Manapság már tényleg nem kötelessége a gyereknek, hogy a beteg, idős szüleiről gondoskodjon?

Van egy régi mondás: egy szülő eltart 10 gyereket,de 10 gyerek nem tart el egy szülőt!

Sajnos,ma ez sok esetben így van.

Ha a szülőnek kötelessége felnevelni a gyerekeit,nekik kötelességük a szülőről időskorukban- ha rászorulnak- gondoskodni!

Legalábbis rendes családokban így van.

Aki az otthon mellett érvel:

Lelketlenség egy idős embert kiszakítani az otthonából,megszokott környezetéből,kedves tárgyai,emlékei közül. (Igaz,így hamarabb a gyereké a háza stb).Azonkívül nem is olcsobb,mintha otthon látná el a szülőt. Még az állami otthonokban is kell komoly összeget fizetni,ha alacsony az idős ember nyugdíja. A bánásmód pedig többnyire nem éppen jó,és igen hosszú a várólista is. Ha pedig magánotthonba adják,akkor még többe kerül.

Ennyi pénzből otthon is ellehet látni egy idős embert!

Anyám utolsó hónapjaiban otthon gondozta az anyját (nagymamámat). Mivel akkor 10-12 éves lehettem, a gondozásba nem vontak be (pelenkázást, stb), max bevittem ételt, innivalót.

Anyám nagyon szerette az anyját, de mondta, hogy ezt nem csinálná újra. Combnyaktörése volt 83 évesen, onnan indult el a teljes fizikai és szellemi leépülés néhány hónap alatt. A térdéből elindultak kifelé a csavarok, lefgyott kb 40 kg-ra. Amikor már mentálisan se volt tiszta, nem ismert meg minket, anyámnak egyszer elkapta a karját és hihetetlen erővel megszorította, miközben azt sziszegte, hogy "megöllek!". Pedig a balesete előtt egy csupaszív, nagyon jó természetű asszony volt.

Majd amikor már anyám szakképesítés nélkül a fizikai ápolást se tudta tovább csinálni, illetve egyértelmű volt, hogy már haldoklik, a közelben bekerült a gerontológiára.

Előtte leült elmondani neki. Mondta, hogy akkor pont egy tiszta 5 perce volt a nagyimnak, ránézett és a legmélyebb megvetéssel közölte vele, hogy "látom kipaterolsz".

Anyám évekig sírt emiatt, iszonyatos bűntudata volt.

Ő lassan 70 éves lesz, mondta, hogy ha ő lenne ilyen állapotban, akkor még most, tiszta aggyal mondja, hogy mindenképp keressek neki egy otthont és inkább ott látogassam, nem akar ennek kitenni.

Én viszont úgy gondolom, hogy felfogadok egy szakképzett ápolót, akár 24 órára, aki el tudja fizikailag látni (infúzió, pelenkázás, ágynemű csere, stb), én pedig tudok neki főzni, mellette lenni. Vagy ugyanez apámmal. Majd ki lesz alakítva a lakásban egy külön szoba, ahová odaköltözik az, aki már olyan állapotban van.

240 km-re laknak, leköltözni nem tudnék,ezért gondolom, hogy egyszerűbb őket felköltöztetni. Testvérem nincs, úgyis én örökölnék mindent - ha anyagilag nem állok jól, ők viszont már képtelenek lesznek az önellátásra, akkor el lehet adni a házukat (ami a nevemre is van iratva), hozzám költözhetnek, így egyedüls e lesznek, én is ott leszek és szakápolói költséget is lehetne fedezni.

Kórházba vagy egyéb helyre csak akkor engedném őket, ha olyan állapotban lennének, hogy elkerülhetetlen a kórházi ápolás (mondjuk gépekre kell kötni őket, amit ugye otthoni körülmények között nem lehet megoldani), vagy esetleg műtét után megfigyelésre bent kell maradniuk.

De akkor meg a legjobb orvosokra költeném a pénzt. Az örökségre nem tartok igényt, már mindent megadtak, amire szükségem van, a további vagyonukat (meg az enyémet, ha majd megtehetem) inkább rájuk fordítom az utolsó napjaikban.

Személyszerint én végigéltem, ahogy a nagyanyám az Alzheimer kóros nagyapámat ápolta. Az egész család tönkrement bele lelkileg.

Én nem tenném -mellesleg a nagyanyámon kívül mindenki azt akarta, hogy kerüljön egy otthonba, ahol szakszerűen el tudják látni. A nagypapa 24 órás folyamatos felügyeletet igényelt, a mama viszont hol ide, hol oda ment -barátnő, ügyintézés, bol, akármi. Az egyetlen ok, amiért nem engedte otthonba az volt, hogy "mit szólnának az emberek"

Na mi megegyeztünk azóta anyámmal, hogy ha bármelyikünk is olyan állapotba kerül, hogy az terhes lehet a másik számára, nem kérdés, hogy otthonba kerül. Szeretetből. Mert a nagyanyám a végén már gyűlölte a nagyapámat, amiért beteg volt...

