Szerintetek igazuk van?Ti hogyan kezelnétek a helyzetemet?
Semmit se tudunk rólad, honnan tudnánk, igazuk van-e.
Mint mindenhez, ehhez is kell egy kis érzék, meg sok-sok gyakorlás. És nem mindenki való vezetőnek aki vezet, ez is igaz.
Kérdezz vissza, miért gondolják ezt rólad. Ha nem tudnak értelmes érvet mondani, akkor ne törődj velük. És az a gyanúm, hogy nem fognak.
Nincs igazuk mert nem bizonyítottál még nekik. Sajnos nagyapám utasként utazott egy friss jogsis gyerek mellett akkor egyszer és utoljára, azon az éjszakán frontálisan karamboloztak, rosszul esik kimondani de ha az öreg nem engedi a gyereket érvényesülni, azon az eleve hosszú úton akkor ma is élhetne, a srác a bíróságon őszintén elmondta hogy mindketten elbóbiskoltak de már eleve pihenés nélkül mentek vissza egy következő munkára, mondták nekik hogy legalább reggel 4-ig maradjanak pihenni, de nem lehetett parancsolni nekik.
Sok kis szar apróságból lett a baj, és csak az üresség meg a fájdalom ami utána maradt, én akkor voltam 6 éves.
Körültekintően vezetek, a barmoknak nem ülök fel hiába próbáltak már motorral is belecsalni egy kis kergetőzésbe, baleset gyanús helyzetem volt már csúszásból, és manőverezési hibából eredően, de kár sosem történt.
Közvetlen alvás után nem jó vezetni még, másnaposan sem, a fáradtságot meg ki kell tapasztalni, de nem érdemes kísérletezni.
Nekem is mondta anyu hogy hagyjam a jogsit mert lehet baj lenne belőle, sokszor pont a vétlen marad ott. Én mégis vállaltam hisz felnőttem már, meg nem szabad negatívan hozzáállni.
Ne foglalkozz velük! Nekem is mondták ugyanezt páran annak idején, hogy talán nem kéne erőltessem (a beszólásoktól függetlenül is nehezen tanultam meg, persze a beszólások rátettek egy lapáttal).
Az ilyen embereknél egyébként azt megnézném, hogy nekik egyrészt van e jogsijuk, és ha van, ők egyszer sem csináltak e még hülyeséget, hibát vezetés közben.
Ugyanakkor máig nem bízom el magam, sosem ülök be úgy vezetni, hogy ó, nekem már flottul megy, szóval nagyon figyelek mindig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!