Hogy tudnám megszeretni a gyerekeket?

Hát mert nem adott okot a szeretetre. Én is a falra mászok még néhány rokon gyerektől is. És ami még bosszantóbb, hogy ők imádnak engem, követnek, jönnek utánam, hogy játszunk, holott fene se hívja őket és nem akarok velük játszani, kivéve persze a keresztlányomat és az első unokatestvéreimet, már amelyikük még játszós korban van, őket csípem, de a többit...hoztak megmutatni egy kisbabát, még csak szépnek sem láttam, hát mondjuk nem is volt az, de ezt nem mondhattam. Ettől függetlenül azért nem utálom őket, meg néha azért vigyázok rájuk, ha muszáj, de van olyan, akinél ezt sem vállalnám. Szoktak ide jönni olyan gyerekek akik tök értelmesek, őket simán egyedül hagyom az udvaron, tudom, hogy okosak, felfogják amit mondok, de van olyan is, akitől én menekülök sírva, hogy csak be ne tegye a lábát ide...

Nekünk van a családban egy olyan (szó szerint) undok gyerek, akit mindenki utál. Csak úgy dobálják ide-oda, mert senki se akar vele foglalkozni. (Nekem távolabbi rokon a kisfiú). Első találkozásunkkor lehülyézett és leköpött. Ennek ellenére én szeretettel közelítettem hozzá, és kb. egy óra múlva, feloldódott, és ebédkor már a kezemet fogta, és el se mozdult mellőlem. Ez egy éve volt, és mindenki oda van a csodálkozástól, hogy mi történt a gyerekkel. A gyerek pedig állandóan azt akarja, hogy én vigyázzak rá, ha az anyja nem ér rá. Szóval csak azt akartam mondani, hogy a szeretet csodákra képes.

Én biztos nem szülnék úgy,hogy nem bírom a gyerekeket,nincs bennem a vágy,és majd lesz valahogy amikor megszületik az enyém...Én úgx érzek,mint te,és pontosan ezért nincs is kedvem szülni.

Én sem bírom az idegen gyerekeket, idegesítenek, de most várom a sajátomat, és vele nem lesz ilyen gond, érte mindent megtennék, és alig várom, hogy velem legyen. nem lehet összehasonlítani.

Tegnapi 23. vhányasnak igaza volt,sajnos léteznek balul elsült helyzetek is..Nekem is van egy ismerősöm,sosem akart gyereket,azt mondta,neki elég a nővére 3 gyereke.Aztán egyszer 36 évesen,12 évnyi meddő házasélet után teherbeesett, és "nem vette észre" 3 hónapos koráig h terhes..El is halt a baba:(Aztán újra terhes lett,ekkor már azért tudatosabban,de a mai napig nem barátkozott meg a gondolattal,h neki gyereke van,pedig már másfél éves a kicsi.Tiszta depresszió volt,állítása szerint még most sem tud kimenni a wcre anélkül h a gyerek ne üvöltene,a nagyapa főzi meg a 2 szem krumplit a kis hússal,mert ő nem képes rá,csakis és kizárólag egész nap a karjában van a baba.Azt javaslom,h ne a gyerekeket próbáld megszeretni,hanem nézz magadba,h szeretnél e terhes lenni,elfogadod e a változásokat,amik ezzel járnak,a felelősséget,és h vágysz e arra az örömre,amit egy kisbaba nyújt amellett h sokszor nem fenékig tejfel a babagondozás sem(babától függ,vki nyűgös,ezért nehezebb vele,vki mellett meg észre sem veszik h megváltozott az életük).