Állandóan veszekszünk a szüleimmel. Mit tegyek?

Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy folyton minden lépésembe belekötnek, pedig nem vagyok egy züllött, rossz életű gyerek, nem iszom, nem dohányzom, nem drogozok, nem bulizok, egyetemre járok, 4-es 5-öseim vannak, és mégis mindig megtalálják azt, ahol belém köthetnek. Főleg Apu...egyszerűen, mint két dudás egy csárdában... folyton vitatkozunk... sosem jó neki semmi, amit én szeretnék, vagy amit én csinálok, vagy ahogy én szeretném csinálni... Folyton lehorkant az miatt is, mert temperamentumos, azért is mert vidám vagyok, meg mindenért.... Nem is tudnám felsorolni, de egyszerűen úgy érzem, megfulladok mellettük.... Pláne, hogy már ez az 5. évem, hogy kollégista vagyok, és hétvégén vagyok csak itthon, és már nagyon nehezen viselem, hogy irányítani akarnak abban is pl.: hogy meddig nézek tv-t, meddig gépezek, vagy mikor megyek el fürdeni... meg, hogy mit eszek, mennyit beszélek... Néha úgy érzem, legszívesebben elmenekülnék itthonról... Ráadásul nem éppen érzelgős szülőkről van szó, szóval sem Anyu, sem Apu nem igazán mutatja ki ( nem is mutatta soha), azt , hogy esetleg szeretne, fontos lennék nekik... Pedig én úgy érzem, iszonyatosan szükségem lenne most a szeretetre, de hiába mondom Anyunak, ilyenkor jön, az "hogy én már nem vagyok kisgyerek". Persze, ha olyanról lenne szó, amiben nekem kellene döntenem, akkor még nem vagyok elég érett... Ja, meg mindenféle hülyének is el vagyok mondva, attól függetlenül, hogy kitűnő voltam, csak azért, mert pl nem tudok olyanokat, amikre eddig nem voltam rákényszerülve, most pedig egyszerre azt várnák el, hogy mindenféle előzetes tapasztalat nélkül profi szinten csináljam (pl. főzés..) Mit lehet tenni, hogy jobb legyen a viszonyunk? Meg, hogy ne érezzem magam úgy, mintha börtönben lennék??? Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeredett...

19/L