Én ezt nem tartottam vitatémának.Annó a nagyszüleimről nem gondoskodtak a szüleim, én próbáltam megtenni, amit lehetett.Örök teher a szívemen, hogy nem igyekeztem jobban.

A szüleim viselkedésük ellenére számíthatnak rám, én nem hagyom másra őket, és magukra sem.Én kötelességemnek érzem, a párom megérti.Azt is elmondtam neki, hogyha itt az idő, nekem hozzájuk kell költöznöm, ha akar jön, ha nem, marad.

ismerek olyan nénit, aki otthonba szeretett volna, menni, de nem engedték, hanem befogadták, de ő meg koloncnak érzi így magát.

olyat is ismerek, aki meg nem szeretett volna otthonba menni, mégis betették.

sztem az menjen otthonba, aki szeretne.

ha egy szülő nem gondoskodik a gyerekeiről gyerekkorukban azok ne csodálkozzanak, ha aztán öreg korukban őket se gondozza a gyerekük.

ha viszont egy olyan gondoskodásra szoruló idős szülőről nem gondoskodik a gyereke, akiért ő viszont mindent megtett, és most olyan helyzetben van, hogy megtehetné, az szerintem nem szép dolog.

Mi is végigcsináltuk ezt anyukám nagynénjével, senki se törődött vele a rokonságból, csak mi. Nagyon kemény volt, kb 4 évig kellett ápolni, az utolsó 1-2 évben már pelenkázni, stb, ő sem volt magánál, anyukámat leku*vázta, aztán meg nem is emlékezett rá, össze-vissza beszélt, gonosz lett, szidott mindenkit. Anyukámnak nagyon nehéz volt, teljesen kikészült fizikailag és idegileg is, reggel elment dolgozni, meló után átment a nénihez és este esett haza, közbe apámmal nagyon megromlott a házasságuk, hisz sose voltak együtt. Amikor már 24 órás felügyelet kellett a néninek, ápolót fogadtunk, aki megpróbálta megszerezni a házat, egyfolytában a végrendeletről kérdezősködött, lopott, stb, Végül minden megtakarított pénz elfogyott, nem tudtuk tovább fizetni az ápolót (rengeteg pénzbe kerül a 24 órás ellátás, havi 150-170E volt összesen kb), úgyhogy beadtuk egy állami elfekvőbe a nénit, ott látogattuk minden nap, más megoldás nem volt, csak ha anyám otthagyja a munkahelyét, de akkor meg miből élünk meg? A néni tiszta pillanataiban néha szomorkodott, haza akart menni, és nem nagyon értette meg hogy egyszerűen képtelenség megoldani az ellátását máshogy. Az utolsó pár hónapban már annyira nem volt eszénél hogy azt hitte otthon van.

Én nagyon remélem hogy lesz annyi pénzem hogy megengedhessem magamnak vagy a 24 órás ellátást, vagy pedig olyan magánotthonba tudom beadni, ahol szép a környezet, nincs zsúfoltság, stb. Egy öreg embernek is jobb ha állandó orvosi és nővéri felügyelet alatt van.

Sokan elbeszéltek egymás melett,mert nem irta a kérdező h cselekvöképtelen emberröl gondoskodni hanem azt kérdezi hogy ha megöregszik a szülő akkor gondoskodnátok-e rola(nem feltétlen nagybeteg.)Amúgy egy idős ember már önmagában betegségekkel küzd,gyógyszereket szed.(általában.)Itt mindeki már arrol ir hogy a pelenkázos időseket nem vállalná.Persze hogy azoknál már jobb a hozzáértő segítség.DE vanak azok a szülök akik csak betgesek és idősek.Amúgy nagyon összetett tényleg ez az egész dolog.Nem mindegy h megteheti e a gyerek hogy segítsen mert nincs rá pénze,nincs hely náluk,nem teheti meg h 24 orában a szülövel legyen(ha annyira beteg.)Nem mindegy h milyen viszonyban volt a szülö a gyerekkel,ert ahogy látom sok embernek nem volt jo a viszonya,egyértelmüen nem itéli el senki az a gyereket aki semi jot nem kapott és most ugy érzi h nem kéne gondoskodnia a szüleiről.Az aki megteheti mind anyagilag mind helyileg hogy magához vegye a szülöt aki magánál van és még ép,csak öreg az szerintem szép dolog ha megteszi.

Szóval nagyon sok dolgon múlik az hogy mi helyes és mi nem,de az biztos h mindennek megvan az oka.Én még mindig amelett vagyok hogyha a szülővel jo volt a kapcsolat és van rá lehetöségem akkor segítsem,csak akkor kellene segítséget kérni és "másra bizni"ha már az ember kevés.