Ha csak ninvs az ember komoly párkapcsolatban, miért elvárás, hogy külön éljen?

Azért elvárás, mert a nők jelentős hányada nem gyereket keres magának, hanem társat. Ha anyuci mos/főz/vasal a pasira, akkor a pasi ezekből nem szokott engedni, elvárja a nőjétől is, hogy vegye át az anyja szerepét.

Abban az esetben pedig, ha a pasi 0-24-ben az idős szüleit ápolja, akkor nem lesz ideje, energiája a nőre, illetve a későbbi saját családra.

#2 ez annyira így van!

Volt egy barátom, a szüleivel élt 35 évesen, de értettem a szempontjait, lakásra gyűjtött stb. Mikor már komolyabb volt a dolog köztünk, felhozta, hogy költöztünk össze, amibe bele is mentem volna, de amikor két-három napokat aludt nálam (nyilván én nem mentem az ő szobájába, a szülei lakásába), úgy éreztem magam, mint egy szobalány.

A levest nem akarta magának kiszedni, mert az anyja az apjának meg neki is szedett. Szétdobálta a padlón a szennyesét, össze nem szedte, mert ha az anyja összeszedte, én is megtehetem. És állandóan ugráltatni akart, hogy ezt vigyek neki oda míg filmezik, azt csináljam meg neki, míg szundikál délután... Hát ebből nem kértem.

Mondtam, hogy vagy megpróbál önállóbb lenni, vagy keres olyan lányt, aki az anyja helyett anyja lesz. Megsértődött, mert szerinte ő önálló volt. Nagy sértődéssel lett vége az egésznek.

Ennél sokkal összetettebb. Főként az anyagiaktól függ. Olcsóbb a szülői házban élni, feltéve a szülők nem csinálnak a gyerekükből albérlőt.

Önállósodás: Főzésre ott a szakácskönyv, bevásárlás, takarítás, mosás, mosogatás szintén nem nagy cucc. 8-10 éves gyerek alapból, egyedül megcsinálja.

Nem ezektől fog valaki megkomolyodni.

Szülöi ápolás: ez már érzékenyebb téma. Attól függ milyenek a szülők. Volt már rá példa a szülő inkább a szomszédjára hagyott minden ingó, ingatlant. Gyerekeit kinullázta, mert amikor kellett nem foglalkoztak vele. Szomszéd ha valami volt azonnal ugrott és segített.

Akinek pár hónapja van hátra. A kórház egy darabig bent tudja tartani. Utána hazaadják vagy elfekvő. Az elfekvő elég mostoha megoldás, túl rideg.

Otthon egyedül nem sok mindent lehet vele csinálni. Éjjel 2-kor Jajj, jaaaj! Jönnek a varjak! Itt vannak!

Az idős szülőket hetente 1X illő meglátogatni.

Kérdező és abban a 30-40-50 évben ami a a 25 éves korod és a szüleid 80 éves kora között eltelik azzal a kifogással élsz a mamahotelben hogy egyszer majd ápolni kell őket? Hát megértem miért nincs párkapcsolatod.

És azért elvárás mert az emberek nagy százaléka szeretne felnőtt lenni, ami anyucinál nem lehetséges.

Az van, hogy régebben, amikor még a legtöbb ember konkrétan akkor költözött el hazulról, amikor megházasodott (innen a kifejezés), akkor az volt a szokványos, hogy már egy kisgyerek is a saját képességeihez mérten kiveszi a részét a ház körüli teendőkből. Így amikorra eljött annak az ideje, hogy megházasodjék, már rég 50-50% körül csinálták az összes feladatot a szülőkkel. Így nem adódott az a probléma, amit fentebb írnak, hogy az illető nem képes önállóvá válni.

Az, hogy manapság többen vannak, akik úgy nőnek fel, hogy közben a hétköznapi feladatokhoz nem nőnek fel, a neveltetés eredménye. Ma is van, aki fokozatosan adja a feladatokat a gyerekének, meg van, aki "elkényezteti", mert a gyerek az ő szeme fénye. Előbbi esetben ha nem költözik külön, akkor is tudni fogja, mit kell csinálnia ahhoz, hogy egy épkézláb háztartást tudjon fenntartani, egy másik emberrel összehangolva. Utóbbi esetben ha különköltözik az sem jelent megoldást, mert ha nem áll össze a fejében, hogy mi a feladata, akkor ugyanúgy nem fogja megcsinálni akkor sem, ha más nem csinálja meg helyette. Tehát szerintem a különélés hiányára visszavezetni ezt a problémát egy hibás gondolatmenet, és pusztán a különélés elvárásától remélni, hogy megoldja a helyzetet, szintén nem feltétlenül a legeredményesebb eljárás. Esetleg arra jó, hogy a különélés megléte esetén a lakás állapota az adott egyént reprezentálja (mondjuk ez sem feltétlen igaz, ha valamely ős "átjár"), míg a szülőkkel való együttélés esetén külön megfigyelést igényel az, hogy az otthoni teendőkből ki mennyit végez el.

Sok embernél nem elvárás. Viszont kialakul egy olyan sztereotípia, hogy aki a szülőkkel lakik sokáig, az nem elég önálló. És akármilyen hihetetlen, ez ágy százalékban tényleg így van. Én pl sokáig nem mertem még egy orvost sem felhívni időpontot kérni, mert anyám megtette helyettem. Nem tudtam főzni (nő létemre), mert anyám nem is engedte. Nem tudtam önálló döntéseket hozni, nem tudtam hogy működik a világ, pl csekkbefizetés, bevásárlás, stb.

Ezeket mind az elköltözésem után tudtam magamra szedni.

Aztán volt olyan exem, aki 25 évesen otthon élt, és szó szerint olyan volt otthon, mint egy gyerek. Neki csak az volt a dolga, hogy munka után otthon leült a gép elé játszani. Aztán idővel nála is kibuktak dolgok: nem mert szólni egy pincérnek, nem mert időpontot kérni, nem mert új állást keresni (az apja rakta be arra a helyre is), nem tudta, hogy pl mennyibe kerül egy albérlet, milyen kiadások vannak.... És őszintén szólva kinek kell egy felnőtt gyerek?