Akinek meghalt mindkét szülője, de még tanul, hogy tudja eltartani magát ha senkire nem számíthat?
Ne szakítsd meg a tanulmányid. Egy gyenge suli mellett tudsz munkát keresni.
Járd körbe ezt az ötletet, mert nem tudom meddig jár a támogatás. Sok sikert.
Bocsi az offért, de nálunk a társaságban ez most pont aktuális. Érdekelne megoldás, hátha tudtok segíteni.
A barátnőmnek egyik szülője sem él. A csaj itt tanul egyetemen, egyébként vajdasági. Ott úgy szokás, hogy az egyik szülőd nyugdíjának egy részét kapod meg, míg tanulsz, illetve örökölt egy garzont, ami Újvidéken van, ott laknak egyetemisták. kb. 50ezer jön neki össze. Muszáj albérletben laknia, mert külföldiek a koliba csak akkor kerülhetnek be, ha itt végeztek középiskolában. Ez azért van így, mert van külön nekik koli, ahova átlagban évi 10 új főt vesznek föl, eredmények alapján, és Ő nem esett bele. + annyi cucca van, mindene itt van (neki nincs hova hazamennie), hogy az koliba nem férne el.
Szóval az az 50ezer elmegy bérleti díjra, kajára és rezsire.
A szoctámból élt. Abból öltözködött, utazott. Idén egy formai hiba miatt elutasították a kérelmét. Nem kap pénzt, -24000. Nagyon kivan, dolgozni nem bír suli mellett, nem tudja, hogy mi lesz vele. Nem tud felebezni, mert feketén lakik albérletben. A végén kitoloncolnák. Nem terelheti a dolgot jogi útra.... Szóval mégegyszer, bocsi az offért, de megoldás érdekelne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!