Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A férjem egy nagy gyerek. De...

A férjem egy nagy gyerek. De én nem erre vágytam. Hogyan tovább? Vállaljak gyereket?

Figyelt kérdés

2,5 éve ismerjük egymást társkeresőn jöttünk össze, már házasok vagyunk, a babával most próbálkozunk. Mindkettőnknek van lakása, nekem Pesten, neki Pesttől 25km-re. Pesten laktunk több mint egy évig, azt kiadtuk és végül én költöztem ide az esküvő előtt, amit nem jól tettem.

Ő a testvérével lakik egy udvarban és mindenben rá hallgat, ha én valamit szeretnék, az nem jó, de ha a tesó mondja(a lényeg ugyanaz)neki rögtön igazat ad. Ha egy kis szabadidő adódik rögtön a számítógépes játékkal játszik, néha rondán beszél velem, böfög, fingik, köpköd az udvaron mint egy kocsis és rondán káromkodik. Nyáron felújítottuk a lakást ha jön a baba kész legyen.

A felújítás alatt derült ki számomra hogy még egy polcot sem tud felrakni. Ezt eddig nem kellett, mert nálam már felújított lakás várta. De itt még a házimozi sincs összerakva hónapok óta. Munkahelyet váltana, de nem nézelődik, nem küld önéletrajzot sehova, csak várja hogy hátha jön valami jó.

A gyerek vállalásban meginogtam, annál is inkább, mert már a szülők nem élnek, így segítségre nem is számíthatok senkitől, attól tartok magamnak szülném, pedig ha ezt akarnám, akkor már szülhettem volna eddig is.


2010. dec. 15. 21:19
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:

Láthatóan nem megfelelő neked ez a kapcsolat. De gondolom, a házasságotok előtt is ilyen volt. Miért kellett hozzá menni?

Még nem késő elválni, gyerekkel már nehezebb lesz... Te tudod...!

2010. dec. 15. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:
37%

Hagyjuk már ezt a"kifutok az időből" szöveget. A gyerek nem egy határidős munka.

Ha úgy érzed, hogy nem tudsz felülemelkedni a problémákon, mert téged nagyon zavarnak, akkor válj el. Azért ne maradj benn a házasságban, mert kattra kellene mások szerint gyereket szülni. Azt akkor kell, ha az aktuális partner megfelel apának és társnak. Akárhány éves vagy.

2010. dec. 16. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:

most lehet h nem jol hangzik, de 39 evesen eleg necces a dolog. ha tudnad h utana rogton talalnal vki mast aki megfelelne neked es rogton csaladtervezes jonne akkor mondanam h lepj batran de ez sosem valoszinu. ha fiatal lennel es a 20as eveid elejen azt mondanam most fuss minnel messzebbre. ez a pasas nem fog megvaltozni. ez a pasas azt hiszi h igy erdekes es vicces es toled azt varja h ezen rohogj nagyokat mikozben magadban megbotrankozol. ezt azert mondom mert ocsem pontosan ugyanilyen, es ez koztunk hatalmas ellenteteket szul mert o azt hiszi h milyen vicces es jofej en meg ugy nezek ra h atya ur eg....

en is keson talaltam meg a a ferjem es 35 evesen szultem. ferjemben is vannak hibak de elfogadtam. igaz nem gyerekes, es azert jo ferj es apa. csak ne lenne merhetetlenul rendetlen.

ha mar a dolgok igy megfogalmazodtak benned akkor igazan magad is tudod nem o az akivel leelned az eleted.

en nem tudom mit csinalnek. lehet h bevallnam a gyereket, es felnevelnem magam. igazandibol nagyon jo anyanak lenni es semmi penzert nem hagynam ki ezt az erzest. Volt olyan udvarlom es egesz jo pasi volt de nem akart gyereket, es nalam ez indok volt h nem lepek vele kapcsolatba, mert tudtam en szeretnek anya lenni, meg ugyisz h sikeres uzletasszony vagyok. igaz nekem van nemi segitsegem de nagyon sok mindenben er nagyon sok negativitas es mar ott vagyok h inkabb megoldom magam, mert az is jobb mitn a jelenlegi helyzet.

