Lehet közöm a halálához?
Kicsit bonyolult a történet, és meglehetősen tragikus. Kb másfél éve angliába költöztem, és akkor az unokatesóm kölcsön adott 350 ezret az útra, meg, hogy legyen egy kis tartalékom albérletre, stb. Úgy beszéltük meg, hogy fél éven belül visszafizetem, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok. Időközben megszűnt a munkám és nem tudtam időre fizetni, ő pedig hetente követelte. Kicsit később azt mondta, hogy kiderült, hogy rákos és surgősen kell a pénz kezelésre (bevallom ezt akkor nem hittem el) lsmét megígértem, hogy 1 hónapon belül visszafizetem az egészet, és akkor át is utaltam neki 75 fontot. Másnap sajnos a halálhíréről értesítettek, mert otthon öngyilkos lett, és az anyja engem hibáztat miatta, mert szerinte elkeseredésében tette, amiért nem adtam vissza időben a pénzt. Azt üzente, hogy vissza se menjek Magyarországra, mert megöl.
Nagyon sajnálom a történteket, és szégyellem is, hogy nem tudtam időben visszaadni a pénzt, de túlzásnak érzem, hogy ilyesmivel vádolnak, ráadásul halálosan megfenyegettek.
Senki nem fogja tudni neked megmondani itt biztosra hogy szereped volt e benne vagy nem.
És a történet szempontjabol az is mindegy hogy rákos volt e.
Lehet hogy te és sokan másik is itt úgy gondolják hogy nem nagy pénz, vagy ez még nem ok az öngyilkosságra, de az aki eljut odáig hogy valóban öngyilkos lesz már olyan szintű mentális állapota van, olyan beszukult tudatallapota hogy nem gondolkozik számunkra reálisan.
Mindentől függetlenül pedig tényleg szánalmas hogy másfél év alatt nem tudtál ennyit visszaadni. És erre nincs kifogás. Remélem megtanultad hogy ha kölcsön kapunk valakitől akkor AZ AZ ELSŐ hogy visszafizetjuk.
Kérdező. Tegyük fel, kölcsön adsz valakinek 500 ezret, majd egy év múlva szólsz, hogy éhezel, mire nagy kegyesen átutal 10 ezret hogy nesze. Kisegített volna?
Anyádék büszkék rád? Ha az én gyerekem lennél, szégyenemben lehet én is követném unokatesódat
Nekem még egy kicsit hiányos a történet. Nem mindegy az sem, hogy amúgy abban a fél évben, amiről eredetileg szólt ez a visszafizetési határidő, hogy mennyi ideig dolgoztál? Miért szűnt meg a munkád? Csak azért kérdem, mert az más, hogy te szúrtad el, vagy mondjuk létszámleépítés történt amiről meg nem te tehetsz vagy valaki alád vágott és kirúgatott. Meddig nem találtál újból munkát? Vagy most azt történt, hogy átvágtak és nem is fizettek annyit amennyit ígértek? Miért alakult másképp? Ha már így beszélünk erről, szerintem ezek a részletek is számítanak.
Mindenesetre mindegy mire kellett neki a pénz, te ezt vállaltad, hogy a pénzéből mész ki és azt is, hogy kockázatos kimenni, ez benne volt a pakliban. Ilyen szempontból akkor is felelős vagy.
Viszont 100%-ig fölösleges kijelenteni bármit is. Valamelyest közöd van az ügyhöz, de nem tudhatjuk, hogy az unokatesódnak mi járhatott a fejében, mielőtt megtette és azt se tudjuk pontosan, hogy tényleg meggyógyult volna-e ha megkapja a kezelést. Ahhoz már időt kellene utazni, hogy kiderüljön, mi lett volna ha másképp alakult volna az ügy.
#34 azért annyira szerintem nem fontos, mert amikor dolgozott is ne mondja nekem senki hogy havi 50 ezer forintot mondjuk nem tudott volna törleszteni. És akkor fél év alatt gyakorlatilag meg is van a tartozás.
Itt inkább arról van szó hogy huszadrangu volt neki hogy visszafizesse a kölcsönt.
Nem azt mondom hogy ez hozzajarult a halálához. De a kölcsön nem fizeteseben 100 százalékig hibás.
Igen, lehet közöd, ugyanis 350 ezer az sok pénz.
Egy ny...rék vagy, aki nem tartja be a szavát csak élősködik a másikon és lehúzza anyagilag.
Ó, és kamuzik neki, meg hárít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!