Általában igaz, hogy azok az idős emberek, akik az állapotuk ellenére sokáig nem akarnak otthonba menni, de később mégis rákényszerülnek, általában elfekvőbe kerülnek végül?

Szerintem egy idős embert (ha nem ön- és közveszélyes) nem szabad "kivenni" a saját környezetéből.

Én még ismertem a dédnagymamámat. Igaz, már nehezen mozgott és elfelejtett dolgokat, de amúgy elvolt. Szüleimmel jártunk hozzá, bevásároltunk neki stb. Aztán az egyik "kedves" rokon berakatta idősek otthonába, ahol meg is halt egy hónapon belül (96 éves volt és fizikailag semmi baja...).

Sajnos nagyon kevés az állami hely, a maszeknál meg az egyházinál a térítési díjakat illetően határ a csillagos ég.

Ha hirtelen romlik le az állapota, és nincs családja, vagy nem tudják/akarják megoldani a 24 órás ellátását, ez a leggyorsabb elhelyezési lehetőség.

Szociális területen dolgozom, változóak a tapasztalatok, de a legtöbb esetben az idősnek és a családnak (ha van) sem könnyű helyzet.

Igen, mivel az otthonokban általában elhalálozás után van szabad hely. Nekem anyám anyja is így lett tologatva majdnem 2 évig elfelvők között,mire lett szabad hely.

A szomszédom szintén most így van.

3-as: nagyon leegyszerüsíted a dolgokat, amit állítasz, az ÍGY nem igaz.

A negatív példád sem reális, egy 96 éves embernél nem meglepö, ha meghal, föleg, mert azt nem tudod, konkrétan milyen volt az állapota, mielött bekerüt egy otthonba. Nagy valószínüséggel éppen azért adták be oda, mert az állapota romlott, otthon nem volt megoldható az ellátása.

Másrészt az addig nagyon szépen hangzik, hogy egy idös embert ne mozgírsanak ki az eddigi helyéröl, de nem mindig (söt a legtöbb esetben nem) megoldható, ha napi 24 órás felügyeletet igényel, hogy a saját otthonában ezt meg lehessen oldani. Ma az emberek többsége nem a szülövel él közös háztartásban, söt a legtöbb esetben akár 100-1000 km-re lakik onnan, így a minden nap odamennek nem megoldható, föleg, ha napi 8-10 órában dogloznak és emellett saját családjuk van.

Általában ez akkor igaz, ha önző, lusta, de főleg hálátlan gyerekeik és unokáik vannak. Hát és mivel manapság az emberek többsége ilyen, így igen, a kérdésedre a válasz az, hogy igaz.

Pont egy közeli utcabeli nénivel esett meg ilyen nemrég... A lãnya egy überkényes elégedetlenkedő buta csaj volt világ életében. Az anyjától is folyton követelőzött, aki férje korai halála után nem ritkàn két munkahelyen is dolgozott, hogy egyedül felnevelje és teljesítse minden sóhaját a lánynak. Teltek az évek, de a tinihisztit nem nőtte ki. Már 30 is elmúlt, mikor sikerült leakasztania egy pasit, aki gyereket csinál neki. Hát miután terhes lett, a fickó befogadta magához lakni. Ezzel egyidejűleg még jobban kinyílt a csípája, még többet veszekedett az anyjával, mert úgy érezte, nem szorul többé rá, a pasi eltartja. Rettentő randán beszélt az anyjával, de miután a pasihos költözött, csak ritkán járt háza, ha kellett neki valami holmi, akkor.

Na aztán pár éves volt a gyerek, úgy összeveszett a pasival, hogy az kirakta gyerekestől...

Lám hazatértek a nagyihoz. Pont kezdett a néni betegeskedni, így eljátszotta, mintha azért tért volna vissza, hogy segítse az anyját.

Ja nem. Csak színjáték volt.

Alig pár hónap telt el, talált magának egy újabb pasit, akihez megint költözhettek. Nagyi csak ennyi időre kellett.

Na teltek az évek, a néni egyre több betegséggel egyedül... Szüksége lett volna néha segítségre.

A lãnya csak akkor jelent meg, ha a nénit néha mentő vitte el. Eztán sem segített neki, csak erőltette, hogy menjen otthonba. Nem akart menni...

De végül amikor egyszer a karját is eltörte és nem bírt magára főzni sem, akkor bement magától az otthonba, mert a lányát, akiért egész életében oly sokat dolgozott és egyedi felnevelték, hát őt hiába kérte, nem költözött haza, még csak ételt sem hozott neki....

A szomszédoknak azt híresztelte, hogy sok a munkája, nem tud hazajárni...

A néni nagyon hamar leépült és pár hónap után meghalt.

Egyszer csak megjelent a lány a házban, a gyerekkel meg az új pasijával, nagy zaj, pakolászás, konténert hozhattak és gyakorlatilag kidobták a néni cuccait.

Azt hittük eladja a házat.

De nem!

Hazaköltözött a drága, és már az anyja halálának évében ünnepekkor kicicomázta a kerítést és ablakokat. Egy Halloween bulival kezdte....

Na hát ennyi, könnyű így az élet. Nem gondoskodni az idősről, csak kihasználni és örökölni tőle...

És akkor mindenki ilyen? És ki nevelte ilyenné a néni lányát? És a néni miért nem adta el a házát olyannak, aki gondoskodott volna róla?

Csak azt akarom mondani, hogy nem látsz bele mások életébe kívülről és nincs értelme általánosítani.

Nálunk nagymamám vagy 20 éve ráment, tehát az egész nyugdíjas kora, hogy előbb a párévente a sorozatos stroke-ban leépülő férjét, majd a majd' száz éves combnyaktörött anyukáját ápolta otthon. Utána, hogy meghaltak fél évre rá ő két hét alatt meghalt egy teljesen váratlan betegségben - és szinte olyan volt, mintha azért ment volna el, hogy már nincs rá szükség. És bár ne kellett volna ezt végigcsinálnia, és nekünk sem volt egyszerű kisgyerekként végignézni nyaranta meg ünnepekkor.

A szüleim mindig azt mondták, hogy ők aztán mennek otthonba, ha ez lesz. De most így 80 évesen élesben már nem tudom őket elképzelni, hogy ezt meglépnék, annyira félnek minden változástól. Másik városban lakom, van 5 gyerekem, dolgozom, a tesóm külföldön, sőt szinte pont a világ túlfelén lakik... Mindenesetre az az ő döntésük lesz, hogy öröklünk-e bármit vagy eltapsolják saját magukra - és jól van ez így. Viszont biztos, hogy a generációjukra jellemzően irdatlan mennyiségben felhalmozott cuccokkal nem fogunk tudni mihez kezdeni. Bár az nem is hozná vissza őket és pszichésen sem tartom egészségesnek a tárgyakhoz való ragaszkodást.