Az miért van, hogy az egész családomat nem érdeklem soha, de ha pénz kell nekik, vagy pénz kerül szóba, azonnal megtalálnak?

Egyáltalán nem vagyok gazdag, nincs házam sem, nincs autóm sem, csak egyszerű állami alkalmazott vagyok, nettó 400ezres fizetéssel. Nekem ebből kell magam kifinanszírozni, úgy, hogy egy állandó betegség miatt magánorvosokhoz is járok. A szüleimet támogatom, de azzal is úgy vagyok, hogy ők sem érdemlik meg, mert amikor nekem kellene valami, akkor nincsenek sehol. Már hibáztatom őket amiatt, hogy ők sem adtak meg nekem túl sokat, a magam erejéből van az a kevés is, amim van, ők is tanulhattak vagy dolgozhattak volna életükben, hogy most legyen nyugdíjuk, ehelyett mindennel foglalkoztak, csak azzal nem, amivel kellett volna. Testvérem is sír mindenfele a családban, nem tanult, dolgozni nem szeret, de gyerek az van. Mások is vannak a családban, akik ugyanezt csinálják. Amikor van pénz, aznap a seggére vernek, utána másnaptól koplalás. Már emiatt megszakítottam a fél családdal a kapcsolatot, de már a másik fele is, akiről azt gondoltam, hogy önmagamért érdeklődik vagy kedvel, rájöttem, hogy ez nincs így. Amikor én keresem őket, akkor a telefont sem veszik fel. Másrészt már szégyellem mások előtt is, hogy senkim nincs a családban szinte, aki ne lenne ilyen. Engem ez borzasztóan bánt. Nem tudom, hogy jutottam idáig. Én szerettem őket, de kezd nagyon durván elegem lenni, és elmagányosodni a saját családomban. Barátaim vannak, a munkahelyen a kollêgáimmal jó a kapcsolatom. Nem hiszem, hogy én lennék ennyire szerethetetlen.

Nem tudom, mi az oka az egésznek, de nagyon fusztráló, és bántó. :( Semmivel sem vagyok más, mint ők, leszámítva, hogy én tényleg minden nap dolgozok, igyekszem valahogy beosztani, stb., pedig nekemis nehéz. Én nem kérek senkitől, inkább eszek zsíroskenyeret, de nem vállalom túl magam, és nem jut eszembe semmi olyan, amivel tönkreteszem magam anyagilag. Olyan, mintha ezek az emberek nem tudnának gondolkodni.