Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mama hotelt hogy kezelnétek...

Mama hotelt hogy kezelnétek ebben az esetben, szülők?

Figyelt kérdés

A fiam 19 éves korában saját döntéséből albérletbe költözött az akkori barátnőjével. Már nincsenek együtt. A gyerekem most 29 éves, és megbeszéltük, hogy haza költözik annak érdekében, hogy tudjunk neki segíteni ingatlant venni oly módon, hogy nem kell haza adnia semmit, gyűjtöget, hogy összejöjjön valamennyi pénze, amivel el tud indulni, hitelt felvenni mellé, és így egy kis felújítandó házat szeretne venni.

Kb fél éve lakik itthon. Mosok rá, minden nap főtt étel van, semmire nincs gondja. Viszont ami nekem nem annyira szimpatikus, hogy egyrészt soha semmit nem csinál vagy segít itthon. A másik, hogy nagyon sokat költ cigarettára és energiaitalra, és szégyellem is leírni, de napi szinten alkoholra. Minden nap munka után megiszik néhány sört, néha erősebb szeszt is. Ezek egyrészt pénzben is rengetegbe kerülnek, másrészt aggasztó is. Félek, hogy ki lehet rá jelenteni, hogy alkoholista. Próbáltam beszélni vele erről, de elbagatellizálja, szerinte ez messze van attól és ennyit munka után megengedhet.

Nem tudom, mit tegyek, felnőtt férfi, nem parancsolhatok rá. De a kisebb testvéreinek ez milyen példa, ez is aggaszt.

Viszont mégis csak a gyerekem és segítenem kellene őt. Viszont a pia, cigi, csavargás a haverokkal, kocsikázás, erről szól az élete, amit most rajtunk spórol meg, úgy érzem.

Ti mit tennétek ebben az esetben?


aug. 30. 21:11
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
94%

A legnagyobb testvéremnek kifolyt a keze közül a pénz, hiába lakott otthon, hiába nem kellett a közösbe beleadnia, nem tudott félre tenni. Először azt javasolták a szüleim, hogy írja a kiadásait. Ez arra jó volt, hogy ráébressze, hogy milyen jellegű - nem létfontosságú - dolgokra költ sokat, de több pénze ettől nem lett, mert ugyanúgy elcsábult. Nála hobbi volt, nem káros szenvedély. Ami bevált, hogy bevezették, hogy aki otthon lakik, a kiskamasztól a felnőttig a keresete harmadát kötelezően félre kell tennie. A hivatalos indoklás az volt, hogy arra az esetre, ha a szülőknek nem lenne elég mindenre a fizetése vagy nagy kiadás (pl. csőtörés) lenne, de soha nem nyúltak hozzá. Nekünk borítékunk volt a szüleimnél, neki - azt hiszem - megtakarítási számlája. Becsülettel tette félre a pénzt, pár év alatt egész sok összejött, családi és munkahelyi kölcsönnel kiegészítve vett egy garzont.

Háztartási munka: Erre nincs jó ötletem, mert sajnos a fent említett testvéremnél is úgy alakult, hogy amikor kizsigerelő munkahelye volt, nem várták el tőle a segítséget, de amikor váltott nyugisabbra, akkor sem szállt be. A mi csőrünket piszkálta ez, de sokat nem tudtunk tenni. A szüleimnek voltak próbálkozásai, hogy beosztják és leírják, ki, milyen munkát végez el, de betartatni nem tudták, így elhalt az egész. Azt azért lehetne neki jelezni, hogy sem cseléd, sem háztartási alkalmazott nem vagy.

aug. 30. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
76%
Eleve le kellett volna fektetni, hogy milyen feltételekkel jöhet haza hosszú távon, pl. oké, nem kell beleadnia a rezsibe, de akkor mosogasson el maga után, végezzen el valamit a ház körül heti 1-2 alkalommal, stb. Én lehet, ultimátumot adnék, hogy vagy elhúzza a seggét AA-gyűlésekre és innentől kezdve szépen besegít a háztartásba, vagy mehet, amerre lát.
aug. 31. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
88%

Beszélj vele,hogy az elmúlt félévben semmilyen pozitív változást nem tapasztaltál vele kapcsolatban. Nem tudom mikor szakított a barátnőjével,rendben is van,hogy megviseli,ráadásul haza is költözött,de ennyi idő alatt túl kellene lépni,és fejleszteni kellene magát. Nem pedig rombolni.

