Lehet, hogy bánja apám, hogy a gyereke vagyok?

Anyám elment, amikor 2 éves voltam, azóta felém se néz. Nagyon rég könyörgök neki, hogy vigyen el magához, de nem teszi. Mindig megígéri, de soha nem jön el értem. Én most a nagybátyámnál élek. Nagyon hálás vagyok neki, hogy nevel.

Apám, hát ő újra megházasodott, most születik majd egy gyermekük. Apám hetente egyszer jön el hozzám, akkor is azért, hogy a nagybátyámmal röhögjenek rajtam, üvöltözzenek velem, belém rúgjanak. Nem néznek semmibe, mindenki előtt megszégyenítenek. Ha egy ismerősünk jön, akkor ha kijövök a szobából, és megmerek szólalni, azonnal kapom, hogy "haggyál már a hülyeségeiddel" vagy hogy "ne fárassz már minket". Miért? Ennyire nem kellenék ide? Apám és a felesége is utálnak, a saját, közös gyerekük érdekli csak őket. Apának csak arra vagyok jó, hogy idejöjjön velem ordibálni, aztán röhögve távozzon.

Néha jobb pillanataiba azt mondja, hogy neharagudjak, elrontotta, vele kellett volna élnem mindig. aztán másnap mindent folytat ugyanott. Megpróbáltam vele beszélni, nyugodtan, és igyekeztem nem megsérteni de felpofozott, és közölte, hogy mit képzelek én magamról.

Gyűlölök itt élni, hiába könyörgök anyának, hogy vigyen el, csak ígérgeti, de nincs haszna.

Már annyiszor gondoltam öngyilkosságra, de akkor itt kéne hagynom a barátaim, és a szerelmem, amit nem tennék soha. Pedig annyira szeretnék bűntudatot okozni a szüleimnek, mint soha semmit. Tudom, hogy ez borzalmas dolog tőlem, és hogy nagy szemétség, de ezt érzem.

Szégyellem, hogy ilyen anyám, és apám van, és a suliban mégis azt hazudom, hogy apámmal élek. Azt hiszem azért, mert égő nekem, hogy legalább egy szülőm sincs.

Mit tegyek?:/

15/L