40-es, 50-es férfiak és nők hogyan élik ezt meg?

Önmagában szüleim korosodása lényegesen kevésbé viselt meg, mint látni a betegség első jeleit, aztán jön egy ilyen "most már elkezdődött a visszaszámlálás" pont, ahonnan már csak lefelé van. Aztán végignézni a leépülést majd az utolsó idők, amikor bármelyik pillanatban vége lehet.

Engem ez viselt meg mindkét szülőnél. És jogos a kérdező érzése is, rossz volt pl apámnál látni, hogy fénykorában egy nagyon penge ember volt, két diplomás, nyelvet is beszélt, mindenhol feltalálta magát, céget vezetett, nem is rosszul stb, aztán elkezdtek rajta előjönni egy kis demencia, aztán szívbetegség stb. Amikor kérdeztem tőle valamit és úgy válaszolt, mint aki azt se tudja, melyik bolygón van. Rossz volt. De amíg éltek, addig biztató volt, hogy legalább életben vannak. Utána semmi....

Lehet hogy fura lesz, de egy kicsit irigykedve olvasom a válaszokat. Értsétek jól!

50 éves vagyok, és alig múltam 30, amikor már mindkét szülőm elment, fiatalon. Nem láthatom őket megöregedni, így a kérdezőnek nem tudok adekvát választ adni, de gondolom hasonlóan éreznék, mint ahogy azt a többiek írták.

Maximális respect a barátnődnek. Csak így érdemes. Méltósággal, tisztelettel, szeretettel. És ha a sors csak egy picit is kegyes hozzánk, akkor az optimizmusunkat és a jókedvünket, humorérzékünket sem veszi el tőlünk a nehéz helyzetekben.

Tiszta szívből kívánom neked, hogy ne félj, ne ijedj meg az ismeretlenől. Vegyél példát a barátnődről, szükség esetén meríts erőt az ő történetükből. Sose feledd el, hogy így is lehet. Nagyon sok függ a saját hozzáállásunktól is. Persze rengeteg külső tényezőtől is, de a hozzáállásunknak döntő jelentősége lehet. Törekedni kell arra, hogy mindig a lehető legtöbbet hozzuk ki abból, ami van.

(#10)

Az meg rosszabb, ha látod hogy szenved.

Sajnos ez az élet velejárója, hogy öregszik az ember.

Ugyan én csak 33 vagyok anyám 58, de papám (szoros a kapcsolatunk, mamám sajnos nem él már, 2 évig szenvedett mielött elment) 88 éves, jól tartja magát, de azért aggasztó hogy már ennyi idős, pláne hogy a testvére 91 évesen hunyt el.

Nem egyszerű dolgok ezek.

8 lehet épp azért van jól, mert nem pihen, van mit csináljon...sokan nyugdíj után robbannak le.

16 voltam.

Én nem a szüleimen, hanem munkatársaimon látom az öregedést.

35 éves vagyok, a munkatársaim nagy része pedig 45-55 felett mozog. 10 éve vagyok a cégnél, mikor oda kerültem sem voltak kifejezetten fiatalok, de egyértelműen látom, hogy öregednek, lassulnak, kevésbé élénkek.

Szerintem rengetegen így éreznek.

De számomra sokkolóbb,hogy múltkor bejelölt face-en egy általános iskolai osztálytársam(osztálytalálkozó miatt),és döbbenet, de egy középkorú,félig kopasz/ősz hajú "bácsi" lett.Én sem érzem magam 48-nak,pedig már a 30 évesek is csókolomot köszönnek.

De jó, hogy ezt kiírtad. A második gyerekünk születésével, fél éve (35 vagyok) jöttek nagyon erősen ki ilyen gondolataim. Már már szorongással gondolok az elmúlásra és képes vagyok ezt olyan szintig fejleszteni, hogy eszembe jutott már, hogy pszichológushoz kéne fordulnom, aki segít ezt helyretenni, valahogy visszarántani a jelenbe, hogy ne azon járjon az agyam állandóan, hogy mi lesz 2-5-10 év múlva. A szüleim 62 évesek. Rajtuk is látom az idő múlását, de számomra most a legdurvább a 81 éves nagymamám. 81 éves... felfoghatatlan. Nemrég még együtt töltöttük a nyarakat iskolai szünetekben, együtt mentünk a dédihez, főzte a kedvenc kajáinkat sorra és most 81 éves, már ő a család dédije. Aktív, fitt, teljesen rendben van, letagadhatna 5-10 évet, de akkor is... 81. Kezd nagyot hallani, kezd panaszkodni, hogy gyorsan elfárad és néha ugrál a vérnyomása. Mindig nevetünk egyet, hogy mi is pont így vagyunk ezzel, ő meg azért mégiscsak 80 múlt, na... Akárhányszor eszembe jut, hogy velünk lesz-e még 2, vagy 5 év múlva össze szorul a szívem. Mennyire gyorsan el fog telni ez a pár év. És már nem csak magamban kell megdolgozni ezt, mert a nagyobb gyerekem szerelmes a dédibe konkrétan. Fogalmam sincs hogyan fogjuk feldolgozni ha majd már ő nem lesz nekünk.

A szüleimmel kapcsolatban pedig valami borzasztó féltés van bennem. Ismerősi körben annyi olyan történik mostanában felénk, hogy kutya baja, majd összeesik, meghal. Totál váratlanul, borzalmas. Tudom hogy benne van a pakliban, de erre nem lehet felkészülni. Szóval a kérdésedre a válaszom, hogy én fiatalabb vagyok, de igen. Abszolút szorít belülről ez az érzés.