unokájuk.

Most az ország túlvégén laknak, anyám nem szeret ott élni, de apám ragaszkodik a gyümölcsfáihoz, szőlőjéhez... Ha szülnék, ő abban a pillanatban aprítaná fel őket és azonnal költözne ő is közelebb, hogy sokat segíthessen és láthassa a majdani unokáját.

Szülhetnék itt is, semmi komoly akadálya nincs (oké, még a diplomát letenném, mégis könnyebb gyerek nélkül), de akár már jövőre is szülhetnék. Csak sokkal jobb lehetőségek lennének a célországban. Ami viszont messze van, anyagilag meg egyikünk se teheti meg, hogy havonta 2-3 főnek repjegyet fizessen.

Szerintem ők már nem tudnának beilleszkedni egy külföldi országban, nem merem kapacitálni, hogy ők is költözzenek ki. (Jogilag és hivatalosan nem lenne gond.)

Skype-ot tudják használni. Engem féltenek, de megértik. A leendő gyerek a kérdés, tudom, hogy mennyire szeretnének mellette lenni, segíteni, megölelni.

A fizikai közelség szerintem egy csecsemőnél nem pótolható telefonnal vagy interneten.

Én már "pótolható" vagyok így is, de egy gyerekkel játszani, pelenkázni, megpuszilni... ezektől fosztanám meg őket. És tudom, hogy hihetetlenül várják már, csak nem akarnak terhelni azzal, hogy noszogassanak.