Hogyan lehet leküzdeni ezt?
Azokhoz szólna a kérdésem, akik külföldön dolgoznak.
Már évek óta járunk ki a férjemmel, és nekem sajnos még mindig nagyon nehéz a búcsúzkodás a családomtól.
Leginkább anyukámtól. Felnőttek vagyunk meg természetesen nem vagyok a szoknyájába bújva, de születésem óta nagyon jó a kapcsolatom anyukámmal és baromi nehéz ezt mindig átélni. Ilyenkor 7 hónapra megyünk el.
Hogyan tudtatok ezen átlépni?
Mit kell átlépni ezen?
Én is kb 7-8 havonta látom a családomat - elváláskor egyszerre nevetünk és sírunk, de ennyi.
Teljesen normális, hiszen nem valami idegen emberektől búcsúzol, hanem anyukádtól.
Indulatkezelés nem árt. Felnőttként egyáltalán nem normális, ahogy reagálsz "barom", "férgek".
Ez sem éppen egy egészséges felnőtt reakció. Ugyanis egy felnőtt képes elviselni az építő kritikát/véleményt is, ahogy az anyjától való elválás sem okoz neki gondot. Kivéve, ha az oviban van még lelkileg.
14/14. Jól írtad. “Építő kritikát”
Az nem az építő kritika keretein belül mozog, hogy “a férjed már rég elvált volna”… És igen.. az a nő, aki egy másik nőnek ilyet mond, az egy féreg. Továbbra is tartom. :)
Azért írtam ki a kérdést, amiért mindenki más is kiírja a 8000 hipochonder kérdését, meg a családi problémás kérdéseit. Mert azt gondoltam, majd mások fognak válaszolni rá akik érintettek, hogy nekik hogyan megy kezelni ezt a pillanatnyi rossz érzést amikor el kell válni a családtól több mint fél évre.
Nem tudtam, hogy az rohadt nagy bűn, hogy az ember családcentrikus és egészséges szerető környezetben nőtt fel, ami miatt nem feltétlen okoz abban a pillanatban felhőtlen boldogságot, hogy sok ideig nem látom őket.
Nem tudom, mi ez a sok okoskodás, meg megmondóka, amikor volt 4-5 ember aki felfogta a kérdésem lényegét és normálisan válaszolt. Úgy látom ma már népszerű lett dilettánsnak lenni.
16.
Igazából azt írtam a kérdésben is, hogy nehéz a búcsúzkodás a családomtól.
Ebben semmi más nem volt, sem az, hogy lelkibeteg vagyok miatta, sem az hogy élni sem tudok így, csupán annyi amit leírtam, hogy nehezen megy a búcsú.
Nem értem ebből hogyan lett kikövetkeztetve, hogy szimbiózisban élek anyámmal, a férjem elhagyna, gyerek vagyok stb.
Egyszerűen baromira nem értem.
maradj otthon ha nem vagy felnőtt!
nem neked való és kész, ilyen van
ha csinálod akkor meg nerinyálj már könyörgöm
Általában kérdést akkor írnak ki az emberek, ha komoly eldöntendő kérdésük van, de vívódnak, mert érzelmileg elfogultak. Az anonim válaszolóknak kívülről van rálátása egy adott kapcsolatra, hideg fejjel válaszolnak és ez egy optimális tükör. Az hogy te búcsúzáskor, elváláskor szomorú vagy teljesen normális. Sokáig nem látom a szeretteimet, hiányozni fognak, oké, de pontosan azért nem írok ki róla kérdést mert ez Oké, ezt nem kell legyőzni.
Az viszont már kórosnak mondható, ha anyukám felnőttként annyira hiányzik, hogy ezzel az érzéssel nem tudok mit kezdeni, mert sokkal tovább tart, mint az természetes lenne. A felnőtté válás a távolság nem zárja ki a szeretetet és nem szűnik meg attól, hogy másik országban dolgozom. A probléma ott kezdődik, ha a mélyben van valamiféle félelem, aggódás van, hogy elveszíthetem őt, nem látom többé, baj történik vele vagy velünk. Ha ilyesmit tapasztalsz érdemes megkérdezni egy pszichológust, hogy segítsen megérteni, hogy mi zajlik ilyenkor benned.
de ez társként is nagyon megterhelő és borzasztó lehet együtt lenni valakivel aki nem tud fejlődni hanem állandóan rinyál minden szarért.
a többségének nem való az hogy külföldön dolgozzon, ezt kell átgondolni, mi a fontosabb: hogy rinyálsz állandóan habár nem old meg semmit, nem lesz jobb tőle semmi VAGY végre megtanulsz viselkedni és csinálod amit csinálnod kell ahhoz hogy jobb legyen az élet?
döntsd el és cselekedj
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!