Nem birom tovább! Vélemény? (lent a többi)

Teljesen kész vagyok. Senki nem foglalkozik velem. Ha vmit mutatni akarok anyáméknak, akk lecsesznek h most fáradtak/fáj a fejük...velem soha nem foglalkoznak, csak ha le kell szidni...meg ők is mindig veszekszenek.

A barátaim konkrétan leszarnak...mindenki jól elvan a szünetbe, de rám aztán nem gondolnak. Persze a suliba mindenki azt hiszi h én milyen boldog vok, mert általában mosolygok, viccelődök, bíztatom őket, de ha tudnák, h ez csak egy álarc...

A minap is anyámat nem érdekelte az ami mutatni akartam, és még le is cseszett...én kiborultam és csak sírtam. Több mint egy órán át, aztán nagyjából összeszedtem magam és olvastam tovább, de még utána is elkapott a sírás. Annyira nyomorultul érzem magam. Már semmi öröm nincs az életembe. Van egy msn-es haverom vele szoktam beszélgetni és tök jókat, de már vagy 2 hete nem ír rám. Mindent magamba tartok, mert nincs kivel megbeszélnem.

Már ott tartok h egész nap könyvet olvasok és beleélem magam. És már olyan mélyen a saját fantáziámba vok, h már szinte állandóan az jár a fejembe, h abban az életemben mi történik. Ott foglalkoznak velem, szeretnek...persze ebbe a fantáziába olyanok vannak akiket személyesen nem ismerek csak látásból.

Régóta szenvedek, mindig próbáltam visszatérni az életembe, de most már úgy vok h nekem lehet jobb is így...de még egy kicsi részem küzd h engedjem el a fantáziám és éljem az igazi életem. csak már sok értelmét nem látom.

Bocsi h ilyen hosszúra sikeredett.