A nagyfiunknak, 16 éves, van egy barátnője. A barátnő most már vagy fél éve szinte minden nap nálunk dekkol. Nem tolerálom jól. Én vagyok a szívtelen?
Én biztos nem engedném, hogy ennyit ott legyen, és nem első sorban a pénz miatt.
Rossz az egész úgy, ahogy van.
Egy 16 éves gyerek esetében, akit teljes mértékben eltartotok, kell hogy legyen beleszólásod abba, hogy kit hoz fel a TI lakásotokra, és kit kosztol a TI költségeteken. Az oké, hogy MINDENBE már nem szólhattok bele 16 évesen, de a SEMMIBE beleszólás majd akkor lesz, ha elköltözik és keres magára, ezt jobb, ha minél előbb értésére adjátok a fiatalembernek.
Ha ez lenyugtatja a feleségedet: a sógorom 10 éven keresztül csinálta ezt (miközben ingyen lakott a szüleinél), idősebb korában némelyik lány 1-2 hetekre is "odaköltözött", akár kifejezetten gazdag családból is, de soha nem fizettek semmit. Ezen túl meg sem kérdezték soha, csak bejelentette, hogy jön a lány, vagy egyszerűen hazamentek a szülei és ott találtak egy idegen nőt a lakásban, és nem merték megkérdezni se, hogy meddig marad (vendégtől nem illik... még zokon venné, hogy el akarják küldeni). Persze aztán már zavarta a szülőket, de ha az elején nem szóltak, később egyre nehezebb. Mert 24-25 évesen már nem mondhatod neki, hogy oké eddig lehetett, de ezen túl nem.
A lehető legjobb, amit tehettek, hogy minél előbb tisztázzátok a játékszabályokat, úgy, hogy az hosszú távon is fenntartható legyen.
En nem akadnák fenn tízezer forinton. Ki tudja mennyire összeférhetetlen ember az apja vagy az anyja, mitől menekül, mert ő is inkabb nálatok van.
A lanyom apja is penzes de a lanyom menekül tőle ahova tud. En ennyit megtennék a fiamért. Boldogabb lennél tízezer forinttal, nem hiszem h sokkal beljebb lennél, fiamert megtenném h kibírom ezt
Azért dekkol nálatok, mert TE engeded.
Én nem engedném, max kétheti egy szombatot. Ennyi. 16 éves, nem kell "ideköltöztetni".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!