Melyik a jobb? Ha magamat adom minden áron, vagy ha elvesztem a személyiségemet de senkinek sem ártok?

azokkal kerülhetsz konfliktusba, akik benned látják meg azt amire ők képtelenek, őket az zavarja ami benned van, és belőlük hiányzik. Szituáció függő az egész, hogy kik is ezek az emberek barátok, család stb.. irigyek-e ezekre a tulajdonságokra és benned keresik a hibát tán? Te hogy érzed magad ezeknek az embereknek a társaságában kik ők, mindenképpen kell velük találkozni?

a kérdésed melyik jobb? ha magad adod vagy ha feladod azt aki vagy? ha magadat adod és ez nem kell senkinek, akkor azzal a társasággal megoldandó feladatod van, nekik kellene, hogy tanuljanak a saját hibáikból, vagy neked az ővékből, aki nem tudja elfogadni a másik embert annak saját magával kell szembenéznie a másik ember által, azaz a másik ember mutat neki tükröt, és ha abban meglátja saját magát, hát nem mindig tetszik neki és ennek hangot is ad, ezt kapod te jelen esetben...mit is akarsz akkor most? :-))

A kérdező kommentje:

Azt értem személyiség alatt, hogy maximalista, egocentrikus, merev, "eltántoríthatatalan" vagyok. Ezek egyben rossz és jó tulajdonságaim is szerintem viszont a többiek szerint ez mind negatívum.

Oké, de KI! a maximalista, egocentrikus, merev, "eltántoríthatatlan"? Csak most azt ne mond, hogy "én". Hiszen az annyit jelentene, hogy te, a tulajdonságaiddal azonosítottad magad, ami lássuk be igencsak korlátozott ént jelent. Ráadásul folyamatos védekezésbe/támadásba kényszerít, mert ha valamelyik tulajdonságod létjogosultsága megkérdőjeleződik, az úgy hat rád, a személyes énedre, hogy annak viselője, valódi lényed létezése kerülne veszélybe?! És így élni nehéz, szűk, kényszeres.

Ezért megismétlem a kérdést:

KI! a maximalista, egocentrikus, merev, "eltántoríthatatlan"?

Sztem meg kell találni az arany középutat... én legalábbis ezt fogom tenni, mert eddig nagyon csak az elvárásoknak akartam megfelelni (ebbe belejátszik az is, hogy nem jól neveltek), és senkit nem akartam megbántani... de hidd el, az sem jobb, mintha mindig kendőzetlenül megmondod, mit érzel, mert így sokkal többet fognak elvárni tőled, mint másoktól (mert te amúgy is "tökéletes" meg aranyos vagy), és ha hibázol, ezerszeresnek fogják számítani, és a legkisebb hibádba vagy ellenállásba bele fognak kötni, meg fognak sértődni, és olyan dolgokat fognak belelátni, amik nem is igazak, és a végén csak te fogod megsínyleni az egészet...

szval én most megpróbálom jobban érvényesíteni a saját személyiségemet/akaratomat, de nem fogok sem bunkó, sem tudálékos, kioktató lenni... remélem, sikerül...