A férjem egy nagy gyerek. De én nem erre vágytam. Hogyan tovább? Vállaljak gyereket?
2,5 éve ismerjük egymást társkeresőn jöttünk össze, már házasok vagyunk, a babával most próbálkozunk. Mindkettőnknek van lakása, nekem Pesten, neki Pesttől 25km-re. Pesten laktunk több mint egy évig, azt kiadtuk és végül én költöztem ide az esküvő előtt, amit nem jól tettem.
Ő a testvérével lakik egy udvarban és mindenben rá hallgat, ha én valamit szeretnék, az nem jó, de ha a tesó mondja(a lényeg ugyanaz)neki rögtön igazat ad. Ha egy kis szabadidő adódik rögtön a számítógépes játékkal játszik, néha rondán beszél velem, böfög, fingik, köpköd az udvaron mint egy kocsis és rondán káromkodik. Nyáron felújítottuk a lakást ha jön a baba kész legyen.
A felújítás alatt derült ki számomra hogy még egy polcot sem tud felrakni. Ezt eddig nem kellett, mert nálam már felújított lakás várta. De itt még a házimozi sincs összerakva hónapok óta. Munkahelyet váltana, de nem nézelődik, nem küld önéletrajzot sehova, csak várja hogy hátha jön valami jó.
A gyerek vállalásban meginogtam, annál is inkább, mert már a szülők nem élnek, így segítségre nem is számíthatok senkitől, attól tartok magamnak szülném, pedig ha ezt akarnám, akkor már szülhettem volna eddig is.
ha 39 vagy, akkor csak azután hagyd ott, ha megvan a baba.
nem lenne jó, ha kimaradna az életedből ez a csodás dolog, hogy anyuka légy.
szóval ha a baba után sem változik, érdemes új életet kezdeni, én azt mondom.
Ezt tényleg komolyan gondolja valaki, hogy gyereket válalásra ösztönöz, csak azért mert "kifutsz az időböl"????? Gyereket válallni nem körtelező. Pláne nem kötelező előre eldönteni a sorsát, annak akit állítólag a világ legnagyobb kincsének tartanak. Vállalna a hozzászóló úgy gyermeket, hogy annak ne legyenek boldog, egymást szerető szülei. Esetleg felnőjön apa nélkül, vagy olyan környezetben ahol nincs harmónia. Nézzetek szét magatok körül, mennyi lelki sérült gyerek nőtt fel az utóbbi időben az ilyen gondolkodás miatt!
Bocs az OFF-ért, de ez nagyon bosszant!!!!!!
És most azért inogtál meg a gyerek ügyben, mert fingik és nem egy barkácszseni?
A testvérvitákat meg beszéljétek meg és próbáljatok saját életet kialakítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!