Aki megözvegyült, hogy tud az egykori közös helyeken már egyedül lenni?

Lassan 2 éve hirtelen meghalt a férjem, így el sem tudtam tőle búcsúzni, nem is gondolta senki hogy hirtelen meghalhat.

Nagyon szeret(t)em és az egykori közös helyek (kávézók/éttermek/szórakozóhelyek tabuhelyeknek számítanak, mióta a férjem már nem él, ahová mindig ketten mentünk.

Halála napján fogtam magam és visszamentem a szülővárosomba, mert nélküle én már a közösen lakott lakásban képtelen lettem volna élni. Másrészt édesapám súlyos/halálos beteg, miatta is már a szülővárosomban élek, ahol ő is él; az állapota ott tart, hogy én és a többi családtagja segítünk neki a mindennapokban, a betegsége erősen korlátozza őt majdnem minden téren.

A mély gyász, ami pokollá tette a mindennapjaimat a férjem halála miatt kicsit csitult, de csak mert elolvastam néhány spirituális könyvet és így nyugodott meg a lelkem kissé.

Sokára találtam meg őt, a férjem, aki a nagy Szerelmem is egyben (44 éves koromban) és csak nem teljes 7 közös év adatott meg nekünk együtt a megismerkedésünket is beleértve. Előtte akik voltak exek, semmirevalók voltak és ezért meg sem próbálok a férjem után más férfit keresni, főleg mert ő volt az Igazi számomra, nincs hozzá hasonló senki.

Soha nem tudok beülni a kedvenc kávézónkba / éttermeinkbe, a Budapest Parkba is együtt mentünk, ill. más helyekre, szóval ezek a helyek számomra örökre tabuhelyeknek számítanak NÉLKÜLE :-(

Arra gondoltam, ha a szüleim már nem lesznek, elköltözöm az ország másik felére, mert engem már csak a szüleim és az öcsém "tartanak" ott, ahol élek: hiszen a szülővárosomban is sokat voltunk a férjemmel ketten, itt is sok fájó és tabu helyszín van, nemcsak az a város, ahol a házasságkötésem után éltünk együtt.

Más aki özvegy és hasonló mély gyásszal küzd, mint én, képes-e a közös helyekre már egyedül vagy baráti társasággal ellátogatni?