Nehéz kérdés, de felteszem, valakinek esetleg ötlet, tapasztalat?

Nem. Túlságosan fontosnak tartod a diplomát, a presztízst, a pénzt. Ezeket említed a kérdésben. A túlontúl tanult ember általában alacsony érzelmi intelligenciával redelkezik, mert a tanulás, a pénz, törtetés, mint társadalmi elvárás előrébb van neki sokkal. Te is ilyen vagy. Ez pedig gyerekvállalás szempontjából nem jó. A belső mentális egészség a fontos hozzá legjobban, csak a masodik az anyagi oldal. Nálam. Nem való neked gyerek még, de ez változhat.

Egyáltalán meg tudod indokolni, hogy miért szeretnél gyereket?

Én kicsit öncélúnak érzem az egészet, aminek nem igazán van helye ott, ahol egy gyereknek ideális otthont teremtesz. Persze ritkán ideális, el tudom képzelni, hogy egy gyerek ezzel (örökbefogadás) is jobban járjon, minthogy állami gondozásban marad.

Egyedülálló örökbefogadhat, de nagyon vizsgálják az ilyet, és el kell majd magyaráznod a helyzetedet (mert alapból úgyis azt fogják gondolni, hogy meleg vagy). Pl. mi lesz, gyerek mellett mégis lesz párkapcsolatod? Ha vele is alapítanál családot?

Idősebb vagyok a kérdezőnél, de hasonló értékrend, jó anyagiak, sportkocsi, saját kecó, jól szituált imázs, márkás cuccok, órák, parfümök stb stb. Egyedülálló pasi. Kb félévente egyszer rámjön, hogy kár, hogy nincs családom. Aztán mindig erősebb az az "önzés", hogy nem kérek a drámákból és értelmetlen energiarabló cirkuszokból, ami egy nő mellett kijut a férfinak, így maradok egy önközpontú, öncélú, önző agglegény. Van amúgy barátnőm, de nem összebútorozásosan, hanem heti pár tali, akkor éttermek, kellemes életélvezet és jónapotkívánok :D

Tehát kedves Kérdező, életmódtárs! Én addig nem vergődnék a helyedben ezzel, amíg nem hoz valaki nagyon IGAZI-t az élet Neked akitől el tudod képzelni, hogy gyereked legyen és család legyetek. Ha csak hisztis drámakirálynők jönnek, akkor inkább élvezd az életedet, az egzisztenciádat és kakilj a konvenciókra!

Nem az apai ösztön tör terád, hanem egy újabb presztizsemelő legetőséget látsz egy gyerekben.

De egy gyerek bizony, csak a te álomvilágodban menő dolog.

Van fogalmad egyáltalán mennyi meló, pénz, lemondás, aggodalom, idegeskedés, kialvatlanság jár vele?

Nem is értem ennyi ésszel, hogy lett neked ekkora presztizsed. :D

16-os, elhiszem és egyben sajnálom is, hogy neked az életed nem túl sikeres, sokan vannak ezzel így, de nem feltétlenül kell ezt ennyire promótálni.

Erre gondolok: "Nem is értem ennyi ésszel, hogy lett neked ekkora presztizsed." Ilyen minősítgető, ellenséges beszólást csak az tesz, aki látens módon irigy, sikertelen, nem elégedett a saját életével.

Abban viszont egyetértek, hogy egy családalapítás, gyerekvállalás az sokkal-sokkal több lemondás, áldozat annál, mint amilyennek kívülről látszik. És nem is való mindenkinek.

17.

Nem értem, miért engem ekézel.

Jobb lenne, ha kijózanítanád te is a kérdezőt. Nem is értem nincs neki anyja, apja ski ezt megtegye?

Diplomás vagyok, vállalkozásban dolgozó (nem körmös :D), 2 egyetemista gyerekkel, sikeres vállalkozó férjjel.

De 27 évesen nőként sem csillámos babázásról álmodoztam a férjemmel, tudva a korábban felsoroltakat, hanem tudatosan építettük magunkat, az életünket és élveztük a kettesben töltött éveket, hogy mire a csimota érkezik, ne vágjon minket arcon a brutális valóság.

A brutális valóságot pedig, pont az ilyen realitásoktól elrugaszkodott ismerősök - mint a kérdező - példáján keresztül ismertük meg.

A fiaim és a barátaik pedig, diploma és presztizs nélkül is több ésszel viszonyulnak a jövőbeli családalapításhoz.

És még így sem lesz olyan egyszerű, ahogy a diplomás presztizsbajnok kérdező fantáziál.

17-es vagyok, kedves 18-as, bocsi, ha ekézésnek tűnt, sajnos - ez az én hibám - nagyon fel tud cukkolni és irritálni, amikor olyan magyarfrusztrált besavanyodott, BÁNTÓ és nem is titkoltan BÁNTÓ szándékú beszólást látok. Nekem ez az "ennyi ésszel...." megnyomta ezt a triggert. És ezért tűntem ekézőnek. De nem akarok ellenségesdit és bocsi, ha jó szándékod ellenére értettem valamit félre. CSak kicsit fölényesnek és észosztónak, arrogánsnak tűnt a hangvételed. (Pl "presztízsbajnok" szóhasználat. Némi alázó szándékot éreztem, de ha tévedtem, akkor elfogadom, hogy tévedtem.)

Az egész elmélkedéshez annyit, hogy gondolom a legtöbb ember, aki családra, gyerekre vágyik, az a szép oldala felől közelíti meg és nem egy "brutális valóságot" hanem inkább a szentimentális, romantikus részét látja és ahhoz vonzódik. Nem találkoztam még olyannal, aki azt mondta volna, hogy szarospelenkára és 0-24 üvöltésre és hisztis bőgésre vágyom.

Ezek inkább "csak" a szükséges (rossz) velejárói a dolognak.

Nyilván - és ez jogos - fel kell készülni egy megváltozott életre és a gyerekvállalás nem annyi, hogy elmegyek és veszek egy Rolexet, aztán ha nem tetszik eladom, vagy a fiókba teszem. De érdekes, hogy hol van a határa az igazi eszes szülői attitűdnek és a romantikus álmodozásnak, illetve hogy mikor csap át egyik a másikba.