A nagyfiunknak, 16 éves, van egy barátnője. A barátnő most már vagy fél éve szinte minden nap nálunk dekkol. Nem tolerálom jól. Én vagyok a szívtelen?

Olyan napok is vannak, hogy reggeltől estig nálunk van. Ez az elején nagyon zavart, de a feleségem unszolására elengedtem a dolgot, és nem próbálom korlátozni a nálunk tartózkodásának a gyakoriságát. Szóval szinte minden nap nálunk van. A probléma az, hogy nem vagyunk krőzusok, éppen nem vagyunk anyagilag túlzottan eleresztve, figyelnem kell a napi költésünket erősen, hogy ne ússzunk el, és ilyen körülmények között a kislány gyakran (szinte minden nap) nálunk is eszik. Igaz nem sokat, de eszik. Hol a főzött kaját, hol a feleségem vesz neki (!!!!) mondjuk egy túrós batyut stb. A lényeg, hogy nem sokat, de eszik. Ez engem rohadtul zavar. Van saját családja, van saját anyja, annak van saját pénze, fogyasszon a saját háztartásában, ne nálunk. Természetesen nem vagyok szívtelen dög, tehát ha úgy adódik, akkor és is szívesen adok neki enni valamit, ami van itthon, de hogy minden nap ez van, az kiveri nálam a biztosítékot. A feleségem és én közöttem ez már nagyon durva veszekedések témája. Szerinte én egy szívtelen, fukar dög vagyok, pedig ha a családom tagjairól van szó, erőn felül is szívesen költök. És szerintem nekünk nem kötelességünk más gyerekét rendszeresen etetni. Vendéglátás alapon igen, havonta egyszer-kétszer, de minden nap az kicsit túlzás, akkor is, ha valóban nem eszik sokat. A mai árak mellett azonban még a kevés is drága, ezt gondolom, mindenki tudja. A feleségem olyan érvekkel jön, hogy "nem sztroganoff bélszínt adunk neki", utalva arra, hogy nem kerül nekünk sokba a kislány étkezése, ezek az érvek azonban nálam csak még nagyobb idegességet okoznak. Szétvet az ideg, amikor ilyen hamis, álságos érveket hallok. Borzasztó a helyzet. Szerintetek tényleg velem van baj Mert a feleségem szerint igen?