Semmi értelme az életemnek tovább , hogyan tovább ezek után?

Hol is kezdjem , 20 éves fiu vagyok , iskolát ki jártam és egyedül maradtam a sötétségben fiatal apukaként..

Kezdeném az elején..10 éves voltam mikor anyukámnál daganatot diagnosztizáltak...Anyám apám akkor már válófélben voltak mert édesapukám alkoholba folytatta bánatát mert sajnos nem bírt minket el tartani nagy volt a szegénység anyukámat meg nem akarta nézni szenvedni , végett vetett az életének fel akasztotta magát...

Édes anyukám 4 honapra rá elhunyt sajnos győzött a rák..

3-man testvérek itt maradtunk árván..Nagyanyánk nevelt minket teltek az évek szegénységben voltunk mama mindent meg akart nekunk adni..Mig lettem 20 éves rengeteg szenvedés csalódás , szerelmi bánatok hegyén hátán anyagi problémák ..14 évesen el kezdtem suli mellet alkalmi munkákat vállalni mindent megteremtettem magamnak mint tisztaságot , mint rendet mint mindent ami kellet..17 éves koromig függetlenül éltem szartam bele mindenben..

Akkor találkoztam a nagy szerelmemmel..Minden jo volt szerettük egymast es meg most sincs maskepp 19 éves koromig udvaroltam hozzá hol ő jött nálam hol én náluk..Már akkoriban apósom nem akart el fogadni ahol tudott bantott es en tiszteltem mindig es nem vágtam vissza soha..

19 évesen ugy gondoltam mindent el vesztettem nem volt családom hat szerettünk volna egy gyermeket maguknak hat nem is volt másképp terhes lett a párom nagyon nagy csata volt apósom es anyosomekkal ez miatt de sikerult megállapodni oda kellet költöznöm mert nem engedték el..9 honapig dolgoztam és együtt éltünk boldogan a feleségemmel és már talán akkor jol is ki jöttem velük..

Ekkor kezdődött az igazi szenvedés..A munkahelyemről ki rúgtak mert tul fiatalnak gondoltak ahozz a munkához kezdődtek a problémák e közben a kislányom megszületett mindenne megvolt jo előre..Akkor bele fáradtam a közösködésbe mert nem haladtunk aposomek el vertek a penzt es sosem maradt egy forintunk sem..Es megmondtam hogy minden egyes forint nalam lesz majf mi magunkat el tartsuk hat ez igy is volt..Csak sajnos volt egy hatalmas veszekedés mikor el kellet jönnöm helyet keríteni a családomnak..Sikerult is de nem számoltam azzal hogy anyósom volt a gyámja a gyermekunknek..A párom sajnos meg akkor 17 volt es megfenyegették hogy a lanyunkat nem viheti el onann mert ha el viszi soha tobbet nem mehet haza a párom hallgatott rajuk ra beszélték hogy legyen ő is ellenem rengeteget szenvedtem mentem utánuk sajnos nem engedtek haza már..Aposomék el forditottak a fejét a páromnak a lányomat sem engedi megnézni..De e közben a párom sir utánnam mert el akarnak jönni és velem akarnak élni..És itt vagyok a családom el vesztettem nem tudok mit tenni màr tovább annyit szenvedtem hogy a családom nélkül nem akarok élni sok rossz gondolatom van és kezdem be látni mint apám amit tett nem megyek el rola nekem is igy lesz vège..

Valaki szerint ezután milyen hozzá állás lenne helyes vagy mit kellene tennem vagy mi legyen ténylegesen vessek véget mindennek mert el faradtam teljesen nem birok mar harcolni egyedul maradtam..Hogyan tovább ?