Hogy mondjam el neki, hogy valószínűleg soha nem lehet gyerekem?
A párommal öt éve vagyunk együtt, három éve együtt is élünk. Mindketten egy iskolában tanítunk, tehát nap mint nap össze vagyunk "zárva", amit eddig imádtam, hiszen minden órában láthatom.
Két hete azonban minden megváltozott, amikor az orvosom közölte velem, hogy valószínűleg soha nem lehet saját gyerekem.
Arról most nem beszélnék, hogy én mit érzek, a fő probléma inkább az, hogy ezt miként is közöljem a párommal. Szinte minden nap rosszkedvű vagyok, mióta tudom az igazságot. Édesanyám azt mondta, ne mondjam el neki addig, amíg én sem dolgozom fel teljesen az egészet, de attól tartok, én ezt sosem fogom feldolgozni.
A párom is nagyon szereti a gyerekeket, el sem tudom képzelni, hogy reagálna, ha ma este elmondanám neki, hogy én nem szülhetek soha.
Tudom, hogy mindenképpen el kell neki mondanom, de rettegek, hogy elhagy, ha ez kiderül. Korábban említette, hogy ő biztos nem fogadna örökbe gyereket, hiszen az mégsem olyan, mint egy saját. Akkor nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, de így utólag nagyon is komolyan mondhatta ezt. Nagyon szeretem őt, tudom, hogy ő is engem, de félek, hogy a meddőségem híre előbb-utóbb elszakíthat bennünket egymástól.
Semmiképp ne add fel, hogy nem lehet gyereked. Az orvosok is igen gyakran tévednek a diagnózis felállításában. Keressél természetes megoldásokat: könnyen lehet hogy lelki oka van annak, hogy most nem lehet gyereked. Érdemes tisztázni a fizikai megbetegedést, ezeket kezelni, kikúrálni.
És soha ne mondd hogy soha.
Anyám-apám tanár, anyámmal közölték huszonévesen, hogy elb...ták a nőgyógyászati műtétjét, mondjon le a gyerekről.
Aztán jött apám, 6 évvel később meg én...
Az orvosok csak vakarták a fejüket, terhesség alatt tovább riogatták, hogy szellemi és/vagy testi fogyatékos leszek. Nem lettem :)
Mondd meg neki egyenesen! Aztán mikor már mindketten megszabadultatok ettől a tehertől, lemondtatok minden reményről, akkor fogsz teherbeesni:)
Másik, hogy keress fel egy másik orvost, majd egy harmadikat, negyediket, ötödiket, hatodikat...
Köszönöm szépen a biztató szavakat mindenkitől. Alternatív gyógymód után még nem néztem, olyan friss az élmény.
Tulajdonképpen tényleg sokszor tévednek az orvosok a nőgyógyászati eseteknél. Nagyon remélem, minden rendben lesz.
Egyszer megkérdeztem a nődokimat, hogy mi a helyzet ezekkel az ellentmondásos lehet-nem lehet gyerek diagnózisokkal.
Az ő véleményét mérvadónak tartom: "Amíg egy nőnek méhe van, addig van remény a gyerekáldásra is."
Unokatestvéremnek volt egy nőgyógyászati műtétje 20 évesen. Azt mondták, sajnos nem lehet gyereke. Beletörődött. Férjhezmnet. Védekezni ugye ilyenkor miért is? 3 évvel később terhes lett. Mindenki nézett nagy szemekkel, hogy most mi újság is van. Az első 3 hónapban még ő maga sem merte elhinni, nemhogy elárulja valakinek. Megszületett az unaköcsém. Csodának tekintették a létezését. Eltelt 2 év és jött egy újjabb csoda. Most ketten vannak testvérek. Két nagyon rossz fiú, de egészségesek és gyönyörűek. Inkább fogamzásgátlót szed mostmár az unokanővérem, mivel mégiscsak szüksége van születésszabályozó technikára:). Ő maga pedig belgyógyász, tehát nem is érthetetlen számára az orvoslás :).
Ennyit arról, hogy nagy valószínűséggel nem lehet gyereked :).
Mond el az igazat a párodnak. Egy pár azt jelenti, hogy ti együtt alkotjátok azt az egységet, amiben akár a világgal is szembeszállhatok, nemhogy egy ilyen bizonytalan orvosi blablával. Hajrá! Ha boldog vagy, a baba is jönni fog! Ha rástresszelsz, akkor még egészségesen is nehezen jön össze.
Egy örökbefogadott 29/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!