Adj neki határidőt,mindenre,és ha nem látsz javulást pl év végéig,akkor add rá a kabátot.

Sokszor nem azzal teszünk jót,ha pátyolgatjuk a gyermekünket. Ő már nem olyan kicsi,akinek anyai védelemre lenne szüksége. Te próbáltál rajta segíteni,ő ezt kihasználással viszonozza. Az eszeddel gondolkozz ilyen esetben,ne a szíveddel.

aug. 31. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
24%
Hát ne haragudj, itt te mentél tátott szájjal abba a bizonyos erdőbe. Engem is bármikor szívesen látnának akár huzamosabb ideig a szüleim, de azért van annyi eszem, hogy nem okozok extra problémát. Nekik meg van annyi eszük, hogy pl. ha anyám éppen mosna és félig van a gép, megkérdezi, van-e szennyesen két nap alatt, de nem néz utána, milyen állapotban van a szobám. Ahhoz meg semmi köze, hogy napi hány szál cigit szívok el a saját keresetemből. Te is meg a gyereked is fordítva ültök a lovon és nem kommunikáltok, ennek mindkét oldalon feszkó és keserűség az eredménye. Ne fogadd be, ha aztán olyan szabályokat nyomnál rá utólag, amik nem egyeznek az életstílusával, ő meg ne menjen hozzád, ha tudja, hogy nem élheti kedvére az életét a közeledben.
aug. 31. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
78%
Illetve, megjegyzem, az, hogy amikor ő otthon van, te meg nem, akkor ő mosogat, ő mos, rád ne házimunka várjon otthon szerintem alap dolog, és ha a gyerekednek ez nem alap, akkor te nem nevelted meg. Én már 10 évesen tudtam, hogy ha készen van minden házim, és anya még dolgozik, akkor elmosogatok, és utána megyek legózni...
aug. 31. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
90%

Szerintem a saját házat és a pénzgyűjtést ti tervezitek. A fiadnak esze ágában sincs. Neki csak kényelmes, és úgy van vele hogy majd anya apa megoldja helyette.

Egy érett, ambíciózus felnőtt férfi, aki házra gyűjt, az nem csinálj azt, amit leírtál.

aug. 31. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
70%
#16 És tegyük hozzá, a szülőknek főleg manapság elég eltorzult képük van arról, hogy miből áll az ingatlanra gyűjtés. Értem én, hogy az albérlet ablakon kidobott pénz, de a munkahelyemhez közeli lakást a szülők segítségével sem tudnám megvenni, ki tudja, 5 év múlva lesz-e feleségem, akár gyerekem, most inkább fizetek albérletet nekem kényelmes helyen, minthogy kuporogjak és egy Bp. külkerületi felújítandó lakáshoz hitel önerőre gyűjtögessek...
aug. 31. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
92%
Leulteted, es: Jani, holnaptól a te dolgod a mosogatás, porszivozas mindennap. A fizetésed felét ide adod, azt én félre teszem neked egy megtakarítási számlára. Ha nem tetszik ez a rendszer, október elsejéig kikoltozol innen
aug. 31. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:
71%

Nem kell megbeszélni vele semmit.


Közlöd vele, hogy van kéthónapja albérletet keresni, aztán megy, ahová akar. Azért piálgat meg szolgáltatja ki magát veletek, mert megteheti.


Én ezt egyhónapig nem tűrném el. Felnőtt ember, akkor lehet szépen külön élni.

aug. 31. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:
70%

Adj neki türelmi időt, de ha ezalatt sem változik a helyzet, jelezd neki, hogy kívül tágasabb!


Kommunikálj vele egyenesen!

aug. 31. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!