Mennyire bírná valaki továbbra is szeretni a jóbarátját, ha az kicsit meghülyülne?

Nem merem megkérdezni a barátaimtól.

Az a baj, hogy kicsit néha "szőke" vagyok.

Pl. mondok valami baromságot, aztán 3 másodperc múlva esik le, hogy mekkora hülyeséget mondtam. Azóta rászoktam, hogy ha van rá lehetőség, gondolkodok 3 másodpercet, mielőtt kimondom (persze amikor spontán vagyok, akkor ez nem megy). Vagy körülnézek mindkét irányba egy egyirányú úton, mert elfelejtem, hogy egyirányú. :D (Szerencsére nem mindennaposak az ilyen dolgaim.) Meg például összekeverem időnként a dolgokat véletlenül. Például a progresszívet a regresszívvel, meg ilyenek. Elég ciki, mert olyankor tök hülyeségeket tudok mondani. Vagy félreolvasok dolgokat, például "nekem most ehhez kell" helyett azt olvastam, hogy "nekem most mennem kell". Ilyeneket szoktam néha csinálni. Ez azért van, mert vannak határai a szellemi teljesítőképességemnek is. Mivel általában estig tanulok suli után, meg hétvégén is sokat tanulok (nem voltam mindig ilyen, szoktam szórakozni is, de ez az év nagyon kemény), és már egyszerűen néha nem tudok gondolkodni, mert már nincs több figyelmem rá. Egyszerűen időnként úgy érzem, olyan vagyok, mint egy túlterhelt processzorú számítógép, aminek kevés a RAM-ja. Hosszú távon jó a memóriám (bár amit nem gyakoroltam eleget, azt nem tudom megjegyezni hosszú távon sem), rövid távon se rossz, de nem a legjobb.

Lehet, hogy csökkent szellemi képességű vagyok, hogy nem bírok mindig figyelni / gondolkodni / emlékezni? Egyébként a jegyeim nem rosszak, a maximumot hozom ki magamból, persze nem minden lesz 5-ös, de azért arra törekszem. Viszont a fenti probléma pár éve van így csak (az is lehet, hogy előtte is ilyen voltam, csak nem vettem észre), pedig fiatal vagyok még a meghülyüléshez.

Nem tudom, így is fognak-e szeretni a jóbarátaim (akikkel már sok éve barátok vagyunk) hosszú távon. Főleg, hogy ők sokkal okosabbak, intelligensebbek nálam alapból is.