Mit csináljak,ha a sógorom nem fogadja el a bátyámat?
Sehogy, aki ilyen mértékbe korlátolt, azzal nem érdemes foglalkozni.
Viszont az a húgodról is elég negatív képet ad, hogy ilyen tahóval van együtt.
A bátyád érdekében jobb ha hagyod.
A gyereket tutira elkezdte az apja ellene hangolni, a maga szintjén (rossz ember).
Szomorú.
Sehogy.
Egy dolog, hogy a beteges félelme megkeseríti mások életét. De ha jól értem, vendégségben volt, szóval ha akkora hagyományőrző, akkor ezeket a szokásokat is tisztelnie kellene.
De hát egy felnőtt emberről van szó...
A húgodnak meg gratulálok, hogy egy ilyen f*sszal összejött, és végig kussban ült. (De gondolom, dramaturgiailag ez kellett a sztorihoz, nem?)
Őszintén szeretném azt hinni, hogy ez egy kamu kérdés.
Amennyiben nem, te nem tudsz semmit tenni olyan emberrel, aki ilyen szinten korlátolt és gyűlölködő.
Annyit tudtok tenni családként, hogy összefogtok és kiálltok a tesód mellett.
Én mondjuk szülőként egy ilyen eset után soha az életben nem hívnám magunkhoz a gyerekem férjét, ha így viselkedne a fiammal, hozzájuk nem mennék, az unokámmal meg úgy találkoznék, ha a lányom elhozná hozzánk.
Ha ez a lányomnak nem felel meg, mert ebben a kérdésben a férje mellé állna, akkor részemről nem ragaszkodnék ahhoz sem, hogy velem tartsa a kapcsolatot.
Nyilván fájna szülőként, de úgy fognám fel, hogy az ő döntése volt, hogy kihez megy férjhez, viselje a következményeit annak, ha olyan férfit választott aki ezt a lelki minőséget képviseli.
Lehet, hogy ez nagyon drasztikusan hangzik, de ha egyik gyerekem a fülét-farkát behúzva asszisztálna ahhoz, hogy a férje alázza a testvérét, és mi családi békénkbe belerondítson, akkor nem lenne kérdés a számomra, hogy melyik gyerekem mellett állnék ki.
A húgod mit szólt kérdésre ezt írtad:
"Igazából azt csinálja,amit a férje mond.Ő rá hallgat a legjobban"
Abban a konkrét helyzetben, amit leírtál, konkrétan mit mondott és mit csinált, mikor a férje "óriási balhét csapott"?
És kinél volt az ebéd, ahová beugrott a bátyád?
Sehogy. Maradjanak egymástól távol. Ez a megoldás.
Nálunk is van meleg a családban és nálunk például a saját lányom az, aki ezt egyáltalán nem tolerálja és ellenséges is ebben a témában. (a lányom meg csak 13 éves).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!