Hogyan lehet feldolgozni, ha valamit nagyon megbántál de már nem lehet helyrehozni?
Kérdező és Kriszta!
Azért gondoljátok, hogy jobb lenne a másik, mert megszépültek az emlékek. Nincsenek hétköznapi problémák, csak a fantázia és a "lehetőség" van meg.
Valami vagy működik vagy nem. Mi lett volna, ha - nincs! Azért nem lett, mert valamilyen okból nem lehetett. Vagyis nem működött. Ha a ti döntésetek miatt alakult így, akkor is érvényes ez. Ne sirassátok a múltat, mert lemaradtok a jelenről. Ha viszont nem vagytok boldogok a jelenben, akkor keressetek egy 3. ember, aki azzá tesz benneteket a jövőben.
Kriszta:
Tudom. Én próbáltam is tovább lépni. Nem rég eldöntöttem, elfelejtem, soha többé hallani sem akarok róla, erre felhív egy nő, őt emlegetve, na tessék.
Rendszeresen ott van az álaimban. Egyszer egy idősebb férfival álmodtam, azt mondta, ne legyek hülye, vegyem már észre, hogy tiszta szívéből szeret engem az a férfi.
Ezt nem felejtettem el, tudom, csak álom, de kínoz..
14:41 Van benne valami, amit mondasz, tudom jól. Lehet vele se lenne szebb és jobb, csak azért gondolom úgy, mert az volt mikor vége lett. De az elején kivel nem szép?
A probléma az, hogy bár szeretem a férjem és ő jó ember, nem az a tipus amire én vagytam. Nem az a kedveskedős, romantikázós, nekem meg ez nagyon hiányzik. Már gondoltam arra is, hogy nem a másik férfi hiányzik, hanem csak az, ahogy viselkedett velem, de lehet őt nem tudnám úgy szeretni, mint a férjemet, bármilyen szépen is bánt velem.
Túl kevés ez, hogy eldobjak miatta egy viszonylag jólműkodő házassáot. Már nem 20 éves vagyok, hogy ki ke ugráljak a kapcsolatokból, különösebb indok nélkül. Akkor meg volt a lehetőségem, nem éltem vele, bele is nyugodtam a helyzetbe, csak annyira kínoz még mindig a gondolot, hogy milyen lenne az életem, ha mellette döntök. Ez kevés ahhoz, hogy kiszálljak a mostani kapcsolatomból, mégis bánt.
KRISZTA,
szerintem midneképp próbáld meg visszacsinálni, te még fiatal vagy és nem akadályoz semmi.Majd ha neked, vagy neki ( mint az én esetemben ) lesz valaki más, sokkal bonyolultabb lesz a helyzet és lehet bánni fogod, hogy nem tettél meg midnent amikor még egyszerűbb volt. Nálunk már más a helyzet, minkettőnknek van valaki más, sokkal bonyolultabb lenne félredobni midnent és újrakezdeni. És sokkal nagyobb a kockázata annak is, hogy nem működne. Meg kell próbálni. Ha nincs senkije és sokat jársz utána, és látja, hogy tényleg komolyan godnolod lehet elindítasz benne valamit. A férjemnek is sikerült engem visszaszereznije, pedig megesküdtem volna akkor bármire, hogy soha többet nem leszek vele. És mégis, mert kitartó volt és nem adta fel. Próbáld meg, TE nem veszíthetsz semmit!
Kriszta:
Te tudod, de én azt mondom, jogod van a boldogsághoz. Ne 10 év múlva bánd, amikor örökre késő lesz már. MÉG NEM KÉSŐ!!!
ÉN?Én mindent megtettem, kerestem, azt kaptam, hogy zaklatom, ezek után mit tehetnék még?Nő vagyok, már így is kellemetlen erőszakos nőszemélynek gondolhat, pedig én aztán nem vagyok erőszakos, csak szeretem és nem akarom, hogy elmenjen. Írtam neki, hogy sokat gondolok rá, fontos nekem, nem hatott rá. Aztán egy alkalommal azt írtam, mert úgy is volt, hogy ki vagyok bukva, édesanyám majdnem meghalt, beszélgetnem kell valakivel, azt hiszed válaszolt az üzenetemre? NEM. Ebből megértettem, nem szerett esngem soha, nem érzett semmit, különben keresne, de semmi.
Kriszta:
Most lesz a születésnapja, gondoltam, írok neki egy sms-t, de már azt sem merek, lehet nem kellene.
Nme rég, más okból beszéltünk telefonon. Zavarban volt, dadogva beszélt velem, ez is annak a jele, hallani sem akar rólam. Ennyi. :(
Egyébként évek óta egyedülálló, nem hiszem el, hogy ennyire selejt vagyok számára, még így sem kellek. Egy üzenetében közölte, se szerelmi, se szexuális kapcsolat nem lehet köztünk. Érthető volt. :(:(:(:(
Kriszta:
még valami, köztünk 16 év korkülönbség van az ő javára, így ez csak nehezíti a dolgot.
Önsorsrontás... ezt így hívják.
"Talán érzett valamit..."
"nem is biztos, hogy a másikat szeretném, csak ahogy bánt velem..."
Képzelgések tények nélkül. Imádott, el akart venni - te meg nem mentél hozzá. Tiszteld saját döntésedet és viseld a következményeket VAGY keresd fel a másikat, találkozzatok és deríts ki, működne-e újra vele. Lehet, hogy köszöni szépen, de többé nem kér belőled, akkor meg mégsem imádott annyira, jó döntést hoztál, örülj, hogy visszataláltál a férjedhez. Nézd meg, ki is ő valójában, s ne az álomképedhez méregesd még mindig, főleg, hogy azt hangsúlyozod, nem vagy már fiatal. Akkor legyen annyi életbölcsességed, hogy nem a múltba tekints elméleteket gyártva, hanem a jelen és a jövő jobbításán dolgozz. Azzal, akit választottál, immár másodjára!
Nem az a kérdés, hogy milyen lenne most az életed a másikkal, ha vele maradsz, mert ezt senki sem tudhatja, és most már mindegy is, hanem az, hogy miért nem tudtad elengedni a férjed teljesen akkor, amikor megtehetted volna. Mitől féltél? Félsz-e még most is attól? Mi befolyásolt? A szíved szerint döntöttél akkor vagy az eszed szerint (vagy az anyád, a szomszéd, a mitszólnakmajdazemberek esze szerint)?
Erre is van megoldás: foglald el magad. Legyél önkéntes, gyűjts adományokat, iratkozz be egy tanfolyamra tanulni valamit, vagy ismerkedj meg egy új sportággal, járj el táncolni, stb., stb.
Strukturált idő = kiegyensúlyozottabb élet.
Tekints arra, amid van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!