Volt sógornöm felvenné velem újra a kapcsolatot. Ti mit tennétek?
Tavaly szétmentünk a férjemmel. Ő dobott ki, elköltöztem az albérletünkből. Egy ideig próbáltam tartani a kapcsolatot formálisan, diplomatikus keretek közt vele és a családjával de sógornöm nem válaszolt így nem is erőltettem tovább a dolgot. Pedig előtte nagyon jó volt a kapcsolatunk.
A volt férjem összejött egy másik nővel ezért gyorsan fel is pörgette a válási procedúrát amin kicsit veszekedtünk, szidott engem a családja keményen amiért megnehezítem ezzel a férjem és az ő életüket de túl vagyunk rajta.
Most írt a volt sógornöm, több mint egy év után, hogy eszébe jutottam, nem igazán beszéltünk mióta elköltöztem a bátyjától és hiányzom neki.
Nem tudom ezt mire vélni, hogy csak most jutottam eszébe. A facebook szerint nyalja a volt férjem barátnőjének a fenekét most meg rámír.
Nem értem ezt.
Én már lezártnak a múltat de nem érintett túl jól hogy rámírt.
Tudom, hogy nem ismeretlenektől kéne tanácsot kérnem de nem tudok kinek beszélni erről a szituációról.
Ti vàlaszolnátok neki vagy hagyjam a fenébe?
34/L
19
Sajnos az ilyen csúnya válásoknál gyakori az ovis színvonal. Amikor rengeteg a düh, a sérelem akkor az emberek már nem gondolkoznak értelmesen. Lehetsz te a legőszintébb, legkedvesebb ember, de azért ha egy házastárs akarja, ki tudja hozni az állatot. Ez van.
Sokáig motoszkált a fejemben, hogy válaszolok neki és jól be is olvasok de
lenyugodtam és inkább hagytam. Nem írtam neki semmit.
Szerintem is csak körül akart szaglászni egy kicsit a magánéletemben. Azért ha lesz fejlemény, írok. Köszönöm szépen mindenkinek a segítő meglátások megosztását!
Egyáltalán nem válaszolnék.
Lezártam. Vége.
Sziasztok, már lezártam a dolgot és tényleg el is feledkeztem erről a sógornős esetről de tegnap felment az egyik közösségi oldalra és leesett az állam. Volt sógornőm ezerrel nyomatja fel az esküvői képeket volt férjemről és az új feleségének a lagzijáról. Áprilisban házasodtak össze és most teszi nyilvánossá a fotókat.
A képek alatt az új arának volt sógornőm pontosan és ugyanazt az ömlengős szöveget írja, mint amiket anno az enyémek alá.
Mintha csak odamásolta volna a szöveget korábbról, minimális változtatás nélkül: te vagy a legcsodálatosabb sógornő, a világ legbüszkébb kishúga vagyok annyira szeretlek hogy te vagy az új nővérem! Mindig is olyan sógornőre vágytam mint TE, olyan boldog vagyok! Stbstb.
Kajak ezeket írta az én esküvői képeim alá is meg később minden jelentősebb ünnepi események kapcsán az üzenőfalamra. Mielőtt elköltöztem karácsonykor is ezekkel a szavakkal nyalta a fenekem, hogy én vagyok az ő világ legjobb, legcsodálatosabb sógornője meg nővére..
Annyira örülök, hogy nem írtam vissza neki! Nagyon nagyon jó, hogy ignoráltam. Köszönöm mindenkinek ismét akik megerősítettek abban, hogy tojjam le a fejét!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!