Voltatok már hasonló élményetek?

Ne aggódj, elmúlik. 18 évesen még nagyon fiatal vagy, és nagyon csodálkoznál, ha tudnád, mennyi minden vár még rád az életben, amit most el sem tudsz képzelni.

Egyébként én is ennyi voltam, mikor szakítottam az első szerelmemmel. Mi is azt hittük, hogy az egész életünket együtt fogjuk leélni, el sem tudtunk képzelni mást, hisz nem is volt mihez viszonyítani. Már jegyesek is voltunk, nagy családi eljegyzés volt, meg minden. Aztán rájöttem, hogy mégsem akarok hozzámenni. Egyrészt mert még túl fiatal vagyok, és nem is ismerek semmit az életből, nem akarok az iskolapadból férjhez menni, és nem akarom már 18 évesen előre látni az egész életem, rögtön lekötni magam. Másrészt meg nem is igazán voltunk egy hullámhosszon, bár nagyon rendes, jóravaló fiú volt, de sajnos pont ilyen rutinember, aki 50 évre előre minden napot el akar tervezni, és ez őszintén szólva eléggé megriasztott. Úgyhogy nagy szerelem ide vagy oda, végül visszaadtam a jeggyűrűt, és nem bántam meg. Sokszor gondoltam arra azóta, hogy ha nem így teszek, akkor ez is kimaradt volna az életemből, meg az is, és nagy kár lett volna. Többek között azzal a férfival sem találkoztam volna, akivel most együtt vagyok.

Te sem vagy semmiről lekésve. Föl a fejjel, meg fogod még találni a párod, ahogy most nem is hinnéd!

N31

Sokkal jobb. Egy ideig nagyon fájt, hogy nem tudtunk barátok maradni, még most is szivesen elveszélgetnék néha vele, de ő már nem akarta tartani utána a kapcsolatot. Már 4 éve van másik párom, örülök nagyon, hogy mellette kötöttem ki, midnen szempontból jobb vele az exemnél.

Ő kb 3 évig szenvedett utánam, neki nehezebb volt feldolgozni a szakítást, de már egy éve van barátnője, akivel együtt is él, szóval sinen van az ő élete is. Nem fogod megbánni, nyugi. Ha meg mégis, és nektek együtt kell lenni, úgyis együtt lesztek még.