Miért nem szeretik a legtöbben, ha becézik őket? Vagy a gyereküket?

Én mit meg nem adtam volna érte, ha becéznek, de engem meg nem becéztek gyerekkoromban sem, és azóta sem, soha, sehol.

Számomra ez a kedvesség, befogadás jele, hogy idetartozol, közénk tartozol.

Így mindig kirekesztettnek érzem magam.

Mondok egy példát: körülöttem mindenki Ildi, Klári, Timi volt, én meg voltam a Katalin (nyilván nem így hívnak, csak így tudom érzékeltetni).

Minek a hivatalos formulát használni MINDENHOL? Mert jó, ha egy orvos így hív, hogy kedves Katalin, kérem, fáradjon be, de ennek nem mindenhol van helye. Ahol meg nincs helye, ott mást jelent, a kiközösítést (veled nem közösködünk, nem vagy olyan közeli, nekünk te idegen vagy)

Nem a gúnynevekről beszélek! Sokan ettől félnek, és az ettől való félelmükben kiöntik a gyereket is a fürdővízzel együtt, magyarul a kedves becézés lehetőségét is elveszik, nemcsak a gúnynak a lehetőségét.

Pedig ez annyival ki lehetne küszöbölni, hogy kérlek, Katának szólítsatok, ne Katinak, mert azt szeretem. Kész, ennyi.

Szóval nem értem: elszigetelődni szeretnek ezek az emberek? A gyereküket meg elszigeteltetik? Azzal nem foglalkoznak, hogy jó-e ez a gyereknek? Mert nekem nem volt jó.