Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan beszéljük meg a párom...

Hogyan beszéljük meg a párom gyerekeivel, hogy miért ajándekoztam el a tengerimalacaikat, ha látszólag nem akarják megérteni?

Figyelt kérdés

Karácsonyra kérték őket. Én már akkor megmondtam, hogy borzasztóan rossz ötlet, de az apjuk csak azt látta, hogy mennyire fognak neki örülni. Igen, örültek is vagy 4-5 napig. Onnantól nem foglalkoztak velük és az apjuk lelkesedése is eltűnt, amint az egyik megharapta, mikor segített az első takarításnál. A helyük kicsi volt, nem volt időm úgy foglalkozni velük, ahogy kellett volna, ráadásul a nőstény már hasasan érkezett, szóval gyorsan sokan lettek, ezért kerestem nekik gazdit.

Tényleg szuper helyre kerültek, kinti-benti kifutóval, szóval 5 csillagos ellátást kapnak. A gyerekeknek szóltam, hogy jöjjenek elbúcsúzni tőlük, de nem jöttek.

Pénteken indult az apjuk 4 hetes láthatása és az volt az első, hogy ahogy megérkeztek kitört a hiszti, hogy én elloptam a malacaikat és utálom őket mert az én gyerekeim állatait bezzeg nem ajándekoztam el stb. Az apjukkal is összevesztem már mert elkezdte mondogatni a lányoknak, hogy majd hoz újakat. Megmondtam neki, hogy ha megpróbálja, vele együtt vágom ki mindet. Eléggé összekaptunk.

Hogyan lehetne ezt az egészet megbeszélni a lányokkal, ha egyszerűen nem akarják felfogni?

7 és 9 évesek.


júl. 15. 13:41
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
86%
Teljesen igazat adok neked. Egy állatot felelősségteljesen kell tartani. Először apukát győzd meg arról,hogy ne a kis hercegnők boldogságát nézze ilyen helyzetben,hanem azt,hogy az állatok is élőlények. A gyerekeket pedig nem meggyőzni kell,hanem megmondod szépen,hogy akkor lehet ott állszjuk,ha gondoskodnak is róla rendszeresen.
júl. 15. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
95%

A pároddal kellett volna megbeszélni, rögtön az elején.

"A lányok nem lesznek ott, csak hétvégente, így vagy apuka eteti/almozza a malacokat, vagy összecsomagolják őket, és mennek haza a kislányokkal a láthatás végén"


Nagyon tipikus szituáció. Apuka jófej akart lenni, de a munka részét rád hárította. És most te vagy a boszorkány. Beszélje meg velük az édesapa.

"Lányok, nem volt időm, erőm, kedvem etetni a malacokat, ezért menniük kellett."

júl. 15. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
96%

Mozaikcsalád szépségei. 🥰


((Szegény százalékom 😭))

júl. 15. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
95%
Apja faszat apucinak is. Megint a no dudvazzon, raadasul nem is a sajat gyereke utan. Jol tetted, hogy helyreraktad a parodat, bar gyanitom, semmit nem fogott fel abbol, amit mondtal.
júl. 15. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%
Ezt sehogy nem fogjátok megbeszélni 😀
júl. 15. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
100%

"az apjuk lelkesedése is eltűnt, amint az egyik megharapta"

. Hány éves, 12?

Egy felnőtt embertől abszurd reakció.

júl. 15. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
97%
Nem értem, ha a gyerekek nem nálatok élnek, miért voltak nálatok az allatok? Nem kellett volna elajandekozni őket, simán össze kellett volna csomagolni őket mindennel együtt és elvinni az anyjukhoz. Enniy
júl. 15. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
90%
Hát, nehéz lesz megbeszélni, mert apuka sem épp felelősségteljes. Igazad van abban, hogy azoknak a malacoknak sokkal jobb az új hely, mint nálatok ahol senki sem akar velük foglalkozni, a gyerekek megunták, apuka rád hárototta őket. Az állat felelősség, a tengerimalac meg ha jól van tartva 6-8éveket simán eléldegél, de van amelyik "matuzsálemi kort" is, (ahol 1-2-3 év alatt elpusztul ott tartási hiba van). Könnyű más f...val verni a csalánt... Ha a gyerekeknek kellett annyira miért nem oda vett nekik? Ahol szinte minden nap velük vannak? Mert ragaszkodni sem úgy fognak olyan állathoz, amivel ritkábban találkoznak, plusz semmi felelősséget nem tanulnak, hogy azzal bizony foglalkozni is kell. Én pl emiatt ragaszkodtam ahoz, hogy max olyan állatuk lehet,amit én is szívesen látok és szeretnék (történetesen: pont malacaink vannak 🙂 ivertalan fiú és ivartalan lány). A "gyereké", de nyilván a felelősség az enyém, arra is, hogy tuti ellegyen látva, vagy ha kell állatorvoshoz jussanak, meg segítek gondozni, de ha nem gondozná akkor is az enyémek maradnának, nem kéne menniük. De gondozza, szépen bánik vele így az "övé". DE: ÉN vállaltam, ÉN is akartam, az már más tészta, hogy a gyerekem is gondozza és mindenkinek azt mondja, hogy az ő malackái.
júl. 15. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
95%

Pofátlan banda.

Láthatáson a kölykök malacai, de a fennmaradó időben, majd te cselédként gondozod, szegény kis állatokat.

Mit nem képzelnek ezek?

Miért nem az édesanyuci nyakára vitté a vemhes malacot?

júl. 15. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
94%
Többen is írtátok,hogy miért nem passzolták le a lányoknak a malacokat. Szerintem viszont a kérdező nagyon jól döntött. Ott talán jó sorsuk lett volna? Két ennyi idős kislány lekakilja,max egy két simi ha olyan kedvük van. Hogy őszinte legyek,a gyerekeket nem tudom sajnálni,az apukát meg főleg nem. Csak az állatokat,akik kivannak szolgáltatvva.
júl. 15. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!