Ha csak ninvs az ember komoly párkapcsolatban, miért elvárás, hogy külön éljen?

"Mi, a gyerekei akkor költöztünk ki, amikor 25-30 között voltunk, ezelőtt közel 60 évvel."

Itt nem jön ki a matek mert ha most 90 éves akkor 60 éve ő volt 30 éves nem ti :D

De a lényeget értem, akkor is van egy jó 30 évük, ami majdnem egy fél élet.

"Szülők bizonyos kor felett állandó felügyeletet igényelnek. "

Nem olvastam a hozzászólásokat, szóval lehet, hogy írta más is, de: Akkor mondjuk 25-55 éves korod között azért élsz otthon, mert majd, valamikor, 80 éves koruk után a szüleid napi felügyeletet igényelnek???

Nem elvárás. Engem pl. szüleim örömmel látnak bármikor. Amikor külföldről hazajöttem, ne engedték, hogy kajába, rezsibe, akármibe belefizessek, örültek, hogy megint otthon lakom. Más kérdés, hogy nekem hamar terhes lett a helyzet. Családja válogatja.

Amíg ott laksz, időszakosan előjönnek az apró dolgok, amikben te alkalmazkodsz, nem felnőttként te döntesz róla. Én szüleimnél összeszedtem magam, aztán költöztem, ahogy tudtam.

Nem úgy hívnak. De az csak egy földi név, a léleknek a neve már más. Nem a név, ami számít, hanem a lelki cselekedet, ami megeleveníti azt.

Üdv.

Szülők bizonyos kor felett állandó felügyeletet igényelnek. - igen, erre való a 0-24 ápoló szolgálat és az otthon. Pontosan.

Látszik, hogy életedben nem gondoztál idős embert, különben tudnád, mivel jár. Pl hogy nem lesz munkád, szabadidőd, életed, hanem tönkremész az egészben.

Az Igazságot nem akarja meghallani az emberek zömének a füle, azt lepontozzák (de nem veszik észre, hogy egyrészt ezzel igazolják, amivel szemben így tesznek, másrészt csak a lelkükre vonnak ezzel ítéletet) de ahogyan megíratott, hogy a mesékhez meg odafordulnak. A hazugság, a hedonizmus, az ünnepek tartása, a pénz utáni sóvárgás, a vallás, a perverzió, a szexualitás, a hazugság, a képmutatás az kell!

28. Meg ami itt is meg lett fogalmazva a gyengébbik nem által, gyönyörű! Ítélkezés, megalázás, testi perverzió! Ez kell az embereknek, a szex. A különböző, perverziók és aberrációk egymáson való kiélése. Mert ettől lesz teljesebb az élet, ez szükséges egy kapcsolatba. Az, hogy ne ítélkezzünk a másik felett, hogy rakjuk rendbe a saját romokban heverő lelkünket, az nem számít. Mutassuk kívülre a boldogságot képmutatón, ima a kivételekért. És persze halmozzuk a testi élvezeteket, építsünk rá kapcsolatot. Ez a lényeg, nem az, hogy az idő szüleinket ápoljuk, esetleg visszaköltözzünk hozzájuk, vagy el se menjünk, de muszáj, hiszen mit szól így a környezet? Nem, szükséges elmenni, hogy legyen saját életünk, magánszféránk, legyen család, autó meg saját akarat. Ne korlátozzon senki, ne legyen probléma, csak a mosolygás meg a posztolgatás.

A kérdező ápolja a szüleit, gondozza őket!, és erre ilyen kommentek vannak neki címezve. Nem szégyenlitek ti magatokat a legtöbben? Miként vesztitek ti ehhez a bátorságot? Egy erkölcsös, lelki világban ez imponáló lenne egy nőnek, aki hajlandó lenen osztozni egy férfival a nehézségeken, és majd alakulna a kapcsolatuk! De nem, ítélkezünk, sztereotípiákat gyártunk, nem ismerünk, de már megszólunk. Micsoda magatartás ez?! Anyucizunk, mamahotelezünk, nem szavazunk bizalmat egy a családját ápoló férfinak, mert az milyen dolog már, és mellette nem élhetünk, közben nőként sem önbecsülésünk, sem érzelmi intelligenciánk, ima a kivételekért! Mit várunk mi el? Mit tudunk adni? Mennyire vagyunk mi hitelesek? Ne szégyelltek magatokat, nőként így megnyilvánulni? Bocsásson meg érte Isten, de fáj a léleknek ez az elvárás, amit sokan támasztanak a másik felé, és amit sokan képzelnek magukról. Aki felemeli magát, az megaláztatik, elmondta Krisztus is.

29. A szülők bizonyos esetekben igényelnek állandó felügyeletet! De nagyon sokszor megoldható lenne, hogy a gyerekük gondozza őket, vigyázzon rájuk, amíg még ez az állapotuk, egészségük okán kivitelezhető. De könnyedebb koloncként kezelni őket és bedugni őket egy intézménybe, mert így le van róluk a gond! Ne csapjuk be magunkat. Ez az egyik fő oka, hogy a társadalmi nyomás miatt sokan elmennek otthonról, és a szüleiket magukra hagyják. Régen a generációk együtt éltek. Megvolt a maguk szférája, de mégis igyekeztek szeretetben, egymást segítve együtt élni. Tudtak egymással beszélgetni, egymásra figyelni. Volt még tisztelet a szülő és gyerek között. A gyereknek a szülője volt valahol a példaképe, felnézett rá. Ott volt a kapcsolatban Isten is. Volt békességük, nyugalmuk. Mára mi maradt a legtöbbeknek? Nem megfelelő szülői minta, gyerekkori traumák, elvárások és ítélkezések. A problémával nem nézünk szembe, menekülünk egész életünkben, hazudunk magunknak is, képmutatók vagyunk és tékozlók. Hallgatunk a világra, mintsem a lélekere. A szülőnek nem lenne olykor boldogság, ha a gyerek többet figyelne rá? Ha többet gondozná, ápolna, ha ez kivitelezhető, persze. Nézzük már meg, milyen viszony ma egy szülő és gyerek között. Szégyen! Alig beszélgetnek, alig látják egymást. De persze, hogy ő is szegény azt mondja, menjél otthonról, gyermekem, legyen életed, mert nem meri az ellenkezőjét szólni! Az emberek elméje át van mosva a sémákkal, a szívük megkeményedett. Miért nem bízzátok a kérdezőre az életét? Miért támadtok, miért ítélkeztek felette? Ha külön lenne, külön nyomorogna egy garzonban, akkor tisztelete érdemelne, igaz? Lenne szabadideje, amit haszontalansággal, meg perverzióval töltene. Ez a jó? Ez kell?

Isten irgalmazzon nekünk, mi lett ezzel a világgal, az ember lelkével!

Legyen meg a hitünk szerint!

A Szent Lélek akarata legyen meg!

Üdv.