Milyen érzés kirepülni a fészekből?

35 voltam, mire végre sikerült elköltöznünk a szüleimtől. Akkoriban nagyon rossz volt a lakáshelyzet, örültünk, hogy meglett. Aztán miután elköltöztünk, folyton bőgtem. Munka után mindig "haza"szaladtam, pedig soha nem voltam anyás azelőtt. És nem csak én, a férjem is jött. Sajnos másfél évre rá anyukám meghalt, és öt év múlva apu is.

N

Felszabadító

Ez a legjobb szó rá.

23 évesen léptem le fél óra leforgása alatt.

Egy nárcisztikus nevelőapától aki a gyerekkorom végigverte, kamaszkorom alázta. És egy olyan anyától, aki nem több, mint egy bologato kutya.

30 vagyok

Bennem kettösség van ezzel kapcsolatban. Sosem éreztem magam jòl otthon nem talàltam a helyem kvàzi, pedig jò körülmények között éltem nem bàntottak mindemem megvolt.

Most... Minden màs

Izgalmas. Én nem utáltam a szüleimet vagy az otthonomat, szerettem, bár voltak már zavaró dolgok. A háztartást illetően meg volt kötve a kezem, én ott "csak" a gyerek voltam, nyilván nem az én kívánalmaimhoz igazodott senki, és a családtagok néhány apró szokása is zavart.

A barátommal költöztem össze 23 évesen, és örömmel töltött el, hogy mi ketten leszünk, és minden a miénk lesz, mindent mi rendezünk el, mindenről mi döntünk, önállóak leszünk. Közös otthonunk lesz, új kis családdá válunk. Jó volt, szinte semmi honvágyam nem volt. Csak vigyorogtunk egymásra, hogy "ez a mi konyhánk, elhiszed ezt?" Most 34 vagyok, házasok vagyunk, 2 gyerekkel.

Nagyon jó érzés volt, úgy éreztem, hogy egyik célom pipa. Emlékszem, milyen jó volt először csobbanni a saját kádamban, s közben nézegetni a saját falakat. :) Nem nagy szám, de azért csak saját.

29N

Semmilyen. Egyaltalan nem hianyoztak az otthoniak, de nem is volt az a fude nagy szabadsag erzesem, azelott sem ereztem magam korlatozva.

Max annyit ereztem, hogy az uj hely nem az otthonom es a regi sem az mar, kvazi otthontalan lettem.