Nincs kedvem mindig a gyerekre vigyázni, hogy mondjam meg? Őszintén, vagy mindig keressek kifogást, hátha veszik a lapot?

2-3 hetente szoktam hazajönni úgy, hogy csütörtöktől vasárnap estig.

A féltestvérem 1,5 éves, anyukám az utóbbi 1 évben azt csinálja, hogy ahogy hazajövök, a gyerek rám van bízva fél napokra, mert elmegy bevásárolni, masszírozásra, tornázni, mert hogy ő csak ilyenkor tud... A férjére nem bízza/nem bízhatja, mert közli, hogy "ő fiú, nem tud mit kezdeni a gyerekkel, meg ő nem cserél pelenkát, nem tudja etetni". De ha meg mondjuk nekem is lenne programom, és mondom, hogy jó, akkor viszem a gyereket is magammal (pl. barátnőkhöz), ki van akadva, hogy ne hurcoljam, ne szakítsam ki a környezetéből és maradjak vele itthon. De ő magára csukja a szobaajtót és ki sem jön, mondván, fáradt és hagyjuk már békén.

Most is hazajöttem csütörtökön, anyám már azzal várt, hogy reméli, péntekre nincs dolgom, mert mennie kell a Sparba, Aldiba, utána még száz helyre és akkor reggeltől oldjam már meg a napot itthon. Csak nekem éppen vizsgaidőszakom van, a gyerek meg nincs el magában 10 percet sem... Mondom ma, hogy szerintem én este megyek vissza Pestre, mert semmit nem haladtam a dolgaimmal. Anya: hát de ő holnap délután menne a barátnőjét köszönteni szülinap miatt, jókor mondom, most mit csináljon így a gyerekkel?

De én meg nem ezért járnék haza, ha nonstop gyerekkel akarnék lenni, szülnék magamnak.

Elhiszem, hogy anyukámnak is nehéz, de na.

Mit tegyek, hogy ne bántsam meg, ne sértsem meg, de kicsit észrevegye magát?