Állandóan veszekszünk a szüleimmel. Mit tegyek?
Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy folyton minden lépésembe belekötnek, pedig nem vagyok egy züllött, rossz életű gyerek, nem iszom, nem dohányzom, nem drogozok, nem bulizok, egyetemre járok, 4-es 5-öseim vannak, és mégis mindig megtalálják azt, ahol belém köthetnek. Főleg Apu...egyszerűen, mint két dudás egy csárdában... folyton vitatkozunk... sosem jó neki semmi, amit én szeretnék, vagy amit én csinálok, vagy ahogy én szeretném csinálni... Folyton lehorkant az miatt is, mert temperamentumos, azért is mert vidám vagyok, meg mindenért.... Nem is tudnám felsorolni, de egyszerűen úgy érzem, megfulladok mellettük.... Pláne, hogy már ez az 5. évem, hogy kollégista vagyok, és hétvégén vagyok csak itthon, és már nagyon nehezen viselem, hogy irányítani akarnak abban is pl.: hogy meddig nézek tv-t, meddig gépezek, vagy mikor megyek el fürdeni... meg, hogy mit eszek, mennyit beszélek... Néha úgy érzem, legszívesebben elmenekülnék itthonról... Ráadásul nem éppen érzelgős szülőkről van szó, szóval sem Anyu, sem Apu nem igazán mutatja ki ( nem is mutatta soha), azt , hogy esetleg szeretne, fontos lennék nekik... Pedig én úgy érzem, iszonyatosan szükségem lenne most a szeretetre, de hiába mondom Anyunak, ilyenkor jön, az "hogy én már nem vagyok kisgyerek". Persze, ha olyanról lenne szó, amiben nekem kellene döntenem, akkor még nem vagyok elég érett... Ja, meg mindenféle hülyének is el vagyok mondva, attól függetlenül, hogy kitűnő voltam, csak azért, mert pl nem tudok olyanokat, amikre eddig nem voltam rákényszerülve, most pedig egyszerre azt várnák el, hogy mindenféle előzetes tapasztalat nélkül profi szinten csináljam (pl. főzés..) Mit lehet tenni, hogy jobb legyen a viszonyunk? Meg, hogy ne érezzem magam úgy, mintha börtönben lennék??? Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeredett...
19/L
22.43-as! Köszönöm, akkor úgy tűnik, nem csak engem irritálnak a rendkívül értelmes hozzászólásaik!!!
22.45-ös! Köszönöm szépen! Igyekszem elengedni a fülem mellett, csak egy csöppet nehéz... A sétálást a szabadban pedig mindenképp megfogadom! Csak esőben leszek bajban, mert azt nem szeretem... :)
Az eredeti beírásod alapján, ez olyan kölcsönös se veled se nélküled helyzet. Szükséged van rájuk anyagilag, érzelmileg is, de már semmi kedved megfelelni az elvárásaiknak.
Ők már felnőtt dolgokat, várnának tőled, de még szabályoznának, irányítanának, nem biznak eléggé benned.
Olyan mintha a gyerekkorod és felnőttkorod határán egyensúlyoznátok, és senki sem tudja, hogy pontosan hogy kell a másikhoz viszonyulni. Nem csak Te Ők sem. Nekik is rossz a veszekedés.
Eredetileg azt gondoltam: Hogy ez változni fog. Mert lassan úgyis kialakul az önálló életed, és más lesz a viszony közted és a szüleid között. Persze a szeretet megmarad. Szerintem egy kollégistának nem kell minden hétvégén hazamenni. Én ötödévben már csak havonta egyszer jártam haza. Utána pedig már a párom is elkísért.
Most viszont: Ha édesapád beteg az azt jelenti, hogy muszáj minden hétvégén menni? Függnek tőled? Mert így bonyolultabb. Ha viszont kell nekik, hogy minden hétvégén hazamenj, miért veszekednek. Ez nem hiszem, hogy jó egy betegnek. Lehet, hogy még sem kell. Ezt nem értem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!