Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Na most hogy verjem ki őt a...

Na most hogy verjem ki őt a fejemből?

Figyelt kérdés

22 éves vagyok. 4éve boldog kapcsolatban. Együtt is élünk.

A páromnak aki 26 éves van egy 30 éves unokatestvére.

Elég rég nem láttam, de a sors úgy hozta hogy egy családi akción találkoztunk a hétvégén.

Folyamatosan bámult, mellém ült, beszélgettünk, ahova mentem jött ő is utánam, tulajdonképpen éreztem a vibrálást kettőnk között. Fogalmam sincs mi történt velem, hisz régóta ismerem őt, se nem jobb se nem jóképűbb a pasimnál..egyszerűen csak szerény, és illedelmes, és jó humorú. Olyan szeretgethető érzést váltott ki belőlem. A mostani barátom inkább kemény pasi benyomását kelti, és bár hasonlitanak igy kűlsőre belsőre nem igazán. Nagyon jól megvagyunk, tényleg szeretem nem hagynám el, de nem tudom mi ez az érzés bennem. És még másnap is összefutottam vele egész véletlenül, sőt talán a szilvesztert is együtt töltjük, én meg rettegek hogy mi ez a vonzalom, és félek ha még egyszer úgy néz rám ott valami történni fog.

Nős volt, felesége pár hónap után azonban lelépett egy másik fickóval. Azóta több kapcsolata volt, de egyik sem tartós.

Ő olyan tipikus jólnevelt cuki pasi. Olyan hülyén hangzik de csak igy tudom jellemezni...

Régebben sokat volt nálunk, itt dolgozott, és soha soha nem tartottam vonzónak....pedig akkor még lehetett volna valami....jojj miket irok...nem akarok én semmit de mégis!!!Hát hogy van ez? Megbolondultam hétvége óta,és félek is...attól is ha véletlen megint találkoznánk de attól is hogy ha megint lesz valami akció ő nem lesz ott.

Telefonszámát nem tudom, nem is netezik, de nem is akarom keresni. legyen ugy ahogy lennie kell? Vagy ugye szerintetek is ez csak egy hirtelen fellángolás?

Adjatok tanácsot!

22L


2010. dec. 6. 15:10
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
78%
Tanácsom az,hogy minnél hamarabb töröld ezt a kérdésedet ki a listádból,ne hogy a pasid véletlen meglássa.
2010. dec. 6. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
ha tudod hogy mindenképp a párod mellett akarsz maradni akkor most rögtön felejtsd el és jobb lenne ha nem is nagyon találkoznátok. mert ebből nagy balhé lesz ha tovább léptek. és én a leírtakból azt látom hogy amint ő lépne te nem ellenkeznél. épp ezért ha fontos a mostani kapcsolatod akkor kerüld.
2010. dec. 6. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Hát...izgalmas...próbáld ne beleélni magad,értem ezt úgy,hogy ne képzelegj róla,mert úgy csak mélyül a dolog,aztán az idő úgyis elhozza a megoldást.
2010. dec. 6. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Valószínűleg valami nem stimmelhet a kapcsolatodban, mert az ilyen fellángolások soha nem véletlenül következnek be. Csak azt tudom mondani, hogy talán valami olyat láttál meg, vagy csak képzelted oda, a másik pasival kapcsolatban, ami neked hiányzik. Ahogy írtad, a két pasi belsőleg különbözik egymástól. Az is lehet, hogy csak valami erős kíváncsiság hajt, hogy milyen lehet egy teljesen másmilyen pasival egy másfajta élet, mint amit megszoktál. Ha kicsit jobban belegondolsz, tisztába fogsz jönni az érzéseiddel. Ha tényleg fontos neked a párod és a kapcsolatotok, akkor ne kockáztasd!
2010. dec. 6. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Minden esetre azért érdekes és elgondolkodtató,hogy ezek szerint valami olyan vonz benne,amit akár hiányolhatsz a párodtól.Természetesen nem biztos,hogy az unokatesóban maradéktalanul megvan minden,amit most mutat...négy év után nem csoda,ha megingunk.Minden esetre próbálj ne sok energiát adni az unokatesó felé húzó gondolatoknak..
2010. dec. 6. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
23%

Szerintem csak te képzeled azt, hogy milyen jól meglennél vele!

Te már a barátodhoz tartozol, ne sóvárogj más pasik után!!

27N

2010. dec. 6. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Valahogy akaratlanul is rágondolok....igen, talán mindannyian igazat irtatok.Legjobb lesz elfelejteni ezt az élményt, találkozást.

Tudjátok valahol meg érzem azt is hogy én ugyanugy megdobogtattam a szivét, de amilyen rendes, biztos nem meri elhinni hogy de rám is nagy hatással volt, és hogy esetleg nagyobbal is mint a mostani párom. Hülyeség lenne ilyet kijelenteni, de ha éreztük is valószinűleg ő sem hivna fel. Tiszteletbe tartja hogy van barátom, és ez oké elmehet addig amig ujra nem találkozunk...tegyük fel még el is felejtem ugy ahogy....de mi van akkor ha majd megint ez lesz...rossz hogy ilyenek járnak a fejemben...dolgozni sem tudtam egész nap

2010. dec. 6. 15:33
 8/11 A kérdező kommentje:
Biztos hogy nem egyoldalú, régebben apun keresztül próbált valami érdeklődést kicsikarni belőlem...de ő akkoriban nem érdekelt engem.
2010. dec. 6. 15:36
 9/11 anonim ***** válasza:

Ha erős leszel,és a rá irányuló gondolataidat elszántan mással helyettesíted,Te mindent megtettél.Ha ennek ellenére a szilveszteri találkozás szívdobogást hoz,hát...akkor beszélgessetek többet,hátha kiderül,hogy csak egyes tulajdonságai vonzanak.Ha pedig egyre jobban tetszik,akkor kénytelen leszel választani,hogy egyfelé érezhess.

A barátod figyelmes Veled?Körülvesz kedvességgel,nőnek érzed magad mellette?

2010. dec. 7. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Hát.. várd ki, hogy mi lesz. Ha vonzódtok egymáshoz, akkor az van. Nem kell táplálni magadban az érzést (ha kibírod), mert az önmagában nem túl előnyös, ha folyton másra gondolsz. Ugyanakkor nem is kell visszafojtani mindenáron, hisz ha annyira egymásra kattannátok, az már azt jelentené, hogy változásra vágysz, és talán nem a mostani barátod az igazi. Nem vagy még 35 éves kétgyermekes családanya, hanem igen fiatal vagy, még talán nem is nőttél fel. Használd ki, amíg választási lehetőséged van, és nincs kapuzárási pánikod. (Persze nem kell mindenáron, ha esetleg ez elmúlna, és a barátoddal minden szép és jó, akkor nem szóltam.)
2010. dec. 9. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!