Az ilyen szülő miért akar második gyereket? Igaz barát az ilyen?? Hosszu lesz a leiras?
Nagyon sokáig agyaltam írjak-e erről de muszàj ki adnom magamból mert nagyon zavar.
Van egy gyerekkori barinőn, 34 évesek vagyunk, ált suliból ismerjük egymást azóta barátnők vagyunk.
Van egy 5 éves kisfia. Mikor terhes volt vele akkor kezdődtek a barátságot próbáltató dolgok. Én is nagyon szerettem volna már babát de sajnos nekem az akkori párom nem akart és anyagilag sem álltunk úgy. A barátnőm meg minden percét a terhességnek "velem osztott meg". Eleinte rosszul esett de elszégyelltem magam hogy nem lehetek ennyire önző és onnantól kezdve tényleg partner voltam benne, szívből tudtam örülni az örömének. Bàr ahogy teltek a hónapok egyre fárasztóbb lett mert már kora reggeltől estig ezzel zaklatott. Sokszor úgy éreztem vmi nincs rendben a párkapcsilatàban mert ezt a pasijával kellene 80%ban megosztania, átélnie nem pedig velem. Na megszületett a baba gondolhatjátok hogy ugyan ez folytatódott màr hajnalban jöttek a képek videók egészen napestig és velem akart diskurálni a gyerekről folyamat. Én àlltam a sarat de már nagyon nehezen mert éltem is közben az életem dolgoztam stb. Ha màr fél napig nem irtam számon kért mi a bajom. .
Na mindegy teltek az évek most 5 éves a gyerek. Napi szintű kapvsolatban maradtunk és bár nagyon szeretem a kisfiát de sajnos elviselhetetlen. Ezt ő saját maga is állítja hogy nem bír vele sokszor ugy gondolja h nem normális. Sajnos neki sincs semmi türelme a gyerekhez, a gyerek bevan küldve a szobába a tv elé meg a tablet elé azt jónapot. De a kisfiú a nap 18 órájában undok visít és terrorizálja a 2 szülőjét akik szuperül aszisztálnak hozzá. Az van amit a gyerek mond. És még igyis visit egész nap. Ezeket ő maga àllítja. És panaszkodik nekem egész nap màr lassan 2 éve hogy ő ezt nem birja idegekkel.
Nos közben nekem 2 éve új kapcsolatom van. Decemberben kiderült h babát várok. Elmondtam a barátnőmnek aki teljesen kiakadt. És le akart beszélni. Mert h túl korai meg mi lesz ha elhagy a barátom hisz annyira még nem ismerem. És akkkr egyedül mararok a picivel és még millió negatív dolgot felsorolt, olyan dolgokat amik bàrkivel megtörténhetnek ( igen akàrki elvesztheti a munkájàt, vagy leléphet a férje új nővel stb ennyi erővel akkor ne szüljön senki)
Nagyon rosszul esett tőle, és szívem szerint megszüntettem volna a barátsàgot de úgy voltam hogy végülis csak nekem akar jót és azért mert elmondta amit gondol még ha ez nekem nem is tetszik, nem szüntethetek meg egy barátságot.... Nagy nehezen lenyeltem és mondtam neki h köszi hogy aggófik de inkább azt kellene mondania hogy akármi.lesz meg fogjuk / fogom oldani.
Közben akkor kibukott belőle hogy a férje megcsalta 2 hónappal ezelőtt..... Na akkor màr kezdtem érezni h talán féltékeny lehet?!
Nos ugye decemberben derült ki h babár várok, januàrban ő is bejelentette hogy baba projekten vannak a férjével (kicsit meglepett mert sztem nem a legjobb ötlet a hűtlenség után ezzel megoldani a problémàt...)
De, a baba nem jön. Eltelt már bőven fél év és nem jön a baba. A. Baràtnőm meg teljes deoressziós, egész nap ez a téma nálunk. Gondolhatjátok hogy emiatt az én terhességemről kb 0 szó esik.. mert nem szeretném.megbàntani..
De màra kicsit besokalltam és össze àllt a kép.
Az hogy amit ő csinàlt a terhessége alatt velem, és most én még megse említsem az én örömömet. A babámról alig beszéljek, holott ő ebben az időben napi 80 baba ruha képppel meg baba bútorral sokkolt. Ő meg még a nemét se tudja a babámnak mert én direkt nem mondtam kivàncsi voltam megkérdezi-e, de nem pedig màr 6. Hónapban vagyok.... Egész nap az ő nemterhességét kell hallgatni, amit azért se értek meg mert màr van egy gyerek és ahhoz sincs türelme és Istenbocsàjtsa meg nekem de meg sincs nevelve, nem tölt vele minőségi időt....
