Akik távol költöztek a családjuktól, szülőhelyüktől, hogy viseltétek?

Saját véleményem:

Ha felmerült a váltás, mint gondolat, akkor az minden bizonnyal tudatosan is és tudatalatt is megalapozott döntés, hiszen miért váltana az ember olyanról, amivel boldog? Nyilván itt a miértet kell vizsgálni mindig.

Gondolj a jövődre is. 5-10-15-20 év múlva is maradna minden úgy, ahogyan most van, ha maradsz? (minden bizonnyal nem) Mit veszíthetnél, ha nem léped meg a váltást? Megérné?

Én pl épp most költözöm Nyíregyházáról Székesfehérvárra és szintúgy itthagyok minden pozitív dolgot is, de pozitív kihívásként élem meg, de nyilván mindenki más.

ChatGPT "véleménye":

Ez a dilemmája nagyon gyakori azok körében, akik egy új helyen próbálnak letelepedni vagy külföldön munkát vállalnak, különösen, ha a gyökereik egy kis, bensőséges közösséghez kapcsolódnak. Néhány szempont segíthet az átgondolásban:

Honvágy és gyökerek: Ha az ember szoros kötődést érez a szülőhelyéhez és az ott élő emberekhez, akkor a honvágy természetes reakció. Ez különösen erős lehet a kezdeti hónapokban, de van, akinek soha nem enyhül igazán, ha teljesen máshol telepedik le. Amikor ilyen szoros kapcsolat van a családdal és a közösséggel, érdemes elgondolkodni azon, hogy ennek milyen szerepe lenne az életedben hosszú távon, és hogyan hatna a boldogságodra és mentális egészségedre.

Gyakorlati szempontok és lehetőségek: Az új, fejlett város rengeteg lehetőséget kínál, akár karrier, akár gyereknevelés szempontjából, de megvan az ára is – mint írod, drágább az ingatlan, ami késleltetheti a családalapítást. Ha ott jobban tudnátok fejlődni vagy stabil anyagi helyzetet teremteni, az hosszú távon biztosabb alapot adhatna a családnak, ugyanakkor érzelmileg nehezebb lehet, ha nincs meg a közeli támogató közösség.

Érzelmi stabilitás és közösség: Sokan vágynak arra, hogy közel legyenek a szeretteikhez és egy ismerős közösség részei maradjanak, hiszen ez biztonságot és érzelmi támogatást nyújt. A szülőfalu biztosítaná ezt a fajta közelséget, így talán könnyebb lenne lelkileg. Egy kis közösségben könnyebben számíthatunk a barátainkra és a családra, és az élet egyszerűbb is lehet ott.

A változás és az új környezet feldolgozása: A honvágy a változással járó természetes bizonytalanság eredménye is lehet. Lehetséges, hogy idővel ez enyhülni fog, ahogy megszokjátok az új környezetet és kialakulnak az új kapcsolatok. Az új környezet is tud biztonságot és közösséget nyújtani, csak időbe telik, míg megérzed ennek a helynek is a „melegét”. Sokaknak segít a tudat, hogy bármikor visszatérhetnek, ha az új helyen valóban nem találják meg a számításaikat.

Döntés a jelenlegi élethelyzetre alapozva: Mindig hasznos, ha listát készítesz azokról az előnyökről és hátrányokról, amelyeket az egyes helyek kínálnak nektek. Gondold át, hogy most, az életetek jelen szakaszában mi a legfontosabb számotokra – ez segíthet tisztábban látni a hosszú távú céljaitokat. A józan ész és az érzelmek néha ütközhetnek, de ezek kombinációja alapján lehet megtalálni a legjobb döntést.

Összességében talán segít, ha a döntést úgy közelíted meg, hogy megpróbálod egyszerre figyelembe venni a jelenlegi érzelmi kötődéseket és a jövőre vonatkozó reális terveket is.

Nem derül ki hány éves vagy.

Én 24 éves koromig azonnal futottam haza amint volt egy kis lehetőségem, azt hittem soha nem fogok kiszakadni ahonnan felnőttem, örökkön örökké gyerek maradok mentálisan. Nagyon rosszul éreztem magam, amikor távol voltam tőlük.

Aztán 25 évesen hirtelen átkattant nálam valami (ezt én sem értem, hogy hogy), egyik pillanatról a másikra -nem tudom szebben megfogalmazni- "gyerek mentalitásból felnőtt mentalitásom" lett. Már megvagyok a saját kis kialakított mikrokörnyezetemben.

Szerintem meg le kéne válni a szülőkről, főleg ha már annyi idős vagy, hogy férjed is van. Romantikus vágyakozások ezek a menjünk vissza a magyar faluba, ahol ugyan semmi nincsen, se munkahely, se normális bolt, talán még normális közlekedés sem, de ott van a nagyi...

