Egyedülálló szülőt szentestére meghívni?

"nem álságos, mert a férjem anyja, a gyerekeim nagyanyja. Megerőltetem magam, és félreteszem az ellentéteket, ahogy ő is, mert a többiek érdeke ezt kívánja."

Te tudod. Nálam ez a képmutatás definíciója. Akit nem szeretek, karácsonykor sem szeretem.

Mikor külön házba költöztünk, megbeszéltük, hogy a szentestét itthon töltjük.

Mindkettőnk édesapja egyedül él, így nekünk teljesen természetesen jött, hogy ők is velünk vannak pár órát. Mi ennek örülünk.

Annak már kevésbé, hogy a férjem anyjának is akkor jut eszébe, hogy nálunk is van egy unokája, és évek óta megjelenik, és itt is felejti magát. A lányához és az unokáihoz nem mehet, ott a veje nem engedi, így jövünk mi, a pótlékok. Nem küldtük el, pedig megérdemelte volna. Sajnos ez minden évben probléma. Általában én sajnáltam meg eddig, a

42-es vagyok, véletlenül rányomtam a küldésre ...

Szóval eddig én sajnáltam meg, a férjem elküldte volna.

De az idén már be se akarja engedni. Én csak remélni tudom, hogy amennyire elfelejti a lányunkat év közben, úgy karácsonykor sem fog pont 24-en eszébe jutni, hogy nálunk is van egy unokája.

Ha tudna viselkedni, akkor nem szólnánk, de sajnos nem tud. Egyik éven rámászott apukámra (apu jó anyagi körülmények között él, és ez nagyon imponál anyósnak). Apu felállt, kiment, én utána, és mondta, most vigyem haza. Szép karácsony volt...

#41 Nem az előző hozzászólók egyike vagyok. Én ezt a helyzetet amúgy úgy fordítanám - amiért nekem nem álságos -, hogy én szeretem annyira a férjem, hogy a neki fontos személyeket az év egy napján elviselem és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól teljen az ünnep.

Nem azért mert anyóst kedvelném (bár én szuper anyóst fogtam ki), hanem mert a férjemet szeretem és ő nem lenne enélkül boldog.

Én amióta külön élek, úgy intézem a szentestét, hogy az apám, aki egyedül lakik, mindig velünk lehessen. Nem számít hogy ki érkezik még a családba, nem lett volna szívem sose magára hagyni. Pedig többnyire elég kellemetlen, sőt rosszindulatú társaság, de ilyenkor mindig nagyon örül. (Most épp úgy alakult hogy az első gyerekünket várjuk a férjemmel, és épp szentestére van kiírva - fater első rekaciója, hogy akkor idén nem lesz karácsonoyzás? Mert ki tudja hogy megéri-e a következőt...)

Szóval nem értem hogy lehet ez egyáltalán kérdés valahol. Ha a férjem anyja vagy apja lenne egyedül, őt is hívnánk természetesen.