Meghalt a nagybátyjám, de nem sírtam. Egy lélektelen ember vagyok?

Nem kötelező sírni.

Ha nem voltatok szoros szeretetkapcsolatban például akkor nem is igazán van veszteségérzés. Attól mert valaki vérrokon még nem jár mellé automatikusan szeretet is.

Másik hogy sokszor nem tudatosul igazán hogy megtörtént, egyszerűen letagadja az agyad, nem fogja fel. Ilyenkor van hogy később realizálódik a dolog.

Aztán a gyász nem egyforma mindenkinél. Illetve vannak fázisai, amin általában mindenki végigmegy, de az hogy ki mennyire sír láthatóan nem ettől függ.

Mondok egy meredeket, én sokszor mosollyal reagálok halálhírre, pedig valójában nem örülök senki halálának sőt, de utánaolvastam hogy nem vagyok egyedül vele, ez is egy sokkreakció. A közeli hozzátartozóim temetésén sírtam ettől függetlenül. Nagypapám mai napig gyakran eszembe jut.

Temetéseken, vagy ha meg tudom, hogy valaki meghalt, akár közeli rokon, sosem sírok. Kell mindig pár hónap, mire realizálódik, hogy tényleg elment, tenyleg nem fogok vele találkozni soha többet.

Mikor papám meghalt, akit nagyon szerettem, nem tudtam sírni. Se akkor, se a temetésen. Kb 2 hónappal később egyik este kaptam síró görcsöt.