Barátaid, normális szociális életed lehet bárhol. Még jobban, mint a kisfaluban. Nem a levegőbe beszélek, én egyedül költöztem külföldre egy olyan városba, ahol senkit nem ismertem eleinte.

És igen, a pénz annyit számít. Lehet, hogy most nem értékeled, de ha beüt a szar, betegség, tartós munkanélküliség, akármi, akkor megnézheted melyik országnak milyen az egészségügyi és szociális hálója. Nem tudom, hol élsz, de garantálom, hogy Mo-n sokkal szarabb. Szóval gondolj a jövőre is, és ne csak a tiédre, hanem a férjedére is, meg ha akarsz gyereket, akkor az övére is illene.

Utálom az ilyen sablonválaszt, de itt csak azt tudom írni, hogy te ismered magad, neked kell eldönteni. A 6. leírta a SAJÁT véleményét, tapasztalatait, én meg speciel pont az ellentéte vagyok, tudom, hogy semennyi pénz nem tudna kárpótolni az emberekért, akiket itthagynék. Tényleg próbáld hosszútávon átgondolni, hogy milyen lenne az életed, ha az egyik vagy másik verzió mellett döntesz, milyennek képzeled a jövődet. Valamiről valószínűleg mindenképp le kell mondanod :(

Ha nagyon nem tudsz dönteni, akkor bízhatod a döntést a férjedre (kvázi, mintha pénzfeldobással döntenél), meg persze át kell beszélned vele is alaposan, de az sem jó szerintem, ha csak miatta döntesz az egyik mellett, mert ha mégsem leszel boldog, úgyis rámegy a házasságod...

(Nemrég volt itt pl. egy kérdés, ahol egy anyuka panaszkodott, hogy a férje szülőfalujába költöztek, mert a férje rábeszélte, de nem érzi jól magát, és utál ott lakni. Az ilyet kerüld el, ha lehet...)

Én is voltam hasonló helyzetben a továbbtanulás befejezése után, amikor a kezdő lépések jöttek a nagybetűs életben, bár nem külföldről beszélünk az esetemben.

A fenti válaszadók jól leírták a lehetőségeket, érveket én csak folytatom mert tetszik a kérdés és engem is érintett ez a szitu.

Én nekem nagyon honvágyam volt nem is igazán élveztem az egyetemi éveket... Mivel közel volt a határ a külföldi munka is szóba jött, de ennek ellenére haza költöztem ( Közép-Magyarország) és itt kezdtem el az életemet. Persze a Közép régió azért tartogat lehetőségeket van nagyobb város 20 km belül. Az 50 már elég soknak tűnik ingázás szempontjából főleg ha gyerek is kerül a képbe bár minden megoldható...

Nekem egy tanult ember azt mondta, hogy ha én nem vagyok boldog akkor az negatívan kihat majd a leendő családomra szóval lehet, hogy anyagilag többet tudnék adni nekik ha maradtam volna, de érzelmileg biztos nem mert én itthon érzem jól magam ( a gondok ellenére is), ívy a leendő családomnak is többet tudok majd adni érzelmi szinten...

Én nem akarlak befolyásolni csak leírtam az én helyzetemet és remélem jól fogsz dönteni, a lényeg hogy ott élj ahol jól érzed magad.

31/f

Engem nagyon megviselt eleinte, főleg, hogy egyedül laktam albérletben utána egy olyan környéken, ahol előtte sose voltam, ha volt is időm, nem mertem sehova sem menni, mert féltem, hogy eltévedek. Aztán pár dolog változott.

Pl szerintem egy fél éve volt, hogy jártam haza hétvégente, de hét közben ugye az egyetem miatt a másik városban voltam, és mentem a tesómmal otthon boltba (kisváros), köszöntünk egy ismerősnek, aki nem köszönt nekem vissza, mert f*ngja nem volt, ki vagyok... Érted, egy fél év után senki lettem, törlődtem egy csomó ember fejéből. Hah mondom, és ide vágyom vissza? :D

Utána olyan környékre költöztem az egyetemi városban, amit jobban ismertem, ott voltak ismerősök is, az már jobb volt. 3 év után már nem is tudtam volna otthon élni.

Ha honvágyam van, rögtön az egészségügyre gondolok, hogy milyen mostoha szar méltatlan körülmények vannak otthon! Nagyon sok rossz dolgot fel tudnék sorolni, de nálam ez az abszolút Number One!

Nálam onnantól kezdve nagyon gyorsan elillan mindenféle honvágy. Barátokat, kapcsolatokat itt is lehet szerezni és itt a kórházak ötcsillagos szállodaként is működhetnének és nagyon kedvesen beszélnek a beteggel!