szerintem donts ugy ahogy a szived kivanja. ha anya akarsz lenni mindenkepp akkor szerintem vagj bele a baba projectbe meg akkor is ha netan kesobb egyedul neveled fel. es adj meg egy eselyt a parodnak. ulj le vele beszelni es mond meg h neked mi nem tetszik benne, mond meg h teged ez a gyerekes viselkedes zavar ahelyett h viccesnek tartanad. es figyeld a reakciojat. lehet h o nem is gondolja h teged ez zavar.. amiatt h nem tud egy polcot sem osszerakni lehet meg jo ember. nem mindenki egy ezermester. Az en ferjem sem az es nem hiszem h jol esne neki ha en ezt allandoan a tudtara adnam. igyekszik es ez a lenyeg.

hol lakni? szerintem jobb messzire a csaladtol. ha teged a csaladtag viselkedese zavar es ugy latod h a ferjed mas ember ha o ott van, akkor el kell gondolkodni h eladni azt az ingatlant es venni mashol egyet kozosen. kerdezd meg h ehhez mit szolna. Ahogy fentebb irtam szemelyes tapasztalat sokszor jobb tisztes tavolsagban lenni a rokontol.

2010. dec. 16. 02:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:
Nehéz döntés előtt állsz, ezt már többen megfogalmazták előttem. Döntened kell aközött, hogy a saját önző vágyaidat valósítod meg és gyereket szülsz (akinek nem lesz éppen sétagalopp az élete és nagyon sokat fog szenvedni a döntésed miatt veled együtt, hiszen magadat is belekényszeríted egy rossz házasságba) vagy elhagyod a párodat és keresel olyan férfit, akinek gyereket szülnél. Ekkor viszont fennáll a veszélye, hogy kifutsz az időből és már nem lehet gyereked. Ez esetben viszont nyugodt szívvel fekhetsz le majd minden este, mert nem tetted tönkre a saját gyereked életét.
2010. dec. 16. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:
Muszáj volt mindenképp férjhez menni valakihez?
2010. dec. 16. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:

Naponta többször elmondja ,hogy mennyire szeret és milyen jó felesége van neki.

Rend, tisztaság, főtt étel, tiszta vasalt.

Persze hogy jó feleség vagyok...


Kényelemes neki veled,te meg már kifelé mennél,ez már rég nem működik,ide még szülj egy kényszergyereket is a szar házassogodat az még szarabbá teszi majd...

2010. dec. 16. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:
Gondolj bele, milyen szuper apja lesz ez az ember a gyereketeknek. És menekülj.
2010. dec. 16. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:
32%

ess teherbe, aztán lépj le.

a gyerekeknek nincs olyan nagy szükségük apára.

sokan remekül megvannak nélküle.

amúgy is sok családban alig törődik vele az apa, van akinél időhiány miatt, van aki pedig nem képes bensőséges kapcsolatot kialakítani a gyerekével, mintha nem is létezne, egy szellem kb.

de ez nem is baj, elég ha ott az édesanya.

nehogy kihagyd az életedből a babát!!! csak mert páran önzőnek neveznek miatta, ez hülyeség.

2010. dec. 16. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
62%
Előző hetven százaléos,a férfi neked csak addig kell mig leadja spermát?Szép...Nem minden család iylen...Nem minden férfi ilyen,vannak apák akik igenis törődnek a gyerekkükkel...
2010. dec. 16. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
95%

előző, nem csak addig kell.

de belegondolva a kérdező helyzetébe, ezt tenném.

vannak jó apák is, de ritka.


mellesleg, nem tudom, miért is lenne baj, ha így lenne, és csak arra kéne a férfi? mármint gyerekcsinálásra.

sok férfinak is csak arra kell a nő. szexre meg háztartási cselédnek.

ugyanez pepitában.

de ismétlem még egyszer, nekem nem csak gyerekgyártásra kell, más kérdés, hogy sok olyan van, aki csak arra jó.

2010. dec. 16. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!