Család az aki nem vesz ruhát a másikra?
mindenkinek, aki azzal jött, hogy milyen elkényeztetett a gyerek ha divatos ruha kell neki:
Kiváncsi vagyok közületek hányótoknak voltak tényleg levetett, csúnya ruhái, amik nem tetszettek. Szerintem nagyon fontos az ember közérzetének, önbizalmának, hogy olyan ruhát viseljen, amivel ki tudja fejezni önmagát a szekálásról nem is beszélve, persze itt most nem a márkás cuccokra gondolok, hanem hogy pl ne bántsuk azt a lányt aki szoknyát szetetne viselni, miközben a levetett cuccok között csak nadrág van
nehogy már ezt az igényt túl soknak gondoljuk
nekem ez a véleményem
(20 éves vagyok)
#21: Nem csak divatos ruhával lehet magadat kifejezni. Ami azt illeti, a divat (=sokan viselnek olyat) szerintem pont az önkifejezés és az egyediség ellen hat. Egyébként nekem egészen addig nagyrészt a nagyobb testvéreim kinőtt, de rendes ruháiból állt a ruhatáram, amíg a bátyám meg nem állt a növekedésben és túl nem nőttem a nővéremet ;). Túlzottan soha nem izgatott. A baráti körömben nem cikiztek miatta, akik meg azon kívül voltak, nem véletlenül voltak ott. Egyébként ezeket a ruhákat is lehet úgy hordani, hogy egyedi legyél. Fent valaki írta a varrást, így még több lehetőség van bennük. Mi egyébként sokszor ünnepekkor ajándékba kaptuk az új ruhát.
Amíg egy gyerek növésben van, sok értelme nincs évente kétszer lecserélni új, márkás cuccokra a ruhatárát, ha meg lehet oldani olcsóbban. Amikor meg már nem nő tovább, hamarosan maga is tud már dolgozgatni, ha márkás cuccot szeretne venni.
#19 Sehol nem volt leírva hogy 18 éves koráig semmit nem kapott.
#21 Nekem sem voltak divatos ruháim, sőt, a legtöbbet a nővéremtől örököltem. Nyolcadikos ballagásra kaptam először olyan ünneplő szoknyát, ami tényleg tetszett is.
Senkit nem bántanak azért, mert szoknyát szeretne viselni, és csak nadrágja van. Neki kényelmetlen a dolog, aláírom.
De az sem szabad, hogy természetes legyen, hogy bármi miatt cukkolni lehet a másikat. Mert ha valaki piszkálni akar, és a ruhatáradban nem talál fogást, akkor cseszegetni fog, mert szőke/barna/lila a hajad, vagy mert vágod a körmöd...
A gyerek nem azért elkényeztetett, mert divatos ruha kell neki. Nincs ezzel sem probléma. Ha a szülő meg tudja neki adni, adja, legyen boldog.
De ne álljon bele a másikba azért, mert nekik nem futja rá, vagy mert mondjuk nem is érdekli a dolog.
Nem a divatos a lényeg, volt olyan osztálytársam, aki 2-3 pulcsiban járt felváltva, még másnak volt 15.
Ebből már tudták, hogy szegény, és csesztették, összesúgtak a háta mögött.
Nekem is volt gimiben olyan barátnőm, akiről szinte lefoszlottak a ruhák, általában valamije biztos szakadt volt (póló a hónalján, nadrág a combjai között, de nem varrhatóan, egyszerűen elfogyott az anyag egy idő után), és mindig a "majd születésnapodra kapsz", vagy ritkábban "majd fizetéskor veszünk" szöveg ment.
Hozzá kell tennem, hogy volt azért két kocsi úgy, hogy csak egyik szülő vezetett, meg anyuka azért mindig szépen, divatosan öltözködött. Az külön kiverte nálam a biztosítékot, hogy érdekes módon arra is volt pénz egyik napról a másikra, nem kellett fizetésig sem várni, hogy az egyik nagyi halálakor az anyuka gyorsan lecserélje a teljes ruhatárát feketére... közben barátnőmnek meg jó volt a lyukas cipő is.
Ezen már akkor is felháborodtam, és most, felnőttként sem értem, hogy viselkedhet így egy szülő.
Ha nekem nem lenne pénzem, biztos magam hanyagolnám el előbb, főleg úgy, hogy felnőttként nem is tudnak úgy kicsinálni a cikizéssel, mint tiniként...
Ilyenkor a kereső szülő a hibás. Ez bántalmazás kategória. Az én családom is ilyen volt. Olyan szinten elhasznált ruhákban járattak, hogy általános iskolában az osztálytársaimtól hallottam vissza, hogy a szüleik a ruházatomra tettek megjegyzést, mi szerint hogy lehet így iskolába járni... Borzasztó érzés volt. Vagy pl. osztálykirándulásra mindenkinek volt váltóruhája, cipője stb., nekem semmi. Eleve ki lettem rekesztve a közösségből a hàtrányos öltözetem miatt. Nagyon nagy hàtrány ez egy gyereknék, ha elhanyagolja a szülő az öltözetét. :-(
Hozzáteszem, hogy cigire, piára és szerencsejátékra tudtak a szüleim költeni... Sajnos sok ilyen szülő van, aki ilyen módon elhanyagolja a gyerekét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!