Ha előző kapcsolatból már mindkettőtöknek van gyereke, akkor mennyire van meg az én gyerekem-te gyereked érzés?

A kapcsolatunk elején azt beszéltük meg, hogy nem tudjuk, hogy mennyire fogjuk tudni egyformán szeretni őket, de mindkettőnek ugyanaz jár. Nekem ez szimpatikus gondolkodásmód volt, de később kiderült, hogy ő úgy értette, hogy amit ő megad a fiának azt én is megadhatom a lányomnak. A saját gyereke rendes szülő-gyerek viszonyban van. Minden tőle telhetőt megad neki időben, anyagilag, önzetlen szeretet. Az én lányommal meg úgy van, hogy "haverok", de legyen ő az én gondom. Ha itthon van, én beteg vagyok, és a gyerekemet programra kéne vinni, akkor úgy van vele, hogy ez van mondjam le.. Ha dokihoz kéne vinni, és épp szabadnapos, akkor is anyukám rohangál ide hajnalos műszak után. A saját gyereke megvan kérdezve, hogy csak apás napot akar-e vagy családit. Váltott felügyelet van náluk, nem hétvégi apuka. A 2 gyerekünk iskolája 5 percre van egymástól...már többször szóvátettem, hogy elvihetné kocsival mindkettő gyerkőcöt, mert nekem busszal ez másfél óra, neki meg 5 perc plusz, de nem mert reggel szeretnek kettesben lenni. Ha én dolgozom, beteg vagyok, és ők programot csinálnak, akkor a lányom SOHA nem mehet velük, mert nincs kedvük rá figyelni. 7 éves, szóval már nem a baba kategória. Én a párom gyerekével ugyanúgy foglalkozom, mert nem gondolom, hogy neki kéne szívni az apja miatt. Viszem programokra, vásárolok neki, stb.

Na, szóval arra vagyok kíváncsi, hogy ez mennyire általános? A mostoha szülők mennyire szoktak felelősséget vállalni a másik gyerekért?