Mit tennél, ha a gyereked/unokád/unokahúgod/unokaöcséd/stb. azt mondaná el neked, hogy a te párod/élettársad/házastársad molesztálta/szexuális dolgokra kényszerítette gyerekként/tiniként?

#6 erre azért ne vegyél mérget.

Barátnőmék esete: idilli házasság, férjnek felfelé ívelő karrier, sorba összejöttek a gyönyörű gyerekek (3), új ház, kiterjedt baráti társaság, szóval mindenki álma.

Majd robbant a bomba, a baráti társaságban lévő 9 éves kislányt féléve kényszerítette orális szexre a barátnőm férje. Hogyan derült ki? Hát nem a szülőktől, ők tényleg semmit nem vettek észre. (pedig mindkét részen gondos szülők vannak) Az addig kitűnő kislány tanulmányi teljesítménye rohamosan romlott, az iskolapszichológusnak jelezte a tanár és a szülők. De még így is félév kellett, hogy a kislány elmondja. Hiszen egy ennyi idős gyerek nincs is tudatában, hogy valójában mi történik vele.

A pedofília jóval mélyebben gyökerező mentális zavar, a megtévesztés mesterei.

Hogy mit tennék? Egyértelműen elhinném, és segítenék legjobb tudásom és lehetőségeim szerint.

Hogy mit tanácsolnék? Kürtölje világgá! A trauma kimondása is gyógyítólag hat. Ne érdekelje, hogy ki hiszi el, és ki nem, mennyi sarat dobálnak rá. Mondja csak el, és abban is biztos vagyok, nem ő az egyetlen áldozat. Ezek a szörnyek több gyermeket is abuzáltak, ez teljesen biztos.

Nekem nem hittek, szóval ennyit erről.

"Ő nem olyan, túlképzelem" - stb. stb.

Mindegy, már rég nem érdekel.

Sem az a brom, aki szerint teljesen normális dolod 12 éves kislányok "mellét" simogatni meg puszilgatni az arcukat-nyakukat, sem a "támogató családom".

Egy ember hitt nekem, az unokabátyám, mindenki más szerint hazudok.

És sajnos ez a tendencia. Hiába szól a gyerek, a szülő vagy a felnőt legyint rá, végig sem megy a fején, hogy esetleg netán komolyan beszél.

Féltik a családi dinamikát, "mit szól a falu", jönnek a tettes-mentegető szavak. Hagyjuk is.

A gyermekvédelmi rendszer meg nincs olyan szinten és sohasem lesz, hogy azt tegye, ami a feladata.

8-as, igen, ezt én is tapasztaltam.

A hozzád hasonlókat kellene a Holdig rúgni, vagy bezárni egy cellába néhány kiéhezett kannal, aztán vállvonogatni, úgysem történt semmi.

Nálunk is ez volt, én a gyerek, TUTI hazudok.

A francokat, persze, csakis hazudhatok, nyilván.

Közben azóta kiderült, nem csak engem simogatott meg puszilgatott az ipse, másik két kislányt is a rokonságban.

Mindegy, ezzel csak azt tanították, hogy a felnőttek ktsögök, nem lehet bizalommal hozzájuk fordulni, nem védenek meg, hiába "család". Sőt, még engem neveznek hazugnak.

Ez van, felnőttem, elköltöztem, azóta évi kétszer ha látnak. Minek tartsam ilyen emberekkel a kapcsolatot?

Én már másfajta problémákat (ennél sokkal enyhébbeket) próbáltam megbeszélni felnőttként szüleimmel, családtagokkal. Az se sikerült. Hát, ilyen durva dolog esetén szerintem tuti mindenki sokkal inkább elutasítóbb és bezárkózottabb lenne.

Én inkább szakemberrel beszélném meg, magam miatt, hogy én jobban legyek. Ha már nem él az illető, akkor mást már nem tud bántani.

Hinnék neki, nem is kérdés.

Tragikus, hogy mennyire nem hisznek az áldozatoknak. Mert"ő olyan jó ember, el sem tudom rola képzelni".

Emlékeztek még a nagy templomjáró katolikus köztiszteletben álló nőgyógyász professzor úrra? Feleség, nagycsalád, minden? Hogy dugta a lányait, mind a hármat? És a nagyobbik külföldre menekült előle, es amikor először elmondta, mi történt vele, nem hitt neki senki?

Pont ezek a mocskos erőszakoló férgek tesznek meg mindent, hogy kìvülről feddhetetlennek tűnjenek. Pontosan ezért.

Mi amikor tesómmal jeleztük anyunak, hogy minket nagyon, de nagyon zavar, hogy nagybátyánk fogdossan csapkodja a fenekünket, simogat, anyu annyit mondott, hogy "ő így szeret".

De legalább elhitte, meg sokszor látta is, de nem akart összeveszni a családdal, így el kellett tűrnünk sokáig.

Szerencsére 6 éve nem láttam azt a férget, aki a nagybátyám lenne.