Miért kell kiakadni, hogy túl sok pénzt költöttem a hónapban, amikor egyébként nem?
Jelenleg elsős egyetemista vagyok, a szüleim tartanak el, nekem érdemleges, állandó bevételem nem igazán van még. (Erre nem kérek kommentárt, nyilván az a legegyszerűbb megoldás, ha dolgozom/elég magas az ösztöndíjam ahhoz, hogy ne szoruljak rájuk, de nem ez a kérdés itt, le ne írja nekem ezt senki) Alapból kevesebbet voltam bent a koliba a hónapban, ami annyit takar, hogy a mindennapi kajára, meg ilyenekre lényegesen sokat nem csökkent a kiadásom, viszont bizonyos okokból (ki kellett költözni a szünetre, én meg egyben egyedül, tömegközlekedéssel nem tudok visszahozni három bőröndnyi cuccot) sokkal többet mentem haza (heti egyszer), így az utazásom költsége eléggé megnövekedett. Szóval amennyivel kevesebbet voltam bent, annyival többet költöttem az otthonom és a koli közötti útra, ami nagyjából 4000 forint oda-vissza/út. Anyám meg teljesen kiakadt, hogy jan. 10-re mentem vissza a koliba (akkorra lehetett, előtte napon 9-én volt egy vizsgám, akkor otthonról mentem be, majd utána hazamentem), ehhez képest közel ugyanannyit költöttem, mint egyébként, amikor 2-3 hetente járok haza, ő látni akarja a netbankba, hogy hol szórtam el a pénzt. És hát meglátta, hogy vettem egy nagyjából 5 eurós játékot. És, hogy ez rohadt nagy pazarlás, hogy lehet ilyen megfoghatatlan hülyeségekre költeni, miért nem töltöttem le csak úgy valahonnan, miért nem kértem engedélyt, csak azért vettem meg, mert tudom, hogy ő ellenzi a számítógépes játékokért való fizetést...
Konkrétan úgy csinál, mintha ez az egy szros játék dobta volna meg a költségeket, holott nem. Az útiköltségem kb kétszerannyi volt, mert minden héten hazamentem, a kaják, amiket általában eszem, amik egyébként többnyire a legolcsóbb cuccok, azok is drágultak.... És addig semmi baja nem volt anyámnak, amíg a tranzakciók között meg nem látta a játékot...
Nyissál saját bankszámlát.
A számítógépes játékoktól pedig jobb óvakodni, mert sokan függők lesznek és mindent eltolnak miatta az életükben. Ezért még fizetni is...
Ha ők tartanak el, miért nem kérdezted meg, belefér-e a játék ára? Míg a szüleim tartottak el, sose költöttem a pénzem, mindent megkérdeztem, belefér-e, megvehetem-e, megkapom-e.
13-asnak igaza van egyébként.
https://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gy..
"Mit szólnál, ha a gyereked nem kizárólag a megbeszéltek szerint költené a tőled kapott pénzt?
Figyelt kérdés
A kérdés nem rólam szól, egy kolléga esete ihletett, emiatt gondolkodtam el rajta.
Igazából irreleváns a gyerek kora, mert te tartod el. Lehet nagykorú , vagy közel nagykorú. Minden hónapban utalsz neki egy fix összeget, ebből kell fizetnie a közlekedését, a koli díjat, a kajáját, higiéniai termékeket, és a tanulmányaihoz szükséges cuccokat. Minden hónap végén szeretnéd látni, hogy mennyi pénz van a kártyáján, hol vásárolt, ezért elvárod, hogy mutassa meg a netbankban. Ám egyszer vesz egy számítógépes játékot, szó nélkül, holott tudja, hogy te ellenzed azt, hogy pénzt adjon ki online, nem kézzelfogható dolgokra. Valami hat euró körüli összegről van szó egyébként.
Kiakadnál azon, hogy szó nélkül nem a megbeszéltek szerint cselekedett? Változtatna-e a véleményeden az a tény, hogy emiatt az extra kiadás miatt nem kért annyival több pénzt tőled?"
#13 Amúgy te tudsz szöveget értelmezni? A kérdező arról beszél, hogy az anyja azt kérte, hogy nézzen bele a netbankjába. Ha ez felmerült, akkor nyilván saját számlája van a kérdezőnek. Plusz egyetemista, szociális ösztöndíjjal. Azt nem is küldik ki valaki más számlájára. Egyértelmű, hogy van neki saját.
Az, hogy a függőség meg hogy jön ide, azt nem tudom. Vannak fizetős játékok. Megveszed, tiéd, használjad. Ettől nem leszel önmagában függő. Na meg az ingyenes játékokra is rá lehet függeni pont ugyanígy, akkor meg már nem oszt-nem szoroz a függőség szempontjából. Akkor van gond, ha mikrotranzakciós, vagy szerencsejátékos szrra függ rá, de az meg nem ez a kategória.
#12 Mi volt a szrság, amire sokat költött a kérdező? A mosószer? A mosogatószer? A tisztálkodószerek? A kaja? Az, hogy nem tud egy teljes beköltözésnyi cuccot egyedül tömegközlekedéssel becipelni, és többet ment haza? Az egy hónap alatt szórakozásra költött 2 ezer forint!?
Pofám leszakad, hogy egy nagyjából kétezer forintos játékon vergődünk. Ne mondja már nekem senki, hogy ez olyan nagy kiadás, egyszeri alkalomként. Én is voltam már ilyen helyzetben szülőkkel(múlt idő, mostmár önellátó vagyok), és itt nem maga az összeg a baj, hanem az elv. Azon soha nem problémáztak, ha mondjuk hat ezret elkocsmáztam néha, vagy tizenezreket kivágok valami egyébként nem szükséges hobbira, pl én magamnak körmözöm otthon és arra, de nálunk is gond volt az évi egyszer kétezres játék. Pedig nem változott az anyagi helyzet. Ez ilyen elv a középkorúaknál, hogy mivel nem lehet megfogni a játékot, így a semmiért fizettél. A kicsit tájékozottabbak meg úgy vannak vele, hogy le is tudod tölteni, akkor minek fizeted ki. Csak ha eltekintünk attól, hogy letölteni lopás, akkor is ott van, hogy a multiplayer nem működik kalóz verzión, a frissítéseket vadásznod kell, ezáltal nem csak a letöltésnél, hanem a frissítéskor is benyelheted a vírusokat. És az bizony rossz esetben tönkrevágja a géped.
Kérdező, mindenkinek van un. vörös posztó, amitől tüzet okád, ha azért pénzt kell kiadni. (Vagy pénzt adnak ki érte). Én ettől a játéktól nem akadnék ki; de pl. a fél literes palackos víztől igen. 🙈
Meg is magyaráztad: nem kézzelfogható. Fogadd el, hogy ez anyádnak ez valamiért szálka a szemében, ne kattogjál rajta és máskor vásárold meg ügyesebben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!