Komolyan az ilyen minek akar második gyereket??.és képes elronrani az én örömöm az őnemterhességével.....
Hát ez hosszura sikeredett de remélem megértetek. Nekem ő az egyetlen barátom de sajnos ezek után már nem tudom mit gondoljak mert baromira nem így kellene lennie. Mi a véleményetek?
Szerintetek miért akar vki második.gyereket ha az elsővel sem bír? Azt hiszi majd könnyebb lesz????
A másik h mikor azt mondtam h én 0 képernyő idővel akarom a babát nevelni minimum 3 éves koráig akkor teljesen degradált és polgárpukkasztásnak vette majdnem kigúnyolt h ilyen hülyeséget meg majd rájövök meg stb... Hát ő soha egy mondókár vagy mesét nem olvasott a fiának. Én ezekkel nem értek egyet de nem török pálcát felette de ő mégis azt teszi.
Szerintetek zàrjam le ezt a barátságot? De más barátom nincs. Angliában élünk, ők is és mi is . Nagyon sajnálnám ha végetérne de sajnos ez màr számomra teher
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
de nem török pálcát felette
De, másról sem szól a kérdésed, csak arról, hogy ő mindent rosszul csinál, miközben pont nulla tapasztalatod van. 5 éves gyerek biztos nem nyaggatja napi 18 órát a szülőt, mert nincs otthon ennyit.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez az elején sem volt kétoldalú érdeklődés, te asszisztálsz az ő életéhez, de neked kuss a neved. Mi szükséged van rá? Keress környékbeli babaváró csoportot, foglalkozást és akadnak majd szimpatikus emberek, akikkel lesz legalább egy közös téma, onnantól pedig lehet rá építkezni.
Ezt pedig engedd el. Ha a lelkiismereted azt diktálja, írd le neki, hogy miért nem szeretnél tovább szorosabb barátságot fenntartani és nyiss például a hozzád hasonló helyzetű kismamák felé.
Egy kommentben szeretnék reagálni mindegyikőtök kommentjére. Előszöris köszönöm mindenkinek. Aki érti a problémámat azoknak főleg és köszi h megértetek.
Nos itt vki írja hogy milyen jogon várok pozitivitást tőle? Meg szembeköpné magát. Nos, olyan jogon várok pozitivitást hogy én is mindig pozitivan álltam felé. Pl mikor én voltam lelki válságban, egy tönkrement kapcsolatban, 1000 ftal a zsebembe, miközben babára vágytam... pozitivamitást kapott tőlem mikor a terhessége minden percét megosztotta velem, miközben épp házat vettek meg autót és nekem meg a béka segge alatt volt az egzisztenciám. Mindig örültem az ő sikerének, félre tettem az én bajomat mindig és pozitivitást adtam neki. Tőle ez visszafele nem játszik. És én meg akkor köpném szembe magam ha be akarnám mesélni az éppen terhes barátnőmnek h csak is az abortusz lehet jó döntés!!! 33 évesen!!!!!
Következő, hogy itt beszélem ki?
Minek van ez a oldal akkor??? Neki nem lehet mondani semmit, legkisebb kritikán ki akad. Állítása szerint náluk minden tökéletes..
Utolsó, 1,5 èv utàn szülök a jelenlegi páromnak. És akkor mi van? Nem 21 éves fiatal lány vagyok nanem 34 èves nő. Mit számit? Tudod akkor lett volna értelmes ez ankritikája ha nem tudnám pont az ő saját életét. 10 év utàn vállaltak gyereket mégis az apuka sz..rt az egészbe nem segített semmit a gyereknél. Emlékszek nem lehetett fél óràra rá bizni a gyereket. A ferje egy vajaskenyeret nem képes megcsinálni maguknak. Ennyit vártak a babával mégis megcsalta... akkor nekem ne gyere a 1,5 évvel mikor az én párom főz mos takarít meg alig várja hogy segíthessen a babával....
Sztem ti akik ebben a szituban engem láttok rossznak ugyan ilyenek lehettek mint ő. Mert akkor szerintetek ez a szitu így teljesen rendben van? :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sztem ti akik ebben a szituban engem láttok rossznak ugyan ilyenek lehettek mint ő.
Látod? Neked lehet véleményed, te minősíthetsz, de rólad senki nem mondhat semmit?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
És amúgy nem, nem vagyok olyan, mint ő, de a barátaim sem olyanok, mint te.
Én tudom, hogy barmelyiknek elmondhattam volna, hogy figyu, jól meggondoltad, másfél éve ismered... nem az lett volna a rekació, hogy idegeneknek a hátam mögött rinyál, hanem azt mondja, köszönöm, hogy aggódsz, de igen, meggondoltam. Ahogy ők is figyelmeztethettek volna engem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
De más barátom nincs
Vajon miért...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!