Hogyan lehet valakit ennyire meggyűlölni? Mit lehet ellene tenni?
A barátom mindenemet ellenőriz, magyarul nem bízik meg bennem!
Körülbelül 5 dolog van amin fent vagyok mindenhol tudja a jelszavamat.
Mikor mondtam nem adom meg ő ekkor azt mondta ha tiszta lenne a lelkiismeretem megadnám, így hogy nem adom meg biztos van valakim.
Megadtam mert nagyon szerelmes voltam belé.Már így útolag bánom, mert mindig ellenőriz.
Leveleimet felbontogatja ismerőseimet töröl.
Én is tudom az ő jelszavait, de nem lépek bele,mert nem érdekel.
Most pedig kiakadt hogy az msnem-n vannak fiúk.Minek beszélek velük, és hogy hagyjam békén.
Már úgy érzem jobb is ez ha vége mert csak korlátozza a szabadságom.
Kezdek belőle kiszeretni,mindent megszab lassan már akkor vehetek levegőt amikor ő mondja.
Volt valaki hasonlóban?Lehet ezt kezelni valahogy?
Ugyanez volt az én barátommal is, csak a verésig nem jutottunk el, mert nagyon gyorsan elhajtottam. Megmondtam, ha a kezét rám meri emelni, aznap szart utoljára.
Megpofoz, megver, és te kitartasz mellette? Az ilyet ott kell hagyni. Nagyon gyorsan.
Itt nem tudja, azt sem tudja hogy regisztrálva vagyok, így van 2 email címem.
Sajnos nagyon félek igen, mert már annyiszor vesztünk össze,hogy mindig visszarítta magát.
Képes eget földet felmozgatni hogy ne hagyjam el.
Mostmár naponta szakít,vagyis 4napja folyamatosan kidob majd végül bocsánatot kér.
Mindig bánt szavakkal is.Mindig zsarol
szia, már írtam én is választ, hogy fuss amíg lehet.
Úgy látom ez a fickó nagyon beteg.
Látszik, hogy félsz tőle, de ha nagyon eldurvul a helyzet kettőtök közt, bántalmazás és hasonlók, akkor azért én igényelnék egy távol tartási végzést. Azt legalább kénytelen lenne betartani!:( Szegénykém, kitartást neked!!!
22L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!